A verseny előválogatójához a fiatal muzsikusok 2021. április 15-ig adhatják le jelentkezési anyagaikat a filharmonia.hu oldalon – közölték a szervezők.
A versenynek a Zeneakadémia ad otthont, a zsűri tagja lesz mások mellett Olga Kern és Vásáry Tamás. A díjat nyert versenyzőknek a fellépési lehetőségek mellett pénzjutalom is jár, a fődíj 30 ezer euró.
A 2021-es verseny repertoárjában kötelező és szabadon választott darabok is szerepelnek, lehetővé téve a versenyzőknek saját zenei világuk megmutatását. A versenyanyag gerincét Liszt Ferenc munkásságának ikonikus művei alkotják, de átiratok is helyet kaptak a programban.
Cziffra György világhírű magyar zongoraművész 2021-ben lenne 100 éves, előtte tisztelegve a versenyanyagban Liszt-műre reflektáló Cziffra-átirat is helyet kapott, valamint a Saint-Saëns-évforduló aktualitása kapcsán olyan darab is, amely Liszt Ferenc átiratában készült a francia zeneszerző művére. Az előválogató anyagába Bach- és Haydn-művek is bekerültek.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny az Alink-Argerich Foundation tagja, a hazai és a nemzetközi zenei élet legrangosabb versenyei közé tartozik, hagyományai 1933-ig nyúlnak vissza. Első alkalommal Fischer Annie volt a verseny győztese.
További információk a versenyről a www.filharmonia.hu és a lisztcompetition.hu weboldalon olvashatók.

