A Törökvágási Református Egyházközség Donáth úti Makovecz-templomában Bibza Gábor lelkipásztor köszöntötte a szombati kóruskoncert résztvevőit:
– Ha bármerre tekintünk, környezetünkben csak erőszakot, félelmet, háborút és háborús készültséget látunk. Ilyen körülmények között mit tehet az istenfélő ember? A maga világában, a maga életében: énekel. A nyomorúságba, a szenvedésbe taszított ember egyetlen felemelkedési lehetősége az éneklés. Csak Isten emelhet fel ennek a földi létnek miden fájdalmából és kiszolgáltatottságából. Hálaadásként mi marad az embernek? Az, hogy dicséri Istenét a maga tudása szerint, énekkel, ki-ki a maga tehetsége szerint. Ezt hívjuk kultúrának, Istenhez való odafordulásnak. Ez a mi válaszunk minden gyűlölettel és szenvedéssel szemben. Legyen ez a kórushangverseny ilyen alkalom, ahol múltunkból és jelenünkből táplálkozva hisszük, hogy van békés élet az Isten közelében – mondta Bibza Gábor. Majd arra is felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy az éneklés után megtekinthetik egyrészt Székely Géza képzőművész kiállítását (amelynek megnyitójára a vasárnapi istentisztelet után került sor), illetve az apahidai egyházközség jótékonysági kiállítását, amelynek célja az épülő apahidai templomra való gyűjtés.
– A Magyar Kultúra Napját nap, mint nap megünnepeljük vallásgyakorlásunkban, oktatási intézményeink kiválasztásában, a művészeti programokban való részvételünkben. Az erdélyi magyar kultúra segít abban, hogy a szépet megéljük mindennapjainkban, és, hogy különleges alkalmainkat méltó módon megünnepelhessük. A Romániai Magyar Dalosszövetség már 2009 óta ünnepli a Magyar Kultúra Napját Kolozsváron, egy-egy nemzeti jellegű zenei esemény által. Guttman Mihály karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség örökös tiszteletbeli elnöke elképzelése az volt, hogy évfordulós zeneszerzőt és az erdélyi irodalom, történelem, tudomány egy-egy alakját hozza közelebb kóruskoncert által. Így került sor Reményik Sándor, Báthory István, Bolyai János, Szent László alakjának bemutatására az évfordulós zeneszerző emléke felelevenítése mellett. A koncertek célja kórusokat hozni Kolozsvárra, vagy a szórványba vinni a kolozsvári kórusokat. Idén 17. alkalommal kerül sor erre a rendezvényre – közölte Csákány Csilla zenetudós, a dalosszövetség elnöke.
Ács Zsolt, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy egy-egy eseményről sokat árul el, milyen szellemiség hozta létre.
– Sokféleképpen lehet megemlékezni: önök az éneklés által teszik ezt. A mai kóruskoncert nemcsak megemlékezés, hanem a kultúra gyakorlása is. Ha a kultúráról beszélünk, művészeti ágak jutnak eszünkbe, de a kérdés ennél sokrétűbb. A kultúra a közösséget szolgálja, és a közösség hozza azt létre. A kultúra nemcsak a hagyomány, hanem amit nap, mint nap teszünk érte. Ide tartozik az egyházi közösségben végzett munka, a tanítás, közösség formálása, azaz mindannyiunk hivatása. A kultúra nem létezne az oktatás, a közösségek összefogása, a művészet nélkül. Minden évben január végén a közösségeinket ünnepeljük – hangoztatta Ács Zsolt.
Miután Kasler Viktor színművészetis hallgató elszavalta a Himnuszt, a házigazda Törökvágási Református Egyházközség kórusa (karnagy: Krasznai Noémi Ilona) kezdte el a koncertet, majd a 140 éves Kolozsvári Református Földészek Bethlen Gábor dalköre (karnagy: Sógor Sámuel) következett.
– Erre az eseményre készülődve azon gondolkodtam: mit tudok Tamási Áron és a zene viszonyáról? Vajon ő szívesen és jól énekelt-e? Vajon miről beszélne, mire gondolna, ha ma itt lenne, és hallgatná a kórusokat? Az első fogódzó egy Tamási Áron színdarab – Az énekes madár című – volt. Ebből az derül ki: bármilyen apró az énekes, a hatás a fontos, amit kivált másokból. Az ének ebben a színműben a jókedv, az érzelem és a tisztaság jellemzője. Egy másik művében, amelynek címe „A bölcső és környéke”, azt mutatja be, hogy a huszadik század első évtizedeiben milyen helye volt a dalnak a családi közösségekben? A bölcső az az ősforrás, amelyben a zene alapélménnyé válik. Akik ma a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük, nem csupán azt tudjuk megérezni, hogy a magyar kultúra hatással volt, és van az életünkre. Amit ma teszünk, ahogy beszélünk, éneklünk, hatással lehet a magyar kultúrára. A kultúra mi magunk vagyunk, általunk történik meg – fogalmazott Balázs Imre József irodalomtörténész, egyetemi oktató.
A magyarfenesi énekkar (karnagy: Kállay-Miklós Tünde) és a Kolozsmonostori Római Katolikus Plébánia kórusa (karnagy: Palocsay György) fellépése után Benkő Judit zenetudós Márkos Albert zeneszerzőről értekezett. A Márkos Albertről szóló kismonográfiát, amelynek szerzői maga a zenetudós és édesapja, Benkő András zenetudós, tavaly év végén mutatták be.
– Örömmel láttam, hogy az eddigi kórusok kottából énekeltek, ez pedig azt jelenti, hogy az énekesek kottaolvasó emberek, és nem fül után énekelnek. Márkos Albertnek vezérmotívuma, valamilyen romantikus álma volt, hogy az amatőr együttesek ismerjék a kottát. Márkos gyakorló karvezető volt, folyamatosan figyelt a kórusmozgalomra. A kórusélet fejlődésnek nagy problémáját abban látta, hogy a kottaismeret hiánya miatt a karvezető sok időt veszít a művek betanításakor az ismétlésekkel. Márkos Albert hegedűsként indult, nagy sikerei voltak, hegedűs is lehetett volna belőle. De közbejött a második világháború, és a háború után, amikor újraindult a zenei élet Kolozsváron, karnagyként tevékenykedett: többek között a kolozsvári acélárugyár és a cipőgyár kórusát vezényelte. A Márkos-család birtokában van egy ébenfából és elefántcsontból készült karmesteri pálca, amit a zeneszerző-karnagy nagy szeretettel őrzött, és büszke volt, hogy a Herbák-kórustól kapta ajándékba.
Az 1970-es években pedig Márkos és zeneszerző társai kalotaszegi kórusműhelyt szerveztek a környék énekkarainak. Kolozsvári zeneszerzők vasárnaponként kijártak egy-egy faluba kórust vezényelni, tanítani. Könnyen leénekelhető kórusfeldolgozásokat készítettek együtteseik számára, a helyi népdalokat alapul véve. A kórusok létrehozása és működtetése egyfajta faluépítés volt akkor – emlékezett Benkő Judit zenetudós.
Következett a disznajói református vegyeskar (karnagy: Serfőző Madócsa), a szovátai Intermezzo kamarakórus (karnagy: Fülöp Judit). A fellépők sorát a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus zárta (karnagy: Bedő Ágnes). A kórusok műsorán magyar szerzők művei szerepeltek, köztük három Márkos-kórusmű is.
