A Temes megyei Csene községből származó tizenöt éves Mariót egy tizenöt és egy tizenhárom éves fiú gyilkolta meg baltával, majd a holttestet ezután megpróbálták elégetni, de mivel az nem sikerült, végül elásták. Az eset brutalitását fokozza, hogy az ügyészség szerint a gyilkosságot előre kitervelték. A történtek után ezrek követelték petícióban a törvénymódosítást, miszerint gyilkosság esetén a tizennégy év alatti gyermekek is büntethetőek legyenek, amennyiben a bűncselekményt beszámítható állapotban követték el.
Felelősségre vonási lehetőségek a jog szerint
A büntetőjogi felelősséget a román büntető törvénykönyv szigorúan korhoz köti. Ez azt jelenti, hogy a 14. életévét be nem töltött személy büntetőjogilag nem felelős, ellene semmilyen intézkedés nem rendelhető el, a törvény ugyanis feltételezi, hogy a 14 év alatti személy egyáltalán nem rendelkezik belátási képességgel. A szülők azonban kötelezhetőek a kiskorú által okozott kár megtérítésére.
A 14 és 16 év közötti fiatalkorú büntetőjogilag már felelősségre vonható, de csak akkor, ha lehet igazolni, hogy a cselekményt belátási képessége birtokában követte el. Ezen képesség felmérését pszichiátriai vizsgálatok során mérik fel.
A 16. életévét betöltött fiatal büntetőjogilag felelős, ugyanis feltételezhető, hogy már rendelkezik belátási képességgel. Természetesen itt is lehetőség van arra, hogy ennek ellenkezőjét pszichiátriai vizsgálatokkal alátámasszák; ha bebizonyosodik, hogy a cselekmény elkövetésekor nem rendelkezett megfelelő ítélőképességgel, ebben az esetben – akárcsak nagykorú személy esetében is – nem vonható felelősségre. Kiskorúak ellen tehát nevelő intézkedések rendelhetőek el, amelyek szabadságelvonással is járhatnak.
Van-e kora a kegyetlenségnek?
A hatályos jogszabályok értelmében tehát tizennégy év alatti kiskorú nem rendelkezik kellő belátási képességgel, azonban a szörnyű tragédia óta a társadalom ezt elkezdte újraértelmezni és teljesen más szempontból megközelíteni. A belátási képesség hiánya ebben az esetben az éretlenségre utal, azaz arra, hogy egy bizonyos életkorig a kiskorúakat éretlennek tekintjük, nincsenek tisztában tetteik következményével, éppen ezért nem lehet úgy büntetni, mint egy felnőtt, belátási képességének birtokában lévő személyt.
Olvasva az esettel kapcsolatos véleményeket, két fontos kérdés merül fel: mely életkortól nem lehet az éretlenségre hivatkozni, amikor a törvénybe ütköző súlyos cselekményről van szó, illetve hogy melyik életkortól szükséges a tettel arányos büntetést alkalmazni?
Úgy vélem, maga az emberölés olyan cselekmények közé tartozik, amelyekkel a gyermekek már egészen fiatal korban találkoznak valamilyen formában, és amelyekről sajnos, korán megtanulják, hogy tiltottak és erkölcsileg elítélendők. Nem bonyolult jogi ügyletekről van szó, amelyek megértéséhez érettebb gondolkodás szükséges, hanem alapvető emberi normáról. A halál negatív fogalmával a gyermekek már a mesék világában is szembesülhetnek, és onnan kezdve fokozatosan felismerhetik annak súlyát és következményeit, az ezzel kapcsolatos ismereteik és erkölcsi érzékük pedig az idő előrehaladtával tovább fejlődik.
Különösen igaz ez akkor, ha előre kitervelt gyilkosságról van szó. Nehéz lehet azt elképzelni – akár egy kiskorú esetében is! –, hogy miközben társa megölésére készül, egy percig sem merül fel benne, hogy rosszat tesz. Ez fokozottan igaz egy tizenhárom éves esetében is, aki amúgy sem áll már messze a törvény által megállapított szükséges korhatártól, ami a belátási képességet illeti. Tudni kell azt is, hogy az előre kitervelten elkövetett emberölés súlyosabb megítélés alá esik, mivel feltételezi, hogy az elkövető előzetesen előkészítette a gyilkosságot, és ez az előkészület azt bizonyítja, hogy hidegvérrel képes cselekedni. Ez az elkövetőt sokkal veszélyesebbé teszi, mint azt, aki az emberölést impulzívan, előzetes felkészülés nélkül követi el.
A kérdés tehát, hogy mennyire kell figyelembe venni jelen esetben a kiskorú életkorát, élénken megosztja a közvéleményt: míg egyesek határozottan a törvénymódosítás mellett érvelnek, mások elutasítják annak szükségességét. Mielőtt azonban bármelyik álláspont mellett véglegesen elköteleződnénk, érdemes azt is megvizsgálni, milyen folyamatok vezethetnek ahhoz, hogy egy gyermek bűnelkövetővé váljon, kinek vagy minek tulajdonítható ebben a felelősség. Önmagában ugyanis egy jogszabály-módosítás vagy a büntetések szigorítása nem lehet kellően hatékony, ha nem társul hozzá tudatos megelőzés. Utóbbi pedig elképzelhetetlen anélkül, hogy feltárnánk azokat az okokat és társadalmi, családi vagy pszichológiai folyamatokat, amelyek a gyermekeket a bűnelkövetés felé sodorják. Csak ezek megértésével lehet olyan válaszokat adni, amelyek hosszú távon is csökkenthetik a hasonló esetek előfordulását.
Árulkodó jelek gyermekeknél
Tanulmányok megerősítik, hogy a gyermek erőszakos, agresszív viselkedését minden életkorban komolyan kell venni. Már a korai években ilyen figyelmeztető jelek lehetnek a gyermek által tanusított intenzív harag, gyakori dühkitörések, nagyfokú érzékenység, könnyen frusztrálhatóság, rideg és érzéketlen magatartás.
Az erőszakos viselkedés kinyilvánítási formája nagyon széles skálán mozoghat: az indulatkitörésektől és fizikai bántalmazástól kezdve a verekedésen, fenyegetésen, másokkal szembeni ártalmas szándékokon át – beleértve a gyilkossággal kapcsolatos gondolatokat is – egészen a fegyverhasználatig, az állatokkal szembeni kegyetlenségig, a tiltott tűzgyújtásig, szándékos károkozásig, vandalizmusig.
Egyes szakvélemények szerint hároméves kor fölött a gyermek már képes felismerni, hogy társának sírása valószínűleg szomorúságot jelez, és vigasztalásra szorul. Azoknál a gyermekeknél, akik empátiahiánnyal rendelkeznek és rideg, érzéketlen személyiségjegyeket mutatnak, előfordulhat, hogy erre csupán közönnyel vagy akár további agresszióval reagálnak – még akkor is, ha épp ők maguk okozták a sírást. Több kutatás is igazolta, hogy azok a gyermekek, akik a fentebb felsorolt személyiségjegyeket hordoznak, később jóval nagyobb eséllyel mutatnak bűnözői vagy antiszociális viselkedést, és egyes tanulmányok szerint akár háromszoros valószínűséggel válhatnak pszichopatává.
Milyen út vezet a bűnözésig?
Tanulmányok szerint, a fiatalkori bűnözés hátterében állhatnak egyéni személyiségbeli okok. Serdülőkorban megnőhet a deviáns magatartás és a bűncselekmények elkövetésének száma. Az ekkor végbemenő változások hatására a kamaszok érzékenyebbé válnak, amiért gyakran hangulati labilitás jellemzi őket. Ilyenkor előfordulhat a kockázatkereső viselkedés, továbbá jellemző lehet a problémamegoldási képesség hiánya, az emberi kötődések felszínessége vagy hiánya, illetve a befolyásolhatóság. Ezen tulajdonságok együttes jelenléte szélsőséges esetben különböző bűncselekmények elkövetéséhez vezethetnek. Ugyancsak megemlíthető a koncentrációs képesség hiánya, a figyelemzavar vagy a hiperaktivitás. Ezek mind növelhetik a deviáns és erőszakos magatartás kockázatát. További befolyásoló tényező lehet az alacsony intelligencia, amely közvetett módon növeli a bűnelkövetés kockázatát: gyengébb iskolai teljesítményhez vezethet, ami az iskolából való kimaradást, illetve az alacsony iskolázottság kialakulását eredményezheti. Ezáltal magasabb az esélye a munkanélküliségnek, így megélhetés céljából is különböző bűntettek elkövetésére folyamodik. A fejletlen verbális és társas készségek is nehezíthetik a társadalomba való beilleszkedést.
A gyermeknél talán a legfontosabb tényező az, hogy milyen emberek veszik körül. Mindenekelőtt családja, hiszen onnan sajátítja el az alapvető viselkedésmintákat, értékrendet. Ezért, ha a gyermek problémás családból származik, az nagyban befolyásolhatja a gyermek bűnözésre való hajlamát. Az állandó családi konfliktusok, az alkoholizmus és a bűnözés, a szülői elhanyagolás és bántalmazás mind elősegítheti, hogy a gyerekből bűnelkövető váljon. Ha a gyermek olyan családban él, ahol a bűnözés folyamatosan jelen van és teljesen elfogadott, akkor ő maga is ezt az értékrendet fogja normálisnak tartani, majd pedig követni.
A családokban jelen lévő nagy szegénység, a magas munkanélküliségi arány, illetve a szülők hiányos gyereknevelési kompetenciái és az általuk mutatott helytelen szerepminták is magas rizikót jelentenek a bűnözői magatartás kialakulásában. Mindezeket összefoglalva elmondható, hogy ilyen családból nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen a társadalomba való normális beilleszkedés.
Fontos az iskola szerepe is
A család után az iskola az, amely fontos szerepet játszik minden fiatal szocializációjában, valamint abban, hogy elősegítse a gyermekeket és a fiatalkorúakat a társadalomba való beilleszkedésben. Az iskola hozzáállása tehát meghatározó lehet a problémás fiatalok esetében: ha befogadja a gyermeket, támogatja, ösztönzi tanulmányai befejezésében, illetve megfelelően kezeli a társaival kialakult konfliktusos helyzetekben, mindezek nagyban befolyásolják a gyermek hozzáállását az iskola és a tanár iránt. Ha viszont az iskola elutasítja, kiközösíti a problémás diákot, az ott szerzett negatív élmények, folyamatos kudarcok iskolakerüléshez és a deviáns viselkedés kialakulásához is vezethetnek.
A szakértők szerint az a probléma, ha az iskola nem képes alkalmazkodni ezekhez a gyermekekhez, elhanyagolja őket, ha lehet, inkább megszabadul tőlük. A pedagógusok felkészültsége hiányos, ezért nem képesek megfelelően kezelni az olyan magatartászavarok megnyilvánulásait, mint az agresszivitás, a konfliktuskezelés és az önfegyelem hiánya vagy a szabályok betartására való képtelenség. Nemcsak az agresszióval van baj, hanem annak a nem megfelelő kezelésével is.
Miért lenne hasznos a törvénymódosítás?
A szakmai közvélemény megosztott abban, hogy egy 13 éves kiskorú belátási képessége mennyire tekinthető fejlettnek. Sokan úgy vélik, hogy ezt mindig a cselekmény jellegéhez kell igazítani: az olyan súlyos bűncselekmények esetében, mint az emberölés vagy a rablás, már önmagukban is könnyen felismerhetőek a negatív erkölcsi minták, amíg más, összetettebb cselekmények megértéséhez magasabb szintű pszichés és erkölcsi érettség szükséges. Ugyanebben az értelemben megállapítást nyert, hogy az egyéni érettség és tudatosság jóval gyorsabban alakul ki azokkal a cselekményekkel összefüggésben, amelyek elemi és alapvető jogilag védett értékeket érintenek – mint például a személy élete, testi épsége vagy a tulajdon – szemben azokkal az esetekkel, amelyek kevésbé érthető, elvontabb jogi helyzetekhez kapcsolódnak.
Az elkövető érettsége a cselekmény módjából is megállapítható, különösen akkor, ha a bűncselekmény előre megtervezett, tudatosan kidolgozott terv alapján történt. Ha a végrehajtás során bizonyos fokú ügyesség vagy „szakértelem” mutatható ki, az az elkövető belátási képességére utal.
Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az egyik megoldás a 14 éves korhatárra csökkentés lenne, követve néhány európai állam példáját, ahol alacsonyabb életkor van érvényben. Egy másik alternatíva, hogy a korhatárt megtartják, de a belátással elkövetett cselekményeket külön szakértői vizsgálat alapján szankcionálják. Az is elképzelhető, hogy ne legyen meghatározott korhatár, és csak a tudományosan megalapozott belátási kritérium számítson.
Az utóbbit támogatja Cristi Danileț volt kolozsvári bíró is, aki szerint a belátási képesség az egyén bio-pszicho-szociális fejlődésének egy szakasza, amelyet csakis szakértőkből álló bizottságnak kellene megállapítania.
Dan Ioan Panțoiu, az Argeși Ügyvédi Kamara büntetőjogi szakértője felhívja a figyelmet arra, hogy a kiskorúak bűnözéséért nagyban okolhatóak a diszfunkcionális családok, külföldön dolgozó szülők, akik a nagyszülők felügyeletére bízzák a kiskorúakat, valamint a közösségi médián keresztül terjedő erőszak, az oktatási rendszer hatékonyságának hiánya, illetve a megelőző állami intézmények lassú vagy hiányzó beavatkozása mind szerepet játszik a kiskorúak által elkövetett jogsértésekben.
Panțoiu ugyancsak a kiskorúak büntetőjogi felelősségrevonhatóságának alsó korhatárának csökkentése mellett áll ki.
Miért nem lenne a korhatárcsökkentés helyes megoldás?
A Mentsétek meg a Gyermekeket szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a büntetőjogi felelősség alsó korhatárának csökkentése nem jelent megoldást azokra az okokra, amelyek a tragikus eseményekhez vezetnek. Az egyesület rámutat arra, hogy az ország jelenleg nem tudja megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket, ugyanis a gyermekvédelmi és rehabilitációs rendszer hiányos, a bűncselekményt elkövetett gyermekek reintegrációját végző szakemberek száma pedig alacsony. Kiemeli, hogy ha Románia valóban a hasonló szörnyű bűncselekmények megelőzésére törekszik, a politikai figyelmet és az erőforrásokat a szociális, oktatási és mentális egészségügyi szolgáltatásokra kell összpontosítani a sérülékeny vagy antiszociális viselkedésű gyermekek számára, nem pedig a szigorúbb büntetőtörvényekre.
George Cristian Ioan bíró arra világít rá, hogy a túlzóan nagy büntetések bizonytalanságot szülnek, a fő cél ugyanis az oktatás és megelőzés, nem a büntetés. Szerinte a korhatár megváltoztatása önmagában nem szolgálja a megelőzést, a törvény módosítása pusztán büntetésfokozást jelent, de nem oldja meg a megelőzés vagy az oktatás kérdését. Nagyon ritka, hogy egy kiskorú súlyos bűncselekményt kövessen el anélkül, hogy legalább két előjele ne lett volna: az egyik a társadalmi környezet, vagyis a súlyos bűncselekményeket elkövető gyerekek gyakran problémás társadalmi háttérből származnak, a másik pedig az antiszociális viselkedések, amelyek megelőzik a súlyos cselekményt, mint például az állatkínzás, tárgyak rongálása stb. Kiskorúak esetében tehát a társadalomnak nem a büntető jellegű megközelítésre kellene törekednie, hanem az oktatásra és a reintegrációra kellene fektetnie a hangsúlyt.
