Nem szólok, csak hallgatok, megvagyok magamban. Nézem a szemközti, nagy medencében szorgoskodó munkásokat, takarítanak, csempét raknak, szobrocskát faragnak, készülnek a májusi nagy nyitásra. Elkészült a szobrocska, vízsugár fut végig rajta, valaki kötényt hagyott mellette, csak úgy, mint a nagy mesterek, kik megalkották főművüket. Csak úgy, mint Krisztus, ki ott hagyta leplét, miután munkáját bevégezte. Alig múlt el húsvét, örömhír: feltámadunk. Íme, az újjászületés hite!

Körülöttem pihenő család, többen csendben beszélgetnek, egy gyermek úszkál, ő is csendes, arcán mosoly lengedez. „Ne zavard a melletted lévőt!” - így szól a felirat. Távolabb az étterem reklámja, az is csendes, még nem jött el a tolongás ideje. Amott egy labda úszik az iker medencében, pötty a tavon, nem csobban, nem spriccel, csak úgy himbálózik. Mellettem idős házaspár közelít, fogják egymás kezét. Ekkora békét ritkán él át az ember. A távoli korláton cicus egyensúlyoz, farka az ég felé mutat. Fecskék röppennek, szájukban szalmaszál, egy galamb vitorlázik felénk, apró, fekete rigó fut a fűben, hernyókat keres. Ácsorog, vár, tipeg. Szemben az óra mutatója alig mozdul, megáll az idő? Férjem megsimítja vállam, nem szól, csak mosolyog, nem töri meg a csendet. Vízsugár forog körbe, az élet vize elhozza nekünk a békés együttélést…

S akkor óriási robajjal felzúg egy vasmadár, majd a második, a harmadik, süvít, dörög! A NATO repülői gyakorlatoznak. Nincs messze az ukrán határ - robban be a jelen tragédiája. A csend s a béke csak látszat, a vihar előtti csend? Éhes felhő falja fel az ég kékjét. A harc látható és láthatatlan hegeket hagy, különbséget tesz élet és halál között. Itt lebegünk mi is lét és enyészet között, merem hinni, hogy az első mégis győzni fog!