Eszerint január 30-án, a vakolat eltávolítása során kiderült, hogy a kőfalazat állapota a korábbi műszaki becsléseknél jóval rosszabb. A helyreállítási munkálatok kivitelezője kőanyag-leválásokat észlelt, ezért azonnal leállította a vakolateltávolítást, az ajtónyílás környékén ideiglenes szerkezeti megtámasztást alkalmazott, és február 3-ra helyszíni ellenőrzést szervezett valamennyi döntéshozó részvételével.
Ugyanezen a napon a templomhajóban dolgozó régészek por- és habarcslehullást észleltek, ezért fóliákat helyeztek el a további leválások megfigyelésére. Később a karzat boltozatánál is hasonló jelenséget tapasztaltak, ezért repedésjelzőket helyeztek el, leállították a harangok használatát, értesítették a katasztrófavédelmet, és kérték a nehézforgalom elterelését a templom közeléből.
A szakemberek állványozással és külső és belső megtámasztással próbálták stabilizálni a torony alsó részét, de február 3-án délután a szerkezeti romlás felgyorsult, és a torony kevesebb mint három órával az utolsó ellenőrzés után összeomlott.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a torony alapját nem érintették a templomhajóban végzett régészeti feltárások. Közölte azt is, az Országos Örökségvédelmi Intézet szakemberei február 6-án háromdimenziós lézerszkenneléssel felmérték az épületet, és a fennmaradó értékes elemeket szigorú felügyelet mellett kimentik a romok alól.

