Létrehoznák Kolozs megye digitális adatfelhőjét 2029-ig

Az uniós finanszírozású pályázatot a megyei tanács nyújtja be

Búcsút inthetünk a sorban állásnak, ha létrehozzák az adatfelhőt FOTÓ: ROHONYI D. IVÁN
A kolozsvári tanács pénteki rendkívüli tanácsülésén szavazta meg azt határozattervezetet, miszerint csatlakozik a Kolozs Megyei Tanács által koordinált partnerséghez, hogy szeptember 30-án benyújthassák a Cluj Smart County – Integrált digitális ökoszisztéma elnevezésű projektet az Észak-Nyugati Fejlesztési Régióhoz a 2021-2027-es időszakra meghirdetett pályázati lehetőségek egyikeként. A partnerségben részt vesz a megye 81 önkormányzata, közülük 40 már elfogadta a társuláshoz való csatlakozást előíró határozatot, többinek alig pár napja maradt erre. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere elmondta: az integrált rendszer még több helyet biztosít az adattárolásra, és az adatfelhőben található adatok gyorsan elérhetőek lesznek a különböző hatóságok számára. Hozzátette: az adatok biztonságáért állami hatóság, a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) felel.

A kolozsvári tanács pénteki rendkívüli tanácsülésén szavazta meg azt  határozattervezetet, miszerint csatlakozik a Kolozs Megyei Tanács által koordinált partnerséghez, hogy szeptember 30-án benyújthassák a Cluj Smart County – Integrált digitális ökoszisztéma elnevezésű projektet az Észak-Nyugati Fejlesztési Régióhoz a 2021-2027-es időszakra meghirdetett pályázati lehetőségek egyikeként. A partnerségben részt vesz a megye 81 önkormányzata, közülük 40 már elfogadta a társuláshoz való csatlakozást előíró határozatot, többinek alig pár napja maradt erre, mivel a pályázat benyújtásának határideje szeptember 30-a. 

„Az uniós finanszírozású digitális adatfelhőnek három nagy előnye van: sokkal nagyobb a tároló kapacitása, mint a jelenleginek, tehát jóval több adatot tudunk rajta tárolni. Az adatok és az információk továbbítása nagyon gyorsan történik. A regionális adatfelhő lehetővé teszi az együttműködést az állami hatóságok között. Tehát ha bárki valamilyen engedélyért folyamodik egy állami szervhez, akkor a regionális adatfelhőből több adatot is le lehet nagyon gyorsan kérdezni, illetve ellenőrizni anélkül, hogy a kérvényezőnek vagy a magáncégeknek kellene egyik hatóságtól a másikig hoznia-vinnie a dokumentumokat. A digitális adatfelhő biztonságát a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) ügyeli fel. Olyan időket élünk, amikor a kibertámadások egyik percről a másikra megbénítják a különböző hálózatokat. A STS azt szavatolja, hogy a lakosság adatai, érdekei nem fognak sérülni” – összegzett Emil Boc. A tanácsosok 25 igen szavazattal és egy tartózkodással fogadták el a határozattervezetet.

Megkeresésünkre Vákár István a megyei tanács alelnöke elmondta: a Kolozs Megyei Tanács, mint a projekt koordinátora, szeptember 30-án fogadja el a társulás jóváhagyására vonatkozó határozattervezetet, és rögtön ezt követően be is nyújtják a pályázatot az Észak-Nyugati Fejlesztési Régióhoz. A szerződés megkötése decemberre, ám a megvalósítás csak valamikor a 2029-ben várható. A projekt összértéke 5,6 millió euró, azaz harmincmillió lej. 

A majdani együttműködésnek köszönhetően az önkormányzatok és a hatóságok közös digitális rendszert, cloud-ot alkotnak. A megvalósításhoz szükséges berendezéseket ingyen bocsátják az önkormányzatok rendelkezésére, amelyeknek csak a szakképzett munkaerőt kell biztosítaniuk.  A partnerségi egyezmény tíz évig lesz érvényben. 

A végső cél az ügyfélszolgálati pultoknál kialakuló sorban állás felszámolása, a kérelmek feldolgozási idejének csökkentése, valamint a döntéshozatal átláthatóságának biztosítása egyetlen, megosztott digitális infrastruktúrán keresztül.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!