Előző nap késő éjszakáig elhúzódott a parlamentben a költségvetési törvénytervezet vitája. A törvényhozás két házának együttes ülése pénteken délelőtt tíz órakor kezdődött el újra, Mircea Abrudean szenátusi elnök vezetésével.
Az Agerpres szerint két módosító javaslatot fogadtak el a költségvetés-tervezetében, amelyeket korábban a költségvetési szakbizottságok elutasították. Adrian Solomon szociáldemokrata párti képviselő indítványa a vallásügyi államtitkárság költségvetésének kiegészítéséről szól, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) módosító javaslata pedig 25 ezer lejt irányoz elő egy nemkormányzati szervezet, a Clujul pentru Viață nevű Egyesület számára. Állításuk szerint az egyesület „krízisterhesség” esetén nyújt tanácsadást.
Amint arról beszámoltunk, a kormány múlt csütörtökön hagyta jóvá a költségvetés tervezetét, amely 1 százalékos gazdasági növekedéssel, 135,684 milliárd lejes (GDP-arányosan 6,2 százalékos) költségvetési hiánnyal és 6,5 százalékos éves inflációval számol.
Az AUR megtámadja az alkotmánybíróságon az idei állami költségvetés tervezetét – jelentette be pénteken, a szavazást követően George Simion pártelnök.
Grindeanu: a kormánynak most már foglalkoznia kell az üzemanyagárak emelkedésének hatásaival
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu kijelentette, hogy a költségvetésről szóló végszavazást követően a kormánynak foglalkoznia kell az üzemanyagárak emelkedésének hatásaival, és intézkedéseket kell hoznia ezek mérséklésére.
A politikust újságírók arról kérdezték, milyen támogatási intézkedésekkel lehetne kordában tartani a gázolaj árát, amely a hétvégén akár a 12 lejt is meghaladhatja. Nyilatkozatát pénteken, a két ház együttes ülésére való belépése előtt tette.
RMDSZ - A kormány legfontosabb feladata, hogy minél hamarabb megfékezze az üzemanyagárak növekedését
Az RMDSZ a költségvetés elfogadását követően közzétett állásfoglalásában azt szorgalmazta, hogy a kormány legfontosabb feladata az legyen, hogy minél hamarabb megfékezze az üzemanyagárak növekedését, és vezesse be az ársapkát, mivel szerintük ez az egyetlen olyan megoldás, amely azonnal és érezhetően könnyít az emberek terhein, míg minden más intézkedés túl lassú vagy túl gyenge lenne.
Közleményükben azt is hangsúlyozták, hogy a költségvetés legfontosabb eredményei közé tartozik a minimálbér növekedése, valamint az a célkitűzés, hogy idén ne kerüljön sor adóemelésre. Hozzátették, hogy több figyelmet és plusz támogatást kapnak a kisnyugdíjasok, és részletezték, hogy a 3000 lej alatti nyugdíjjal rendelkezők egyszeri nyugdíjkiegészítésben részesülnek két részletben: az 1500 lej alatti nyugdíjasok 1000 lejt, az 1501–2000 lej közötti nyugdíjjal rendelkezők 800 lejt, míg a 2001–3000 lej közötti nyugdíjasok 600 lejt kapnak.
Azt is közölték, hogy továbbra is támogatják a családokat: folytatódik az általuk elindított bölcsődeépítési program, amelynek keretében idén 70 bölcsőde készül el, emellett több forrás jut a meleg ebéd programra, hogy több gyermek részesüljön iskolai étkezésben. Kiemelték, hogy növelték a fogyatékos gyermeket nevelő, az alacsony jövedelmű és az egyszülős családok támogatását is.
Hangsúlyozták továbbá, hogy a költségvetés a gazdaságot is erősíti, mivel az év második felében olyan gazdaságfejlesztési programok indulnak, amelyek valódi segítséget nyújtanak a kis- és középvállalkozásoknak, többek között állami támogatás, garantált hitel, kamattámogatás és adókedvezmények formájában. Megemlítették, hogy külön programok segítik az innovatív KKV-kat, a kutatás-fejlesztést, a turizmust, valamint a külföldről hazatérők vállalkozásait.
A közlemény szerint folytatódnak a közberuházások is: a helyi fejlesztések, az egészségügyi beruházások és az autópálya-építés minden korábbinál nagyobb összegből, összesen 164 milliárd lejből valósulhat meg, ami nemcsak fejlődést jelent, hanem a munkahelyek védelmét is szolgálja. Emellett kitértek arra is, hogy a gazdák támogatást kapnak gázolajra, Parajd további segítséghez jut, és megmarad az általuk kezdeményezett kulturális alap, így a magyar kulturális intézmények továbbra is számíthatnak működésükhöz szükséges támogatásra.
Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy vannak problémák: szerintük a költségvetés márciusi elfogadása bizonytalanságot okoz, amit nem szabad elhallgatni. Hozzátették, hogy fennmarad egy alapvető igazságtalanság is, mivel Bukarest továbbra is kivételezett helyzetben van, nem járul hozzá a szolidaritási alaphoz, miközben az egész ország fizeti a bukaresti metró költségeit, amit felháborítónak tartanak, hangsúlyozva, hogy nem a fővárosnak van országa, hanem az országnak van fővárosa.
Bolojan: A 2026-os állami költségvetés egy új, a polgárok számára méltányos szemléletet tükröz
A 2026-os állami költségvetés egy új, a polgárok számára méltányos szemléletet tükröz - jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken, miután a parlament elfogadta a törvénytervezetet.
A kormányfő köszönetet mondott a jogszabályjavaslatot megszavazó képviselőknek és szenátoroknak. Mint hangsúlyozta, a 2026-os állami költségvetésben a kormány valamennyi eddigi reformja, a közigazgatási reform, a különnyugdíjak reformja és a közintézmények kiadásait csökkentő intézkedések is tükröződnek. "A költségvetés egyfajta biztonsági öv, amely megvéd bennünket a nem kívánt kilengésektől" - fogalmazott Bolojan.
A miniszterelnök hozzátette, hogy a kormánynak a nemzetközi helyzetre tekintettel továbbra is erősítenie kell az ország ellenálló képességét, hogy képes legyen reagálni az esetleges külső gazdasági sokkokra.
A nemzetközi intézményeknek és a hitelminősítő intézeteknek azt üzente: a költségvetésben rögzített 6,2 százalékos hiánycél azt mutatja, hogy Románia a vállalasait tiszteletben tartó, megbízható partner.
Ilie Bolojan köszönetet mondott az ország polgárainak az elmúlt időszakban tett erőfeszítéseikért és megértésükért. Ugyanakkor arról biztosította őket, hogy a 2026-os költségvetés szavatolja a beruházások folytatását, az állami intézmények működését, valamint a bérek, nyugdíjak és szociális juttatások kifizetését.

