Két parkoló autónak nekiment, majd egy épületnek csapódott egy kamion Kolozsváron

Megsérült csütörtök reggel egy 51 éves férfi, miután az általa vezetett teherjármű a kolozsvári Kajántói úton átsodródott a szemközti forgalmi sávba, összeütközött két parkoló autóval, majd nekicsapódott egy épületnek.

A Kolozs megyei rendőrség közleménye szerint a rendőröket hajnali fél 6 körül riasztották a Kajántói úton történt balesethez.

Az első vizsgálatok szerint az 51 éves sofőr eddig még kiderítetlen okok miatt a Munka sugárút irányába tartva elvesztette uralmát a kormány fölött, és átsodródott a szemközti forgalmi sávba.

A sofőr megsérült, amikor a kamion nekicsapódott az épületnek, kórházba szállították. Ezt megelőzően a rendőrök megszondáztatták, de az eredmény negatív volt.

A rendőrség folytatja a nyomozást a baleset körülményeinek kiderítésére.