A keddi mérkőzésen hatalmas taktikai csata zajlott a medencében. A világbajnok görögök egyszer sem vezettek, a tavaly vb-ezüstérmes magyarok pedig a vége előtt nem sokkal kétgólos előnyben voltak. A rendes játékidő végén mégis 8–8-at mutatott az eredményjelző, így következtek az ötméteresek. A később az összecsapás legjobbjának megválasztott Keszthelyi Nagy Rita kihagyta az elsőt, de a többi magyar pontosan célzott, a cserekapus Golopencza Szonja pedig védte az utolsó két görög lövést.
A magyarok tavaly két finálét játszottak a görögökkel, a Világkupa áprilisi, kínai szuperdöntőjének aranymérkőzésén 13–9-re, a világbajnokság zárómeccsén pedig 12–9-re maradtak alul. A júliusi, szingapúri vb-n egyébként a csoportkörben is találkozott a két együttes, azt a meccset a magyarok nyerték 10–9-re. A Vk januári selejtezőjében viszont 14–10-re kikaptak a házigazda görögöktől. Az előző évi vb-felkészülés során, júniusban otthon 20–11-es győzelmet arattak a magyarok, az Eb-felkészülés keretében pedig idén január 21-én – közös edzéseket követően – 18–14-re győztek, ugyancsak Budapesten. Eb-elődöntőben korábban egyszer találkozott a két együttes: 2012-ben, Eindhovenben a görögök nyertek 14–12-re. Az egymás elleni Eb-mérleg is nekik kedvezett, egy döntetlen mellett 5–4-re vezettek.
A keddi mérkőzésre a medence melletti lelátórész majdnem teljesen megtelt.
Kimaradt magyar helyzettel indult a találkozó, majd sikerült kivédekezni egy emberhátrányt. Faragó Kamilla második lövését is hárította a görög kapus, a másik oldalon pedig Neszmély Boglárka védett. A folytatás sokáig hasonlóan alakult, ugyanis kimaradt helyzetek követték egymást mindkét oldalon. Öt és fél perc elteltével aztán Dömsödi Dalma ment be második centernek, és szép befordulással azonnal ötméterest harcolt ki, amit Keszthelyi Nagy Rita a vízre pattintva bombázott a kapuba. A következő támadásnál pedig Tiba Panna lőtt bátran távolról, és az ő labdája is a vízről került a hálóba. Ezek után Neszmély védte a görög lövést, de videózás után utóbb gólt ítéltek, így szépített a rivális, de hamar visszaállt a különbség, mert Garda Krisztina is jól célzott akcióból (3–1). A játékrész hajrájában Szilágyi Dorottya úszott meg, és ötméterest érően akadályozták meg a lövésben. Garda állt oda, Joanna Sztamatopulu azonban védett.
A görögök ötméteressel szépíthettek volna a második negyed elején, de Neszmély védte Vasziliki Plevritu jobb alsóba tartó lövését. A következő akciónál azonban Hrisztina Sziuti egyedül maradt, és csökkentette csapata hátrányát. Pontos labdajáratás végén Sümegi Nóra szerezte a negyedik magyar gólt. A magyar centerek helyzetkialakítását nem díjazták ebben az időszakban a bírók, többször kontrát fújtak, majd Cseh Sándor azt nehezményezte vehemensen, hogy tisztának tűnő szerelést követően előnybe kerültek a görögök. Akik aztán hosszan támadhattak, és végül Eleni Kszenaki lövésével szépítettek (4–3).
Nagy taktikai csata folyt a medencében, gyakran játszottak a magyarok két centerrel, hogy feltörjék a görögök kapuba álló védekezését. Megúszásnál Leimeter Dóra kapott hosszú átadást Keszthelyitől, visszapasszolt Gardának, aki kilőtte a jobb oldalt. Görög ötméterest videózással előnyre változtattak, azt viszont hamar kihasználta az ellenfél. Majd az ötödik előnyüket kapták a görögök – miközben a magyarok egynél tartottak –, és a „ferencvárosi” Elefteria Plevritu révén egyenlítettek is (5–5). Megúszásnál aztán Tiba passzolt Leimeterhez, aki kihasználta a nagy helyzetet. Közben Cseh Sándor challenge-et kért Garda megütéséért, négyperces kiállítás nem következett, a gól érvényben maradt.
Az utolsó szakasz 6–5-ös magyar vezetésről indult. Emberhátrányból kezdett a magyar együttes, de Vályi Vanda a ráúszásnál ezúttal is elhozta a labdát, így ennek nem volt jelentősége. Neszmély görög előnynél nagyot védett, de aztán a labdát nem tudta megszerezni, sőt ötméterest ítéltek ellene. Plevritu a kapufára lőtt… Mindkét oldalon több helyzet maradt ki, Neszmély látványosan húzta le a görög emelést. Szűk három perccel a vége előtt Kszenaki bombázott a magyar kapuba (6–6). Faragó aztán a kezek alatt talált a jobb alsó sarokba, majd Keszthelyi emberelőnyből addig lóbált, amíg megtalálta az utat a hálóba (8–6). Sziuti viszont azonnal válaszolt, majd kimaradt magyar támadás után előnyből egyenlíthettek a görögök, és Plevritu a végletekig kijátszott támadás végén a kapuba húzta a labdát 39 másodperccel a vége előtt.
Letelt az idő, ötméteresek következtek. Keszthelyi lövése kimaradt, Garda, Leimeter, Szilágyi és Tiba viszont kíméletlen volt, míg a túloldalon három sikeres ötméteres után Golopencza Szonja állt be a kapuba és az utolsó két görög lövést védte.
A magyar válogatott ezt megelőzően tíz éve, Belgrádban tudott elődöntőt nyerni, akkor végül aranyérmes lett. Azóta kétszer jutott el a legjobb négyig, de 2018-ban és 2020-ban kikapott – előbbi után negyedik, utóbbi alkalommal bronzérmes lett. Az előző két Eb-n pedig az ötödik helyen végzett. Most viszont arany- vagy ezüstéremmel utazhat haza.
A holland válogatottal játszik a magyar csapat a kontinensviadal csütörtöki döntőjében. A címvédő a keddi második elődöntőben, végig kézben tartva az ütközetet, négy góllal nyert az olaszok ellen.
A magyarok a középdöntő első fordulójában, szombaton már összecsaptak a hollandokkal, akkor 5–4-re alulmaradtak.
A finálé csütörtökön 21.15-kor kezdődik.
Eredmények, női Európa-bajnokság
Az 5–8. helyért: • Horvátország–Izrael 16–11 (5–4, 3–2, 4–3, 4–2) • Spanyolország–Franciaország 15–4 (6–1, 4–1, 3–1, 2–1).
Elődöntő: • Magyarország–Görögország 12–11 (3–1, 1–2, 2–2, 2–3, 4–3), ötméteresekkel – a magyar válogatott: Neszmély Boglárka – Keszthelyi Nagy Rita 2, Vályi Vanda, Aubéli Tekla, Sümegi Nóra 1, Faragó Kamilla 1, Szilágyi Dorottya; cserék: Golopencza Szonja – Garda Krisztina 2, Leimeter Dóra 1, Dömsödi Dalma, Rybanska Natasa, Varró Eszter, Tiba Panna 1; a keretből Hajdú Kata maradt ki • Hollandia–Olaszország 8–4 (4–1, 1–1, 1–1, 2–1).

