Egyedülálló hagyomány, amely közösséget épít
Be kell vallanom, a Catalonia International meghívására tett látogatás előtt nem sokat tudtam a katalán embertornyokról – a programot olvasva először a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című Verne-regényben leírt japán mutatvány jutott eszembe, amelynek a szimpatikus francia komornyik, Passpartout is részese volt; a produkció során az akrobaták egy sajátos emberpiramis létrehozására törekedtek, és amikor Passpartout – aki a struktúra alapjánál kapott szerepet – hirtelen elhagyta helyét, az építmény azonnal összeomlott.
Amint aztán a Barcelonában és Tarragonában töltött néhány nap során megtapasztalhattam, formailag ugyan valamelyest helytálló volt ez az irodalmi párhuzam, de a katalán embertornyok, a castells hagyománya sokkal, de sokkal több egyszerű akrobatikánál – mély jelentéssel bír: az embertorony minden egyes szintje az alatta állók kitartása, az építők egymás iránti bizalma révén készülhet el. A hagyomány nemzedékről nemzedékre öröklődik, erősítve a közösségi összetartozást, a szolidaritást.
A látogatói programja Barcelonában, a házigazda Catalonia International székhelyén kezdődött, ahol Laura Forester, a konzorcium főigazgatója fogadott, aki többek között Katalóniáról, az általa vezetett szervezet céljairól, küldetéséről mesélt nekünk.
Megjelenítik Katalónia értékeit, nemzetközi jelenlétét erősítik
Megtudtuk: a Catalonia International olyan köz- és magánszereplőket tömörítő konzorcium, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy erősítse Katalónia nemzetközi jelenlétét, segítse az ötletek, tapasztalatok cseréjét. Meghatározó törekvés, hogy a katalán kultúra, értékek és eredmények nemzetközi szinten is megjelenjenek – hangsúlyozta Laura Foraster. Elmondta azt is, hogy az intézmény az 1982-ben alapított Patronat Català Pro Europa, a 2007-es Patronat Catalunya Món, illetve a 2012-ben létrehozott DIPLOCAT (teljes katalán nevén: Consell de Diplomàcia Pública de Catalunya – közdiplomáciai tanácsa) szervezet jogutódja. Értesültünk arról is, hogy a spanyol alkotmánybíróság egy 2016-os határozatában kimondta, hogy Katalónia nem használhatja a „közdiplomácia” (public diplomacy) kifejezést, és megsemmisítette a katalán külügyi törvény erre vonatkozó részeit. A bíróság érvelése szerint a spanyol alkotmány értelmében a nemzetközi kapcsolatok és a diplomácia alakítása a spanyol állam kizárólagos hatásköre.
A konzorcium ilyenképpen Catalonia International név alatt működik, és 38 tagja van, kormányzati intézményektől, helyi tanácsoktól, egyetemektől kezdve a különféle vállalkozói szövetségekig; tagja többek között az FC Barcelona labdarúgóklub is. Legfőbb döntéshozó szerve a kormányzótanács, amelyet Katalónia kormányának elnöke (jelenleg Salvador Illa i Roca, a Katalán Szocialista Párt – PSC politikusa) vezet.
A világban zajló folyamatokat nemcsak államok alakíthatják
Laura Foraster rámutatott az egyébként megszívlelendő tényre, hogy a mai globalizált, rohamosan digitalizálódó világban már nem csupán az államok alakítják a nemzetközi folyamatokat: egyre fontosabb szerepet kaphatnak a vállalatok, egyetemek, városok és helyi közösségek, társadalmi mozgalmak és maguk az állampolgárok is. Katalónia szubnacionális szereplőként szeretne meghatározóbb szerepet betölteni a nemzetközi térben.
A Catalonia International többek között figyelemmel kíséri azt is, hogy miként látja a nemzetközi közvélemény Katalóniát, és milyen kérdések állnak a nemzetközi viták középpontjában. Célja, hogy ezek alapján párbeszédet kezdeményezzen, és elősegítse a nemzetközi jó gyakorlatok megismerését. A külföldi médiával és tudósítókkal is kapcsolatot tart annak érdekében, hogy a Katalóniáról megjelenő információk minél pontosabbak legyenek. Ösztöndíjakkal és szakmai programokkal erősíti a civil társadalom és a konzorciumhoz tartozó szervezetek nemzetközi szerepvállalását és kommunikációs képességeit – magyarázta Laura Foraster.
A MIDAS szervezetéhez tartozó újságírók számára szervezett látogatási program is azt a célt szolgálta, hogy az embertorony-építés különleges katalán hagyományát előtérbe helyezze, kiemelje esszenciáját és értékeit. A négynapos látogatás programját úgy tervezték meg, hogy egyre többet tudjunk és értsünk meg arról, mit jelent valójában embertornyot építeni. Találkoztunk, kötetlenül beszélgethettünk csapatok tagjaival, az embertorony-építők érdekeit védő szervezet koordinátorával, múzeumban jártunk, majd egyfajta megtapasztalási csúcspontként testközelből is láthattuk, miként épülnek ezek a csodálatos, emberek által alkotott és emberekből álló struktúrák.
A Catalonia International székhelyén, amikor Laura Foraster és a konzorcium kommunikációs igazgatója, Martí Estruch Axmacher elmagyarázta az embertorony-építmények alkotórészeit, beszéltek a tornyok főbb típusairól, a hihetetlennek tűnő megvalósítás iránt érzett csodálat, és a döbbenet kavargott bennem: mennyire veszélyesnek tűnő akrobatikákat képesek bevállalni a hagyományt gyakorló emberek. Akkor már megtudtuk, hogy akárcsak egy valódi toronyépületnek, a castellnek is van alapja (pinya), törzse (tronc), és egy legfelső szintje (pom de dalt), amelyet négy gyermek alkot: ketten (a nevük Dosos) tartják a harmadikat (Acotxador), aki összekucorodik a teljes építményt megkoronázó negyedik gyermek, az Enxaneta alatt. Amikor utóbbi felér a torony tetejére, fél karja felemelésével és négy kiterjesztett ujjal jelzi, hogy a torony elkészült. A további pontszerzéshez viszont a struktúrát szervezett rendben le is kell bontani.
Minél erősebb az alap, annál stabilabb az építmény
Az embertoronynak már az alapja is összetett: négy különböző funkciót ellátó építőből (casteller) áll: a legbelső támasztópillérként szolgáló emberek egyensúlyának megtartását további társak segítik, illetve őket is megtámasztják; akárcsak a középkori templomoknál – sokan vannak, akik élő támpillérekként szolgálnak. Természetesen, minél erősebb az alap, minél többen alkotják, annál stabilabb az építmény, annál több szintet lehet építeni rá. A tornyoknak több típusa van: a törzs szintjein álló emberek, és a megvalósított „emeletek” száma függvényében lehetnek például 3/8-asok, 4/9-esek, vagy akár 4/10-esek. Az embertorony-építők világában a tízszintes castellek jelentik a legnagyobb megvalósítást, illetve különlegesen nehéz feladatnak számít például a hatos oszlop (pilar de 6), amikor szintenként hat ember áll egymás vállán.
Este együtt vacsorázhattunk két barcelonai embertoronyépítő csapatnak, a Castellers de Santsnak és a Castellers de Sarriànak egy-egy tagjával. A Maria Parèsszel és Bibi Solanesszel való beszélgetés során már érteni kezdtem, miért vállalják a struktúra összeomlásával járó esetleges sérülések kockázatát, a kimerítő gyakorlásokat: a castellek építésekor olyan energiák szabadulnak fel, olyan bizalmi kapcsolódások alakulnak ki az emberek között, amelynek megtapasztalására a mai rohanó világban nemigen van lehetőség.
A kisebb csapatok legalább kétszázas-háromszázas létszámúak, a nagyobbak pedig akár hétszáz-nyolcszáz főből is állhatnak. Az embertorony-építést azonban nem tekintik sporttevékenységnek, a collák inkább a klubokhoz, egyesületekhez hasonlóan szerveződnek, és a hagyomány ápolásában érdekelt civilek a tagjai. A Castellers de Sarrià és a Castellers de Sants például két barcelonai lakónegyedben alakult, családok, egyetemisták, a legkülönbözőbb hátterű és érdeklődésű emberek alkotják őket. Maria például, mint megtuduk, tanítónő, Bibi egyiptológiára, és római korra szakosodott muzeológus.
A Castellers de Santsnak több mint hatszáz aktív tagja van, ők a tarragonai embertorony-versenyen is rendszeresen előkelő helyen végeznek. Az embertorony-építésben a jó fizikum nyilván előnyös, de egyébként bárki a colla tagja lehet, kortól, nemtől, testalkattól, erőnléttől függetlenül, hiszen rendkívül sokféle szerepkörre van szükség a castell megépítésében.
A csapatok teljes mértékben önszerveződőek, és hetente kétszer edzenek, esetenként nyilvános bemutatókat is tartanak. Mivel nem sportklubok, sporttevékenység gyakorlására irányuló támogatást nem kapnak, a közös kasszát sokszor saját zsebből egészítik ki. Bevételhez juthatnak akkor, ha különböző eseményekre, fesztiválokra hívják őket fellépni; a többszáz ember utaztatása, összetartása egyébként nagyon komoly logisztikai feladat, és ebben is képesek bizonyítani.
Ugyanakkor mindazok, akik embertorony-építő csapatok tagjai, nincsenek egyedül a nagyvilágban: nagyon erős, összetartó, támogató közösség veszi őket körül, amely magánéleti nehézségek esetén is védőhálóként szolgál. Az egyes csapatok, a collák pedig valójában a demokrácia érvényesülésének kis mintapéldái, hiszen bármilyen foglalkozást űző, bármilyen anyagi háttérrel rendelkező ember a tagjuk lehet, ha alkalmazkodik a colla szellemiségéhez. Sőt, a részvétel a családokon belüli kötődéseket is erősítheti: sok esetben nagyszülő, szülő és unoka is tagja ugyanannak a csapatnak; a torony felső szintjeit kialakító gyermekek, és a castellt megkoronázó enxaneta szülei is általában embertorony-építők.
Kérdésemre, hogy mit szeret a legjobban az embertorony-építésben, Maria azt válaszolta: az egymás iránt érzett bizalom lelkiállapotát és a csendet. Ő ugyanis, mint mesélte, az alapnál helyezkedik el, és amikor épülni kezd a struktúra, ott legbelül különös, megnyugtató csend van, az emberek morajlása csak tompán szűrődik be. Csak a jellegzetes katalán fúvós hangszer, a gralla hangját és a dob pergését hallják, amelyből az egyes szintek megépülésére tudnak következtetni azok, akik az embergyűrű belsejében vannak. Bibi, aki egyébként csapatának elnöke (katalánul cap de colla) azt emelte ki, hogy minden egyes közös gyakorlás során erősödik az egymás iránti bizalom, a szolidaritás a csapattagokban.
A szolidaritás, és a közösségi identitás megmaradásának fontosságát egyébként a katalán társadalom széles rétegeiben felismerték az emberek. A katalán nyelvterület legjelentősebb hírportáljánál, a szintén MIDAS-tag VilaWebnél is tettünk ugyanis egy rövid látogatást. A több mint harminc főt foglalkoztató sajtóorgánum igazgatója, Vicent Partal újságíró elmondta: a jövedelműk oroszlánrésze az előfizetésekből származik: a katalán nyelvterületről több mint 25 ezren fizetnek elő, hogy a közösséget szolgáló hírportál fennmaradhasson.
A csapatok talán legbátrabb szuperhőse: az enxaneta
Az embertornyok építésekor ember emberre támaszkodik a szó szoros értelmében, ugyanakkor minden egyes szint csak az alatta állók helytállása, lélekjelenléte, az egyensúly folyamatos megtartása révén készülhet el. A csapatok kis szuperhőse a tornyokat megkoronázó gyermek, akit arra tanítanak, hogy merjen szembenézni a félelmeivel, bátor lenni, és legyen tudatában saját lenyűgöző teljesítményének. Ezek a gyermekek jellemzően az embertorony minden rezdülését érzik, és amennyiben az enxaneta – akár gyakorlás, akár verseny alkalmával – jelzi, hogy nem érzi elég stabilnak a struktúrát, azt azonnal lebontják.
A több mint száz katalán embertorony-építő csapat közös képviseleti, érdekvédelmi szerve a Coordinadora de Colles Castellers de Catalunya, akinek igazgatójával, Cristina Sánchezzel is beszélgethettünk látogatásunk során, és aki elmondta, hogy többek között feladata, hogy egységes és megfelelő egészségügyi biztosítást kössön az összes tagcsapat számára. Ez garantálja, hogy egy esetleges sérülés, baleset esetén a toronyépítők megfelelő orvosi ellátásban részesüljenek. A szövetség ugyanakkor aktívan ösztönzi és finanszírozza a sérülések megelőzését célzó tudományos kutatásokat is. Az idei megmérettetésre például az enxaneta számára egy újszerű, különleges sisakot fejlesztettek ki, amely nem akadályozza a gyermek perifériás látását, ugyanakkor megbízhatóan védi a koponyáját.
A látogatói program keretében eljuthattunk a Valls városában működő Museu Casteller de Catalunya múzeumba is, ahol VR-szemüveggel, az általunk választott szemszögből virtuálisan megszemlélhettük, hogyan épülnek a Tarragonában rendezett embertorony-építő megmérettetésen a struktúrák. A múzeumban azt a tanácsot kaptuk, hogy amikor magunk is a helyszínen leszünk, és élőben láthatjuk a legelső castell épülését, ne fotózzunk, ne videózzunk, csak egyszerűen figyeljünk, adjuk át magunkat az élménynek, amelyet rendkívülinek ígértek.
A múzeumban az embertorony-építés gyökereiről hallottunk: a hagyomány gyakorlása a 18. század elejére nyúlik vissza, a valenciai régióból származó Ball de Valencians nevezetű vallásos táncból fejlődött ki; a koreográfia végén a táncosok egymás vállára állva kisebb emberi alakzatot emeltek. Idővel a tánclépések háttérbe szorultak, és a hangsúly teljesen a záróelemre – az embertorony építésére – helyeződött át. A 19. században a tarragonai és penedèsi régiók különböző csapatai között egészséges rivalizálás alakult ki azt illetően, hogy ki tud magasabb és összetettebb struktúrákat építeni. Az egymás közötti verseny hajtotta előre az építési technikák fejlődését is, így a tornyok a korábbi 2–3 szint helyett elérték a 8–9, akár 10 emeletnyi magasságot is.
A hagyományt a történelem során többször is betiltották vagy visszaszorították – például Franco diktatúrája alatt –, de az 1970-es évektől kezdve újra reneszánszát élte. Az embertoronyépítés olyannyira katalán szokás, hogy a nemzetközi csapatok magját is elszármazott katalánok teremtették meg – akár Koppenhágában, akár Párizsban.
Látogatásunk második fele már magáról a kétévente megrendezett embertorony-építő versenyről szólt: Tarragona városában, a korábban bikaviadalok tartására használt Tarraco arénában mérték össze tudásukat október 2–3-án a csapatok. Mivel október 2-án, szombaton a Földközi-tengeren örvénylő ciklon miatt vészhelyzetet hirdettek, a vasárnapi verseny időpontját délelőttről délutánra módosították; mi a szombat délutáni megmérettetésen vettünk részt, amelyen több mint tucatnyi katalán csapat produkcióit csodálhattuk meg, olyanképpen, hogy szabadon mozoghattunk, akár a versenyzők mellé is állhattunk, ügyelve persze, hogy ne akadályozzuk őket.
Mosolyok és könnyek – emberek közelsége és közössége
Az arénához közeledve már láthattuk a jellegzetes előkészületeket: a csapatok tagjai segítettek egymás derekára csavarni a törzsük stabilitását segítő hosszú fekete övet, és sokak arcán megfigyelhettük a tipikus távolba pillantó tekintetet, a megfeszített összpontosítás tanújelét. Megfogadtam a valls-i múzeumban kapott tanácsot, és először csak az aréna felső részéről figyeltem a történéseket. Lenyűgöző volt látni a többszáz emberből álló csapatok dobpergéssel, fuvós zenével kísért bevonulását.
A collák ugyanis valamennyien az arénában vannak a verseny ideje alatt, a számukra kijelölt helyen, és a sorsolásnak megfelelő sorrendben kezdenek el építeni – három forduló áll rendelkezésre, hogy megvalósítsák azokat a struktúratípusokat, amelyeket célul tűztek ki maguknak. Amikor az első torony elkezdett épülni, először az tűnt fel, hogy az arénát megtöltő embertömegben sűrűsödni kezd egy csoport: akkor állt össze az alap, majd másodperceken belül már az első szint oszlopai is elkészültek. Ekkor már lélegzetvisszafojtva, borzongva figyeltem, és ösztönösen annyira szurkoltam az ég fele emelkedni vágyó embertársaknak, hogy könny szökött a szemembe, amikor a gralla hangzásával és dobpergéssel jelezték, hogy a tervezett szintek állnak, és az enxaneta is elindult, hogy megkoronázza a tornyot...
Rövid percek alatt lezajlott minden: a gyermek macskaügyességgel felkúszott az emberi oszlopokon, átlendült az alatta összehajlott társa fölött, kézlendítéssel jelezte, hogy felért és már csúszott is lefele… A további tornyok épülését már az emberek között izgultam végig: a mosolyok, könnyek, csatakiáltások, indulók, üdvrivalgások elegyében. A rivális csapatok, emberek ezrei között nemhogy lökdösődést, egyetlen kellemetlen tekintetet nem láttam. Csak az számított, hogy milyen sorsra jutnak az ég felé emelkedő embertornyok, megépülnek-e, le tudják-e bontani őket összeomlás nélkül. És ott, a Tarraco arénában, a katalánok által betiltott bikaviadalok helyszínén állva, arra gondoltam: ilyen közösségekben valóban az emberi mivoltunkat, emberségünket élhetjük meg, illetve arra, hogy mennyire jó lenne, ha a mi valóságunkban is inkább ezt a típusú közösségi összetartozást érezhetnénk többször, a hangzatos szólamok helyett.
A Spanyolország északkeleti részén, valamivel több mint 32 ezer négyzetkilométernyi területen húzódó Katalónia széles körű autonómiával, saját parlamenttel, kormányzattal (Generalitat de Catalunya) rendelkező medditerán régió, politikai-közigazgatási központja Barcelona. A térség különböző kultúrák és hatások találkozási pontja; őshonos nyelve a katalán, amely a spanyollal és számos egyéb nyelvvel él együtt. A katalán nyelvterület azonban túlmutat Katalónián: a katalánt többek között a Valenciai Közösségben, a Baleár-szigeteken, Andorrában, Észak-Katalóniában, Aragónia egyes keleti részein és a szardíniai Algheróban is beszélik, összességében körülbelül tízmillió ember. A Financial Times kiadványa, az fDi Magazine 2024 februári rangsora Katalóniát Európa negyedik legígéretesebben fejlődő régiójaként jegyezte, Île-de-France, a West Midlands és Észak-Rajna-Vesztfália után. A térség turisztikai vonzerejét jelzi, hogy 2023-ban 18,2 millió turista kereste fel. Mint ismert, 2010 után a katalán politikában és a társadalomban erősebbé vált az a törekvés, amely már nem pusztán az eddiginél nagyobb fokú autonómiát, hanem végső soron független katalán államot kívánt. A katalán parlament 2017. október 27-én függetlenségi nyilatkozatot fogadott el. A spanyol állam ezt alkotmányellenesnek tekintette, és intézkedéseket hozott a katalán önkormányzati intézmények feletti közvetlen ellenőrzés visszaállítására.
