Putyin: Ukrajna a Török és a Kék Áramlat felrobbantására készülhet

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatótanácsának ülésén, kedden arról beszélt, hogy Moszkva értesülései szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatt húzódó gázvezetékek – köztük a Török Áramlat és a Kék Áramlat – elleni támadást fontolgathat – közölte az Agerpres hírügynökség.

Az orosz államfő azt állította, hogy „műveleti információk” utalnak az energiarendszerek esetleges szabotázsára, és szerinte egy ilyen akció során akár nukleáris hasadóanyagot is felhasználhatnak.

Az orosz elnök úgy fogalmazottOroszország ellenfelei „nem válogatnak az eszközökben”, és már a nemzetközi médiában is megjelentek olyan utalások, amelyek szerint az esetleges támadás során nukleáris komponenst vetnének be. Hozzátette ugyanakkor, hogy az érintettek tisztában vannak azzal, milyen következményekkel járna ez a lépés.

Az FSZB ülésén az elnök a nemzetközi helyzet romlásáról is beszélt. Állítása szerint Moszkva ellenfelei nem tudtak stratégiai vereséget mérni Oroszországra a harctéren, ezért „egyéni és tömeges terrortámadásokra” rendezkedtek be, beleértve az energetikai infrastruktúra elleni szabotázst és hatósági személyek elleni merényletkísérleteket is – fogalmazott

Putyin egyúttal maximális készenlétet és fokozott koordinációt követelt a biztonsági szervektől, külön kiemelve a védelmi ipar, a kormányzati tisztviselők és a választások biztonságának garantálását.

Moszkva az orosz külső hírszerzés, az SZVR korábbi állításaira hivatkozva – amint arról korábban beszámoltunk – azt is sugallta, hogy Nagy-Britannia és Franciaország titokban olyan eszközöket juttathat Ukrajnának, amelyek nukleáris fegyver előállításához szükségesek, és amelyeket Kijev saját fejlesztésként tüntetne fel. Ezeket az állításokat független források nem erősítették meg.

A Fekete-tenger alatti vezetékek stratégiai jelentőségű útvonalat biztosítanak Oroszország és Törökország, illetve Délkelet-Európa között. Egy esetleges támadás az energiahálózat ellen újabb súlyos eszkalációt jelentene az immár negyedik évébe lépett orosz–ukrán háborúban.