Mi, hol, mikor

Rendezvényajánló

VÁRADY TIBOR: LIBATOLL ÉS TÖRTÉNELEM című kötetét mutatják be október 19-én, csütörtök délután 6 órakor a Sapientia EMTE székhelyén (Tordai út 4), a B302-es teremben. A könyvet bemutatja: Markó Béla, közreműködik: Györgyjakab Enikő, színművész. Várady Tibor Libatoll és történelem című dokumentumpróza-kötete a becskereki családi irattárból előkerült jogesetek nyomán íródott újabb történeteket tartalmazza, amelyekben a sorsváltások mindennapjai, a között-lét, a párbajozás és az életek kényszerű történelmivé válása kerül középpontba. A Zoknik a csilláron, életek hajszálon történetei után megismerkedhetünk Messinger Karolin örökségével és emlékezetével, egymást váltó hatalmak intézkedéseivel, felperesek, alperesek sajátos sodródásával a történelemmé lett hevületek arculcsapásai között.

NAGY GERGŐ zongoraművész koncertezik október 18-án, szerdán este fél 7-től  a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Republicii utca 5. szám). Műsoron: J. Brahms – Variációk és fúga egy Händel témára, op. 24; Bartók Béla – Két román tánc, op. 8/a; Orbán György – I. Szvit zongorára, részletek: Quasi preludio, Kriminaltango, Lonci a moziba’, Amit a hegy mögött hallani.

 

 

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

KLAUSENMUSIK – Az Egyházzene – Kolozsvár egyesület által szervezett nyári hangversenysorozat következő koncertjét július 17-én, pénteken este 7 órától tartják a Szent Mihály plébánia belső udvarán. Ez alkalommal szonátaestre várják az érdeklődőket, meghívott előadók: György Róbert (nagybőgő) és György Hunor (hegedű) – apa és fia –, zongorán kísér: Lelia Seraficeanu. Műsoron Georg Friedrich Händel-, Francesco Maria Veracini-, Eccles szonáták szerepelnek. A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

Kult-túra

BÁLINT ZSIGMOND FOTÓKIÁLLÍTÁSÁT nyitják meg november 5-én, kedd délután 5 órakor az Octavian Goga Megyei Könyvtár előcsarnokában (Dorobantilor utca 104 szám). Bálint Zsigmond többszörösen díjazott fotoművész, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagja, a november 15-ig látható tárlat anyaga az erdélyi falvak életét, a hagyományos népviseletet és mesterségeket, a népi építészetet mutatja be.

Kult-túra

#JÓÉJTPUSZI címmel tart zenés estet Lackfi János, Lackfi Dorottya énekesnő és Sinha Róbert gitárművész október 30-án, szerdán este 8 órától a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Műsoron: Lackfi János Sinha Róbert által megzenésített, néha klasszikus beütéssel, máskor bossa nova vagy keringő ritmusban megszólaló versei.

Kult-túra

SIPOS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KÍNÁLAT AZ ÉLETMŰBŐL című kiállítását nyitják meg ma, október 11-én, délután 5 órakor az Ars Sacra Galériában (Szentegyház/I. Maniu utca 4 szám).A tárlatot megnyitja Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője, fellép az Intono vonósnégyes.

 

Kult-túra

GUDOR KUND BOTOND  BOD PÉTER – A TÖRTÉNETÍRÓ című kötetét mutatják be október 9-én, szerdán délután 6 órakor Magyarország kolozsvári főkonzulátusának rendezvénytermében (Főtér 23 szám, belső udvar). A szerzővel Kőrösi Viktor Dávid konzul beszélget.

Kult-túra

4. KOLOZSVÁRI NEMZETKÖZI KERÁMIA BIENNÁLE – Negyedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron a Nemzetközi Kerámia Biennálét, amelynek hivatalos megnyitójára október 2-án, szerda délután 6 órakor kerül sor a Művészeti Múzeumban. Többszáz kerámiaművész nevezte be alkotásait a világ minden tájáról az idei eseményre, közülük választották ki a szervezők azt a száz résztvevőt, akiknek munkái bekerültek a kiállítás anyagába. A biennálé versenyjellegű, az alkotásokat nemzetközi zsűri bírálja el, a díjkiosztó szintén a megnyitó napján lesz, közölték a szervezők.

Kult-túra