Megszerezte a végleges akkreditációt, és mesterképzést is tervez a Sapientia EMTE táncművészet szakja

A három évfolyamon jelenleg 36 diák tanul (Fotó: Táncművészet szak - Sapientia EMTE / Facebook)
Megszerezte a végleges akkreditációt, és mesterképzést is tervez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) táncművészet szakja, ahol pár éven belül koreográfusokat is képeznének – jelentették be szerdán, a tánc világnapján tartott sajtótájékoztatón Kolozsváron. A tánc világnapja alkalmából az egykori Melody szálló épületében, a kolozsvári származású koreográfus és néptánckutatóról elnevezett Molnár István Táncstúdióban tartott sajtótájékoztatót Szenkovics Dezső egyetemi oktató, a Sapientia kolozsvári karának dékánja, illetve Könczei Csongor egyetemi oktató, a táncművészet szak tanulmányi programfelelőse, amelyen az intézményben működő táncművészeti szak legfrissebb eredményeiről, a képzés mérföldköveiről, az infrastrukturális fejlesztésekről, valamint a jövőbeli tervekről számoltak be.

Az eseményen Könczei Csongor ismertette, a szak 2025 decemberében kapta meg a végleges akkreditációt. Mint elhangzott, a képzés 2020-ban ideiglenes akkreditációval indult és az elmúlt években fokozatosan épült ki. A bukaresti szakbizottság értékelése szerint a szak maximális pontszámmal kapta meg a végleges elismerést, ami azt jelenti, hogy minden minőségbiztosítási követelménynek megfelelt, legyen szó oktatói háttérről, kutatási tevékenységről vagy infrastruktúráról. Az akkreditáció gyakorlati következményekkel is jár, a jövőben a végzős hallgatók helyben szervezett záróvizsgát tehetnek, és a jövőben a diplomákat már a Sapientia EMTE bocsátja ki. A képzés időközben háromévesről négyévesre bővült, így a hallgatók az utolsó félévben kifejezetten a záróvizsgára koncentrálhatnak.

Elhangzott, a szak létjogosultságát nemcsak az akkreditáció, hanem a munkaerőpiaci visszajelzések is igazolják. Az eddig végzettek jelentős része hivatásos táncegyütteseknél helyezkedett el, mások pedagógiai vagy további tanulmányi irányt választottak.

A következő években mesterképzés indítását is tervezik, amely elsősorban koreográfusok és elméleti szakemberek képzésére irányulna. A tervek szerint ez kisebb létszámú, kétéves képzés lenne, amely a művészi alkotás mellett a táncelméletre, kritikára és kutatásra is hangsúlyt fektetne.

Az infrastrukturális fejlesztésekről szólva Szenkovics Dezső ismertette, 2,4 millió eurós projekt keretében a stúdiót korszerű hang- és fénytechnikával szerelték fel, amely így már nem csupán próbateremként, de előadóteremként is funkcionálhat. A jövőben mobil nézőtér kialakítását és a tér teljes sötétíthetőségét biztosító technikai megoldásokat is terveznek. A cél olyan multifunkcionális tér létrehozása, amely kisebb színházi előadások, táncprodukciók és koncertek befogadására is alkalmas lehet.

bbte2026Hirdetés

Könczei Csongor arról is beszélt, hogy új szakmai háttérintézmény létrehozása is napirenden van, mégpedig a Parádi Katus Egyesület bejegyzése. Parádi Katus a két világháború között Kolozsváron tevékenykedett tánctanárként, és jelentős szerepet játszott a mozdulatművészet és a néptánc népszerűsítésében. A civil szervezet célja, hogy olyan szakmai és pénzügyi hátteret biztosítson a különböző szakmai programoknak, workshopoknak, kiadványok megjelentetésének, amelyet az egyetem intézményi keretei nem tudnak lefedni. Emellett fontos terv, hogy az egyesület keretében gyermekeknek szóló táncoktatást is biztosítanának.

Szenkovics Dezső elmondta, a táncművészeti szak létrejötte eredetileg a szakma igényeire adott válaszként indult, mivel Romániában korábban nem létezett ilyen jellegű felsőfokú képzés. Úgy véli, azóta a kezdeményezés igazolta létjogosultságát, és a mostani fejlesztések azt mutatják, hogy a képzés tovább erősödik és bővül.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!