Teljes körű tűzszünetre szólították fel Putyint a londoni csúcstalálkozó résztvevői

A résztvevők támogatásukról biztosították Zelenszkij javaslatát az Ukrajna és Oroszország közötti közvetlen párbeszéd megkezdésére (Fotó: Keir Starmer / Facebook)
Brit–ukrán–francia–német csúcstalálkozót tartottak vasárnap este Londonban. A Downing Streeten rendezett tanácskozáson Keir Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő vett részt. A találkozó középpontjában az ukrajnai háború alakulása, a lehetséges békefolyamat, valamint Európa biztonságának kérdése állt.

A csúcstalálkozót követően kiadott közös közleményben a résztvevők felszólították Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy haladéktalanul rendeljen el teljes körű és feltétel nélküli tűzszünetet. A dokumentum szerint az igazságos és tartós béke első feltétele a harci cselekmények befejezése, valamint annak elismerése, hogy a nemzetközi határokat nem lehet katonai erővel megváltoztatni.

A négy vezető hangsúlyozta, maradéktalanul tiszteletben kell tartani Ukrajna szuverén jogát arra, hogy maga dönthessen saját biztonságpolitikai orientációjáról, illetve arról, milyen nemzetközi szövetségekhez kíván csatlakozni. A közlemény szerint minden jövőbeli békemegállapodásnak figyelembe kell vennie Európa biztonsági érdekeit is, az Európai Uniót és a NATO-t érintő kérdésekben pedig az érintett szervezetek tagállamainak beleegyezésére is szükség lesz.

A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban is, hogy a tűzszünetet követően Ukrajnának erős és jogilag kötelező erejű biztonsági garanciákra lesz szüksége. Ennek részeként kiálltak az Ukrajnát támogató országok által tervezett nemzetközi katonai alakulat, az úgynevezett Multinational Force–Ukraine létrehozása mellett. A kezdeményezés célja, hogy a fegyvernyugvás életbe lépése után is hozzájáruljon Ukrajna biztonságának szavatolásához.

A közös nyilatkozat a befagyasztott orosz vagyoneszközök kérdésére is kitért. A résztvevők leszögezték, hogy a nemzetközi szankciók keretében zárolt orosz vagyonok mindaddig befagyasztva maradnak, amíg Oroszország véget nem vet az Ukrajna elleni háborúnak, és felelősséget nem vállal az okozott károkért.

A londoni csúcstalálkozó egyik kiemelt témájaUkrajna légvédelmi képességeinek megerősítése volt. A résztvevők sürgős feladatként jelölték meg a légi elfogórendszerek gyártásának felfuttatását, valamint a ballisztikus rakéták elleni védekezésre alkalmas rakétarendszerek és a nagy hatótávolságú csapásmérő eszközök közös fejlesztését.

A találkozó előtt Volodimir Zelenszkij a Sky News brit hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette, a béke ára nem lehet a Donyec-medence átengedése Oroszországnak. Hangsúlyozta, Ukrajna nem hajlandó olyan megállapodást elfogadni, amely területi engedményekre épülne.

Ugyanakkor jelezte, hogy a tűzszünet érdekében kész lenne elfogadni a jelenlegi frontvonalak befagyasztását. Véleménye szerint ez jelenthetné a fegyvernyugvás leggyorsabb útját, ugyanakkor hozzátette, hogy olyan rendezésre van szükség, amely hosszú távon is garantálja a békét, és kizárja a háború újbóli kirobbanásának lehetőségét.

Az ukrán államfő szerint továbbra sem világos, hogy az orosz vezetés valójában milyen célokat követ. Mint fogalmazott, időnként arra utaló jelek mutatkoznak, hogy Moszkva kész lenne lezárni a konfliktust, máskor viszont olyan nyilatkozatok és lépések következnek, amelyek a harcok folytatásának szándékára utalnak.

A londoni csúcstalálkozó résztvevői támogatásukról biztosították Zelenszkij javaslatát az Ukrajna és Oroszország közötti közvetlen párbeszéd megkezdésére. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az esetleges békefolyamat sikeréhez Európa és az Egyesült Államok aktív részvétele egyaránt elengedhetetlen.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!