Nagy a lemorzsolódás és a sikertelenül vizsgázó nyolcadikosok száma

Roxana Paraschiv: nem feltétlenül pénz kérdése a helyzet javulása

A János Zsigmond Unitárius Kollégium a kolozsvári iskolák élmezőnyébe került az idei képességvizsgán (FOTÓ: BIRÓ ISTVÁN/ILLUSZTRÁCIÓ)
Aggasztó felmérést tett közzé a napokban a Mentsétek meg a gyermekeket civil szervezet a nyolcadikosok szakaszzáró vizsgáján elért eredményekre vonatkozóan. A megyék között óriásiak a különbségek: míg Călăraşi megyében a nyolcadikosok 43 százaléka ért el átmenő jegyet, addig az éllovas Kolozs megyében a sikeresen vizsgázó nyolcadikosok aránya meghaladta a 90 százalékot. Roxana Paraschiv, a civil szervezet koordinátora szerint ekkora különbség elfogadhatatlan. A felmérésből kiderült, a kilenc évvel ezelőtt előkészítő osztályt kezdők közül csak 65% vizsgázott most sikeresen. Továbbá, ugyanezen generációnak kevesebb mint fele (48,5%) ért el hetesnél nagyobb átlagot. Roxana Paraschiv koordinátor a Szabadságnak azt nyilatkozta: a fenti helyzet évek óta fennáll, és a szaktárca nem hoz érdemi intézkedéseket a helyzet javítása érdekében, pedig az nem feltétlenül pénzkérdés, inkább odafigyelés kérdése.

Aggasztó felmérést tett közzé a napokban a Mentsétek meg a gyermekeket civil szervezet a nyolcadikosok szakaszzáró vizsgáján elért eredményekre vonatkozóan. A megyék között óriásiak a különbségek: míg Călăraşi megyében a nyolcadikosok 43 százaléka ért el átmenő jegyet, addig az éllovas Kolozs megyében a sikeresen vizsgázó nyolcadikosok aránya meghaladta a 90 százalékot. Még rosszabb a helyzet, ha azt nézzük, hogy kilenc évvel ezelőtt 174 567 előkészítő osztályos gyermekek tartottak számon, ám a nyolcadik osztályt lezáró vizsgán csak 113 316 (64,91%) ment át. Ugyanezen generáció esetében 48,5% azok aránya, akik hetesnél nagyobb átlagot értek el. Ez pedig csakis azt jelenti, hogy Románia nem tud megfelelő minőségű oktatást biztosítani a gyermekeknek. Kisebb mértékű lemorzsolódás a nyolcadik osztály elején volt észlelhető. 

A 2025 szeptemberében nyolcadikat kezdők száma közel 4% százalékkal volt kevesebb mint a 2017 őszén előkészítő osztályt kezdőké.Óriási a különbség a nyolcadik osztályt elvégzett, de a szakaszzáró vizsgára be nem iratkozott gyermekek száma között is: itt a lemorzsolódás 11,14%, azaz 19 448 gyermekről van tudomásuk, akik elvégezték ugyan az általános iskola nyolcadik osztályát, de nem iratkoztak be az év végi vizsgára. A legnagyobb lemorzsolódást évek óta a következő megyékben észlelték: Călăraşi, Giurgiu és Brăila (17,9-22,57% között). 

A Mentsétek meg a gyermekeket civil szervezet szerint az is aggasztó, hogy a 2017-2018-as évben előkészítő osztályba beiratkozott gyermekeknek csak 64,91%-a ment át most a szakaszzáró vizsgán. A legrosszabb átmenési arányt Călăraşi (43,06%), Teleorman (50,73%) és Krassó-Szörény (51,14%) megyében jegyezték. A jó és a rossz eredményt elérő megyék között akár 40%-os különbség is van, ez pedig az egyenlőtlen színvonalú oktatásnak is betudható. Az, hogy a 2017/2018-as tanévben előkészítő osztályba járó gyermekeknek csak 48,5%-a ért  el hetesnél nagyobb átlagot, azt bizonyítja, hogy területi szempontból színvonalkülönbségek vannak a földrajzi régiók között. 

A civil szervezet javaslatokat is küldött a tanügyminisztériumba, amelyek szerint a közoktatásban alkalmazott fejkvótának nagyobbnak kellene lennie a hátrányos helyzetű települések iskolásai esetében. Úgy vélik, a korai oktatást minél több gyermek számára lehetővé kellene tenni, ezért a hátrányos helyzetű településeken is létre kellene hozni bölcsődéket és óvodákat, hogy a gyermekek minél hamarabb rész vehessenek az oktatásban. A helyi hatóságoknak és az iskolának még inkább oda kellene figyelnie azokra a gyermekekre, akik ki vannak téve az iskolaelhagyás veszélyének. Jónak tartanák, ha a hátrányos helyzetű gyermekek számára lenne délutáni oktatás, és minden hétköznap biztosítanának a diákoknak ebédet, főtt ételt. Javítana a helyzeten, ha nyolcadik osztályosok számára biztosítanának minőségi oktatást vidéken is. Javasolták még, hogy a hátrányos helyzetű településeken dolgozó pedagógusok kapjanak különböző ösztönzőket. Az is segítene, ha évente foganatosítanának olyan intézkedéseket, amelyek csökkentik a különböző régiók közötti különbségeket, és az ezekkel eredményeket közzétennék. 

 „A Mentsétek meg a gyermekeket civil szervezet már évek óta elküldi az oktatási tárcához a felsorolt javaslatokat. Nemcsak a gyenge tanulmányi eredményekkel kell foglalkozni, hanem orvosolni kell a szociális és gazdasági problémákat is, amelyeket nem csak a civil szervezetünk jelzett a szaktárcának. Huszonhat éve minden június elején megszervezzük a gyermekek országos fórumát, ahol maguk a gyermekek mondják el, milyen problémákkal küzdenek. Mi ezeket továbbítjuk az oktatási miniszternek. Ugyanakkor az Európai Bizottság is figyelmeztette Romániát, hogy itt túl magas az iskola-elhagyásos esetek száma. Tehát a minisztérium több forrásból és több alkalommal szembesült ezekkel a problémákkal. Évek óta kérjük az oktatási tárcát, hogy elemezze minden megye és minden iskola eredményét, hogy kiderülhessen a gyengébb teljesítmények oka.  Nem lehet véletlen, hogy a Călăraşi, a Ialomita és a Brăila megyei nyolcadikosok évek óta gyengén teljesítenek. Amit mi, a civil szervezetek javasolunk, nem feltétlenül pénzkérdés. Példaként említem a nagyobb odafigyelést az iskola-elhagyásos eseteknél, ezek megelőzését. A jelenlegi demográfiai mutatókat nézve nem engedhetjük meg, hogy gyermekek ne végezzék el a nyolcadik osztályt, ne jöjjenek el vizsgázni. Azok a gyermekek, akik nem részesültek megfelelő szintű és színvonalú oktatásban, elveszlődnek. Ez nem engedhetjük meg magunknak. Ügyelnünk kell a meglévő gyermekekre, és támogatnunk kell mindenkit” – nyilatkozta a Szabadságnak Roxana Paraschiv, a Mentsétek meg a gyermekeket civil szervezet koordinátora. 

A szakember bizakodással tekint arra a kezdeményezésre, amelyet az oktatási minisztérium nemrég bocsátott közvitára, és amely a nyolcadik osztályt végzett tanulók tudásának felmérésére vonatkozik, és amely paradigma-váltást eredményezhet a tudásszint felmérésében.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír