Orbán Viktor: önkényuralmi rendszer alakult ki Magyarországon

Illegitimnek nevezte az újonnan megválasztandó közjogi méltóságokat (Fotó: Orbán Viktor / Facebook)
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre – jelentette ki szerdán Budapesten, a Fidesz székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, ismertetve pártja Ellenállási nyilatkozatát.

A Fidesz elnöke szerint az alkotmánymódosítás következtében az ellenzéki pártok országgyűlési képviselőinek csaknem felét gyakorlatilag kizárják a politikai közéletből. Úgy vélekedett, hogy a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság elnökének személyre szabott, visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítással történt leváltásával felszámolták a jogállamot, valamint az ellenőrzések és ellensúlyok rendszerét.

Orbán Viktor közölte, a Fidesz nem ismeri el az új rendszer legitimitását, ezért nem vesz részt az elmozdított tisztségviselők utódainak megválasztásában. Hozzátette, hogy amennyiben helyreáll a demokratikus jogállam, felülvizsgálják az addig meghozott, szerinte illegitim döntéseket.

A politikus illegitimnek nevezte az újonnan megválasztandó közjogi méltóságokat is, és úgy fogalmazott, „Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.”

Koncepciós eljárásnak nevezte az NKA-nyomozást

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón kitért a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt indult büntetőeljárásra is, amelyet koncepciós eljárásnak nevezett. A Fidesz elnöke szerint a nyomozás célja, hogy jogi eszközökkel ellehetetlenítsék a pártot, amely – megfogalmazása szerint – a választási vereség után is erősödik.

A politikus azt állította, hogy az ügyészség politikai utasításra lefoglalta a Fidesz teljes digitális infrastruktúráját és tagnyilvántartását. Úgy fogalmazott, ilyen lépésre csak „súlyos diktatúrákban” van példa.

Bóka János, a Fidesz kedden megválasztott frakcióvezetője közölte: vizsgálják annak lehetőségét, hogy hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tegyenek. Szerinte egy konkrét ügyben folytatott nyomozás nem indokolja egy párt teljes digitális infrastruktúrájának és adatbázisainak lefoglalását.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!