Tárgyak mögött rejlő történetek – hagyomány és megújulás egysége
A kolozsvári Hagyományok Házában tartott Élő Népművészet 18. Országos Népművészeti Kiállítás erdélyi regionális tárlatának megnyitóján a szervezők hangsúlyozták: az intézmény az elmúlt években valódi közösségi térré vált, amely mostanra képes befogadni az ilyen léptékű és jelentőségű kiállítást. Az esemény külön súlyát az adta, hogy az előző, pandémia idején megszervezett seregszemle csupán virtuális térben valósulhatott meg, így az idei alkalom a személyes találkozások ünnepe is.
Az értékek változó jelentése
A budapesti Hagyományok Háza főigazgatója, Both Miklós a kiállítás kapcsán arra mutatott rá, hogy a bemutatott tárgyak mögött nem csupán kézművesség, hanem hosszú évek munkája, tanulása és személyes döntések sora húzódik meg. Úgy fogalmazott, hogy minden egyes darab mögött számos „megelőző tárgy” és tapasztalat áll, amelyek együtt adják azt a felhalmozott tudást és ambíciót, amely a kiállítótérben testet ölt.
A főigazgató az érték fogalmának változásáról is beszélt, személyes történeten keresztül érzékeltette, miként válhat egy generáció számára felbecsülhetetlen kincs a következő számára értelmezhetetlenné, sőt feleslegessé. Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a népi kultúra megőrzése nemcsak tárgyak, hanem szemléletmódok továbbadását is jelenti. Kiemelte, hogy a legnagyobb kihívás ma már nem pusztán az értékek felismerése, hanem a hozzájuk tartozó készségek fenntartása. A hagyományos tudás átadásának természetes közege megszűnőben van, miközben a modern technológiai környezet egészen más típusú készségeket erősít.
Hagyomány és iparművészet határán
A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület elnöke, az országos népművészeti kiállítás főkurátora, Beszprémy Katalin történeti és személyes tapasztalatokra építve beszélt a népi kézművesség átalakulásáról. Felidézte, hogy pályája kezdetén még élő közösségekben találkozott a hagyományos tudással, amely a mindennapi élethez szervesen kapcsolódott. Hangsúlyozta, hogy mára ez a közeg jelentősen átalakult, így a hagyományok megőrzése egyre inkább tudatos szakmai tevékenységet igényel. Részletesen kifejtette a népművészet és a népi iparművészet közötti különbségeket, rámutatva arra, hogy utóbbi a hagyományos formák kortárs alkalmazását jelenti. A kiállításon szerinte mindkét irányzat jelen van, ami jól tükrözi a terület sokszínűségét és élő jellegét.
Kortárs népművészet
Szabó Zoltán néprajzkutató, a kiállítás zsűritagja felszólalásában a népművészet fogalmának értelmezési nehézségeiről beszélt, és arra tett kísérletet, hogy a kiállításon látható anyagot tágabb történeti és kulturális kontextusba helyezze. Úgy vélte, hogy a bemutatott alkotások leginkább a kortárs népművészet kategória alkotásai, amely egyszerre gyökerezik a hagyományban és reagál a jelen kihívásaira. Hangsúlyozta, hogy a népi tudás nem elméleti konstrukció, hanem gyakorlati, személyes tapasztalaton alapuló ismeretanyag. Ezt nem lehet könyvekből elsajátítani: a mesterségek fortélyai csak közvetlen tanulási folyamatban, mesterek mellett tanulhatók meg. Saját példáján keresztül utalt arra, hogy a hangszeres tudás megszerzése is ilyen módon történik, és ez a fajta tanulás türelmet, kitartást és folyamatos jelenlétet igényel.
A néprajzkutató felidézte, hogy a 20. század során többször is új lendületet kapott a népi kultúra újrafelfedezése. Utalt a művésztelepek, a néprajzi gyűjtések és a különböző kulturális mozgalmak szerepére, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a hagyományos formák új kontextusban jelenjenek meg. Hangsúlyozta, hogy ezek a folyamatok mindig a hagyományhoz való visszanyúlásból merítettek erőt, ugyanakkor új értelmezéseket is létrehoztak. Kiemelte, hogy a 20. század viszontagságai ellenére a népi kultúra egyik legfontosabb megtartó ereje a népi tudás maradt, amelyet nem lehetett teljesen felszámolni. Ezt a tudást olyan erőforrásként írta le, amelyhez újra és újra vissza lehet térni, és amely képes megújítani a művészeti és kézműves gyakorlatokat. Úgy véli, a kiállítás egyik legnagyobb értéke abban rejlik, hogy ezt a folyamatosságot és megújulást egyszerre teszi láthatóvá. Hozzátette, a bemutatott tárgyak nemcsak esztétikai értéket hordoznak, hanem olyan tudásrendszer lenyomatai is, amely közösségeket tart meg és identitást formál.
A kiállítás felépítése és háttere
Tötszegi Tekla néprajzkutató, az Erdélyi Néprajzi Múzeum aligazgatója kurátori összefoglalójában széles történeti ívet rajzolt, amelyben a népművészet kutatásának és értelmezésének alakulását vázolta fel. Rámutatott, hogy már a 19. század második felében megjelent az a tudományos és művészeti érdeklődés, amely a paraszti tárgykultúra esztétikai értékeit is felismerte, és amely később meghatározóvá vált a nemzeti művészet formálásában. Hangsúlyozta, hogy a paraszti tárgykultúra sohasem volt statikus: folyamatosan változott a közösségi igények, életmódbeli átalakulások és külső hatások függvényében. A hagyományos életforma megszűnésével párhuzamosan ezek a tárgyak új környezetbe kerültek, új funkciókat kaptak, és más társadalmi rétegekhez is eljutottak.
A néprajzkutató kiemelte, hogy Magyarországon már az 1950-es évektől kezdődően intézményes keretek között zajlott a hagyományos kézművesség támogatása és újraélesztése, míg Romániában ilyen egységes rendszer nem alakult ki. Ennek következtében a tudásátadás és a hagyományok fenntartása nagymértékben az egyéni alkotók, műhelyek és szakmai kapcsolatok elkötelezettségén múlott.
A kiállítás konkrét adatait ismertetve elmondta, hogy hetvenöt alkotó és öt alkotóközösség mintegy 400 tárgya került bemutatásra, amelyek az elmúlt öt év munkáját tükrözik. Hangsúlyozta, hogy ezek az alkotások nemcsak technikai és esztétikai szempontból kiemelkedők, hanem a mai életformába is beilleszthetők, ami a hagyomány továbbélésének egyik kulcsa.
Részletesen bemutatta a kiállítás térbeli és tematikus felépítését is. Elmondta, hogy a rendezés során nem a szigorú szakági vagy regionális csoportosítást követték, hanem olyan egységek kialakítására törekedtek, amelyek esztétikai élményt nyújtanak és egyben a hagyományos tárgykultúra harmóniáját közvetítik. A különböző installációk az emberi élet fordulóihoz, a mindennapi használathoz és a közösségi hagyományokhoz kapcsolódnak, így a látogatók komplex képet kaphatnak a népi kultúra működéséről.
Külön hangsúlyt kapott az is, hogy a kiállítás létrehozása jelentős csapatmunkát igényelt. A kurátor kiemelte a szervezők, munkatársak és önkéntesek szerepét, akik nélkül a nagyszámú és sokszínű anyag egységes bemutatása nem valósulhatott volna meg. Hozzátette, hogy a tárgyak mögött álló munka – az idő, energia és szakmai tudás – a kiállítás rendezése során is érzékelhetővé vált.
Tötszegi Tekla szerint a bemutatott alkotások másfajta időérzékelést és életminőséget képviselnek a mai, gyors fogyasztásra épülő világban. Éppen ezért a tárlat nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem szemléletformáló szerepet is betölt.
A kiállítás 2026. március 21. – május 10. között látogatható a Hagyományok Házában a Főtér 29. szám alatt. Látogatási idő: hétköznapokon 10–16 óra között, előzetes bejelentkezéssel. További információk és bejelentkezés a 004-0756-880050-es, vagy 004-0755-086743-as (általános iskolai és középiskolai osztályoknak) telefonszámon. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy az érdeklődők hétvégi látogatás esetén előzetesen egyeztessenek időpontot.
A tárlatról Rohonyi D. Iván fotóit ITT és az alábbi galériában láthatják.
