Nem kell már egyetemet végezniük az óvodapedagógusoknak és tanítóknak

Nem kell már egyetemet végezniük az óvodapedagógusoknak és tanítóknak
Klaus Johannis államfő kihirdette azt a törvényt, amely egy 2012-es sürgősségi kormányrendeletet módosít. A dokumentum a 2013 során bírósági végzéssel megítélt, a tanügyben kifizetendő összegekről, illetve az óvodapedagógusok és tanítók helyzetéről rendelkezik.

A módosítással törölték a rendeletből azt a kitételt, amely szerint az óvodapedagógusok és elemi iskolai tanítók kötelesek voltak a munkájuknak megfelelő egyetemi képesítést szerezni ahhoz, hogy folytathassák a pedagógusi tevékenységet.

A törvény 2012/92-es sürgősségi kormányrendelet 6. paragrafusát vonja vissza, amelynek értelmében az állami tanügyi rendszerben dolgozó óvodapedagógusok és elemi iskolai tanítók csak akkor folytathatták az óvodákban és elemi iskolákban folytatott pedagógusi tevékenységüket, amennyiben a rendelet életbe lépésétől számított 6 éven belül munkájuknak megfelelő alapszintű egyetemi képesítést szereznek.

 

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír