Születésnapi utazás egyedül, közepes méretű hátizsákkal, olcsó megoldásokkal
Megvarrták a nadrágzsebemet
Szabót kerestem Szöul belvárosában. Sejtettem, hogy lehetetlen küldetés, de nem adtam fel. Tudom, hogy – akárcsak Kínában – az ilyen helyek piacok környékén vagy a mosodák mellett találhatók. Nem tévedtem. Az egyik piac melletti pecsétgyártótól kérdeztem, hol varrathatom meg a nadrágomat. Az út másik oldalán található kisebb vásárcsarnok épületére mutatott, és jelezte, hogy le kell mennem a lépcsőn. A vásárlók segítettek megtalálni a mosodát, a férfi cserenadrágot adott, míg megvarrta az enyém zsebét.
Az egyik utcai árusnál csörögére hasonlító édes készítményt vásároltam, elcsodálkoztam, hogy a pénzt egy piros vederbe gyűjtik – szelfit készítettem.
A Namsan Seoul Towerhez – közismert nevén egyszerűen N Seoul Tower – igyekeztem. Késő volt, nem mentem fel, legalább két órába telt volna, amíg hazaérek. A torony magassága 236 méter, a dombé pedig 243. A dombtetőről is rendkívül szép a kilátás: fényárban úszik Szöul.
A metró ablakai helyett LCD-képernyőn vetített reklámok „bombázzák” az utasokat. A szerelvényben senki sem beszélt telefonon, ám mindenki az okoskütyüje képernyőjét bámulta. A mozgólépcsőn hang figyelmeztetett: itt a szerkezet vége, lépni kell, kérjük, ne bámulja a telefonját. A metróról amolyan gyors HÉV-re szálltam át, 174 kilométerórával száguldottunk.
Nincs otthon, de beengedett a lakásába Kyu
November 12-én házigazdát váltottam: Kolozsvár testvérvárosában, Szuvonban (Suwon) várt rám a harmincvalahány éves matematikatanárnő, Kyu. A Kakao map segítségével könnyen tudtam navigálni, megszoktam az applikáció működését.
Kyu ötvenemeletes tömbházban lakik. Ő is megadta a bejárati ajtó kódját, bementem a lakásba, majd a közeli étkezdében találkoztunk. Mennyi bizalom: idegen személyt engedett be a lakásába.
Egyébként a vak bizalom eléggé jellegzetes vonása a kínai, a dél-koreai és a japán polgároknak: az európai látogatásaik során éppen ezért fordul elő, hogy gyakran átverik, meglopják őket, csalások áldozatai lesznek.
Csak éjjel 11 órakor találkoztam Kyuval – ekkor érkezett a tömbháza közelében található étkezdébe. Mint mondta, mindennap 12 vagy akár 14 órát dolgozik, sok esetben szombaton és vasárnap is este tízkor ér haza. Beszélgettünk arról, hogy a túlzott munkavégzés miatt az országban komoly társadalmi problémák jelentkeznek.
Egyébként a világhírű Nature magazinban közölt nagyszabású, reprezentatív koreai kutatás kimutatta, hogy a hosszú munkaidő (49–55+ óra/hét) jelentősen nagyobb valószínűséggel társul depresszív hangulattal és öngyilkossági gondolatokkal a felnőtt munkavállalók körében, különösen férfiaknál és váltott műszakban dolgozóknál.
Ugyanakkor a Korean Working Conditions Survey adatai szerint a hosszabb munkaidő növeli a munka‑család konfliktust, ami közvetlenül és közvetetten is rontja a jólétet, valamint a mentális egészséget. Az országban nemcsak a tényleges túlórák, hanem a munkahelyi kommunikációs eszközök munkaidőn túli használata is erősen összefügg a szorongásos tünetekkel, ami rámutat: a munka „nem hagyja el” a munkavállalót a hivatalos munkaidő után sem.
Dél‑Koreában gyakori a „munka mindent felülír” attitűd: a hosszú órák korlátozzák a családi együttlétet, a gyermeknevelési és a párkapcsolati időt. A munka‑család konfliktus a mentális egészség romlásának egyik fő mechanizmusa. A munkaidő kitolásával kapcsolatos kulturális elvárások egybeesnek azzal, hogy a nők még mindig egyedül viselik a házimunkát és a gyermekgondozást, ami összességében hozzájárul a magas nemi szerepek által okozott stresszhez, valamint a rendkívül alacsony termékenységi rátához Dél‑Koreában.
A túlórákra és a „lojalitásra” épülő munkakultúra olyan társadalmi normává vált, amelyben a hosszú munkaidőt gyakran értékelik erényként, még ha az egészséget és a jólétet rontja is. Ez önmagában nehezíti a reformokat és erősíti a túlzott munka fenntarthatatlan spirálját.
Kyu szerint Dél‑Koreában a túlmunka és az azt követő cerebro‑ és kardiovaszkuláris betegségek, mentális rendellenességek, öngyilkosságok egy részét már foglalkozási betegségként is elismerik, rámutatva a probléma súlyára.
Házigazdám bevallotta, hogy túl sokat dolgozik, s emiatt az utóbbi időben nincs párkapcsolata. Megdöbbentő számomra az is, hogy az időhiány miatt nincs hobbija, s elhanyagolja a baráti kapcsolatait.
Lakónegyedi séta és neoprotestáns templom
Hosszú sétára indultam: a lakónegyednek a kolozsvári Malomárokra hasonlító részén sétáltam, zenét hallgattam. Megcsodáltam, milyen jól karbantartott a húsz-harminc emeletes tömbházak között folyó patak, amelyet a mederbe helyezett köveken is át lehet szelni. A hidakon mind gyalogosok, mind pedig biciklisek közlekedhetnek, gépkocsikat sehol sem látok – csodálatos zöld, szennyezésmentes környezet.
Adott pillanatban a le nem kötött, szabadon „henyélő” biciklire lettem figyelmes. Hosszú percekig vártam, hogy jelenjen meg a tulajdonosa. Fél óra múlva meguntam a várakozást, odébbálltam – valaki egyszerűen ott hagyta…
A csatorna végén fura látvány tárult elém: olyan útkereszteződés, amelyben nincs… gyalogátkelő. Az aszfalt fölé épített függő gyalogosövezettel oldották meg az emberek és a biciklik közlekedését. Innen láttam azt a protestáns templomot, amelyet meglátogattam. Mellém szegődött a templom munkatársa, aki elmondta, hogy fő hitelvük a keresztény evangéliumi protestáns tanítás, a hangsúly a Szentlélek munkáján, a hitbeli megújuláson és az evangelizáción van.
A fiatalember tudatta, hogy a Suwon Full Gospel Church 1974. november 23‑án alapított gyülekezetként ismert, ennek megfelelően az egyház már több évtizedes múltra tekint vissza Szuvon vallási életében. Az egyház a keresztény evangéliumi protestáns felekezethez tartozik, amely a Full Gospel jelzőt használja — koreai kontextusban ez általában a karizmatikus protestáns mozgalom szellemiségét jelzi.
A kétemeletes templom teljes audiovizuális felszereltséggel rendelkezik, itt valóságos televíziós műsorokat forgatnak. A templomi létesítmény funkcionális egyházi épület, amelyben többek között istentiszteleti, ifjúsági termek, közösségi terek és adminisztratív helyiségek is működnek — tipikus funkciók egy helyi keresztény gyülekezet esetén.
Séta Kolozsvár testvértelepülésének erődjén
Besötétedett. Autóbusszal mentem a híres szuvoni erődhöz.
A tájékoztató táblákról megtudtam, hogy a Szuvon Hvaszong egy 18. századi erődítmény, amelyet a Joseon‑dinasztia uralkodója, Jeongjo király építtetett 1794–1796 között. A falak célja kettős volt: védelmi funkció és a király szeretetének, valamint lojalitásának kifejezése apja iránt – apja, a trónörökös Sado herceg emlékének –, ugyanis az erőd a királyi sír közelében épült. Ez az építmény UNESCO-világörökségi helyszínként szerepel 1997 óta, és közel 5,7 kilométer hosszú falai körbeölelik Szuvon történelmi központját.
Eldöntöttem, hogy körbejárom a falat, s megtekintem mind a négy kaput. Természetesen a déli főkapuval kezdtem, azaz a Paldalmunal, ugyanis ez a főbejárat, közvetlenül a városi piac és a gyalogosokkal teli sétálóutca közelében. Innen eljutottam az északi (Janganmun), majd a nyugati (Hwaseomun) és a keleti (Changnyongmun) kapuhoz.
Tisztaság, csend, nyugalom, majdhogynem zen állapot. A domb tetejére érve, ahová meredek sziklalépcsők vezetnek, megcsodáltam Szuvon város fényeit. A település Kolozsvár testvérvárosa. Kérésemre Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester indulás előtt próbálta felvenni a kapcsolatot a szuvoni illetékesekkel, mondván, újságíró látogat a testvérvárosba, ám sajnos, senki sem reagált. Hiába, a kapcsolatot a rossz emlékű, szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar kezdeményezte még a 2000-es évek előtt – tehát nem csoda.
Kivilágított hőlégballonra lettem figyelmes. Meglepett, hogy sötétedés után ilyesmire adják a fejüket, de kiderült, hogy kötelekkel rögzítették.
Másnap a közeli erdőben kirándultam, és a lakónegyed közepén található nagy méretű tóhoz és rekreációs övezetbe vezetett az utam. Elképesztő, mekkora zöldövezet áll a környék lakóinak a rendelkezésére. Az erdőből kijövet fura szerkezetre lettem figyelmes: erős levegősugarat kibocsátó gépezetre, amelyet a cipőkbe került homok és kis kavicsok eltávolítására használnak.
A séta után belebotlottam a digitalizált könyvtárba. A köteteket az LCD-képernyőkön lehet megtekinteni, illetve megvásárolni. A fizetést követően a raktárból robot szállítja az ügyfélhez a kért könyvet… Jómagam inkább a pultnál érdeklődtem A kis herceg című remekmű iránt, amelyet Pálffi Szilárd haveromnak vásároltam meg – gyűjtő. A kínai változat már ott lapult a házigazdámnál lévő hátizsákomban, következik majd a japán verzió. Örvendtem, hogy örömet tudok szerezni számára ezekkel a kötetekkel, amelyek értékes elemei kollekciójának.
Furcsállottam, hogy a könyvesboltban a kötetek mellett sok mindent árulnak – még zoknikat is. A gyermekek számára ugyanakkor külön rész van fenntartva, itt játszani is lehet.
A bevásárlóközpontban cukrászda is van. Ellenállhatatlan kísértést éreztem a sütemények megkóstolására. A dobostortára hasonlító készítményt kértem, de korántsem olyan volt az íze, mint az itthoni klasszikus sütinknek. Honvágyam lett, kívánom a mi dobosunkat…
Születésnap Kyuval és…
November 15-e volt, a születésnapom. Korábban például Bejrútban, Libanon fővárosában vagy az Egyesült Arab Emírségekben, pontosabban Abu-Dzabiban ünnepeltem, igyekszem meglepni magamat egy-egy különleges desztinációval.
Szombat volt, reggel Kyu tízkilométeres futóversenyre ment, kivételesen nem dolgozott. Azt mondta, meglepetése van a számomra, és a szöuli aT kiállítóközpontba hívott. A hideg szöuli novembert ellensúlyozta az aT Centre-ben minket fogadó meleg, illatokkal, ízekkel és hangokkal teli világ.
A Korean Sool Grand Festival 2025 igazi ünnepe volt a koreai hagyományos italoknak – órákon át a rizs, a gyümölcs, a méz és a párlatok szaga kavargott a levegőben. Az első pillanattól érezhető volt a fesztivál családias, ugyanakkor pezsgő légköre. A látogatók között voltak koreai idősek és fiatalok, illetve szakmabeliek – mindenki kíváncsian kóstolta a standokon bemutatott finomságokat. A szervezők szerint összesen 122 termelő és gyártó érkezett Dél-Korea minden szegletéből, kisüzemi főzdékkel és tradicionális rizsborkészítőkkel. Minden stand mögött valami történet bújt meg – egy-egy családi vállalkozás, amely nemzedékek óta főzi a makkollit, vagy egy lepárló, ahol a szöuli irodákban ismeretlen, de fantasztikus rizspárlatokat készítenek. Többször sorban álltunk, annyian voltak a híresebb vagy jobbnak ítélt italok standjánál.
A standok között sétálva először a makkolli világába csöppentem. Ez a hagyományos, alacsony alkoholtartalmú rizsbor, amelyet fermentált rizsből készítenek, édes és enyhén savanykás ízével azonnal felébresztette a kíváncsiságomat. Volt itt Tiger Citron Draft Makgeolli, amelybe yuzu gyümölcsöt kevertek, így a citrusos frissesség tökéletesen harmonizált a rizs természetes édességével. Minden kortyban érezni lehetett a kézművességet és a hagyomány tiszteletét.
Mindent kipróbáltunk, így egy idő után a házigazdámmal kissé illuminált állapotba kerültünk. Az alkohol hatására még közvetlenebb hangulatba kerültem, így ismertük meg Youngot, a negyven év körüli hölgyet, aki azonnal csatlakozott a születésnapozáshoz.
A makkolli után a jakcsu- és cshongdzsustandok következtek, ezek a tisztított rizsborok sokkal elegánsabbak, átlátszóak, finom textúrájúak. Itt találkoztam a Cheonbihyang Yakjuval, amelyet kifejezetten díjnyertesnek minősítettek. A standos férfi elmondta, hogy az italok készítése több hétig tartó fermentációval és szűréssel zajlik, s minden kortyban ott van a finomság és az évszázados tradíció.
Természetesen nem maradhattak ki a szodzsulepárlatok sem. A gamuchi szodzsu például 25 százalékos alkoholt tartalmaz, rizsből készült, tiszta, karakteres aromával, amelyet szívesen kortyoltam lassan, hogy ne gyorsan fogyjon… A gyümölcsös borok és mézes italok – például a Miratto Shine Muscat White Sparkling és a Honeymoon mézes ital – új dimenziót nyitottak a fesztiválon, modern, mégis hagyományos alapokra épített ízekkel.
Az egyik legérdekesebb élmények a kóstolóséták és a workshopok voltak, ahol a látogatók maguk is kipróbálhatták a rizsbor készítésének egy-egy lépését, vagy megtanulhatták a lepárlat alapjait. A személyes beszélgetések a gyártókkal pedig megmutatták, mennyi szenvedély és elhivatottság van minden üvegben.
Tudtam: ez a hagyományos dél-koreai italokat felsorakoztató fesztivál nemcsak kóstolásról szólt, hanem a kultúra, a hagyomány és a közösség ünnepléséről is. Mi pedig engem ünnepeltünk – stílusosan, ismerkedéssel és helyi piával…
Becsiccsentve érkeztünk Kyu lakásához. Bár ő nagyon kevés alkoholt fogyasztott, hiszen szervezete nem bírja a piát, mégis kábult volt. Annyit azért megmutatott – s ezt nem az alkohol hatására álmodtam –, hogy nem köti le a biciklijét – és azt nem lopják el.
