A Brassai-, a Ghibu- és a Waldof-líceum osztályaiban maradtak helyek
ÖSSZEFOGLALÓ
Országos szinten a nyolcadikat végzett 119 484 tanulót, azaz 99,89%-át osztották be valamilyen iskolába. Országszerte 126 olyan tanulót (0,11 százalékot) tartanak nyilván, akik sikeresen részt vettek ugyan a szakaszzáró vizsgán, de őket nem sikerült bejuttatni kilencedik osztályba. Az admitere.edu.ro honlapról megtudhattuk, melyik településen, melyik líceumban hány hely maradt. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség közleményéből kiderült: a 4105 vizsgán megjelent végzős közül 4104 (azaz 99,98%) került be valamilyen iskolába a számítógépes elosztást követően, de még így is maradt 1272 betöltetlen hely a megyében, ebből 77 magyar tannyelvű osztályban.
Kolozs megyében a dési A. Mureşanu Főgimnáziumban (természettudományi osztály 16 hely), a Kolozsvári Református Kollégium szakosztályaiban (szakács osztály 3 hely, víz-gáz szerelő osztály 1 hely, villanyszerelő osztály 5 hely, elektronista osztály 4 hely, asztalos osztály 7 hely), a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban (természettudományi osztály 13 hely, nyelvészet osztály 4 hely), a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceumban (bölcsészettudomány osztály 1 hely), a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban (természettudományi osztály 5 hely, bölcsészettudomány osztály 4 hely, mezőgazdasági szakosztály 13 hely), az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban (természettudományi osztály 1 hely) a Waldorf-líceumban (vokacionális osztály 6 hely) maradtak helyek.
Kolozs megye magyar tanintézményeinek, illetve osztályainak legkisebb bejutási átlagai a következők voltak:
• dési A. Mureşanu Főgimnázium: természettudományi osztály 5,38;
• János Zsigmond Unitárius Kollégium: teológiai osztály 9,05, matematika–informatika osztály 9, pedagógiai osztály 8,36.
• Kolozsvári Református Kollégium: teológiai osztály 8,16, társadalomtudományi osztály 7,06, természettudományi osztály 7,51. Asztalos osztály 6,76, gépkocsiszerelő osztály 5,75, fodrász osztály 4,51, víz-gáz szerelő osztály 3,95, elektronista osztály 3,80, villanyszerelő osztály 3,43, szakács osztály 3,26.
• Báthory István Elméleti Líceum matematika–informatika osztály 7,86, természettudományi osztály 7,75, vallásturizmus – idegen nyelv osztály 8,58.
• Donát negyedi Onisifor Ghibu Elméleti Líceum: természettudományi osztály 5,95.
• Apáczai Csere János Elméleti Líceum: matematika–informatika osztály 8,40, közgazdasági osztály 7,83, bölcsészettudomány osztály 7,51.
• Brassai Sámuel Elméleti Líceum: természettudományi osztály 5,13, bölcsészettudományi osztály 2,58.
• Waldorf-líceum: vokacionális osztály 7,30.
• tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: természettudományi osztály 6,61, bölcsészettudományi osztály 5,50.
• szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum: természettudományi osztály 6,11, bölcsészettudomány osztály 2,86, mezőgazdasági osztály 2,66.
• bánffyhunyadi O. Goga Elméleti Líceum természettudományi osztály 6,30.
Szilágy megyében a zilahi Gheorghe Şincai Tanítóképzőben (2 hely humán osztályban), a zilahi Wesselényi-kollégiumban (6 hely matematika–informatika osztályban), a szilágycsehi Gheorghe Pop de Băseşti Technológiai Líceumban (6 hely matematika–informatika osztályban, 10 hely faipari technikus / asztalos osztályban, 12 hely textilipari technikus / konfekcióipari szakmunkás osztályban), a szilágysomlyói Ioan Ossian Technológiai Líceumban (7 hely környezetvédelmi osztályban) maradtak helyek.
Szilágy megye magyar tanintézményeinek, illetve osztályainak legkisebb bejutási átlagai a következők voltak:
• zilahi Silvania Főgimnázium: matematika–informatika osztály 8,16; természettudományi osztály 7,90.
• szilágysomlyói S. Bărnuţiu Főgimnázium: humán osztály 6,86; matematika–informatika osztály 7,65.
• szilágysomlyói I. Maniu Technológiai Líceum: villamossági technikus / autóvillamossági szerelő osztály 5,23; elektrotechnikai technikus / villanyszerelő 5,88.
• zilahi Gheorghe Şincai Tanítóképző: humán osztály 5,66.
• zilahi Wesselényi-kollégium: matematika–informatika osztály 4,08.
• szilágykrasznai Cserey–Goga Technológiai Líceum: természettudományi osztály 5,08.
• szilágycsehi Gheorghe Pop de Băseşti Technológiai Líceum: matematika–informatika osztály 2,95; faipari technikus / asztalos osztály 2,23; textilipari technikus / konfekcióipari szakmunkás osztály 2,21.
• szilágysomlyói I. Ossian Technológiai Líceum: környezetvédelmi osztály 2,60.
Fehér megyében, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban maradt 12 hely.
Fehér megye magyar tanintézményeinek, illetve osztályainak legkisebb bejutási átlagai a következők voltak:
• gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum 7,39.
• nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium természettudományi osztály 6,51; matematika–informatika osztály 4,11; tanítóképző osztály 6,45; a kisgyermekgondozó osztály 5,80.
Beszterce-Naszód megyében a besztercei Andrei Mureșanu Főgimnáziumban (18 hely a társadalomtudományok osztályban) maradtak helyek.
Beszterce-Naszód megye magyar tanintézményeinek, illetve osztályainak legkisebb bejutási átlagai a következők voltak:
• a besztercei Andrei Mureșanu Főgimnázium: természettudományi osztály 5,61; társadalomtudományi osztály 4,41.

