Forgácsok Háy János műhelyéből
A találkozóra az adott alkalmat, hogy Háy János szakmai irányításával háromnapos intenzív kreatívírás-műhelyt tartottak Kolozsváron április 24 és 26. között a Balla & Vajna Projects Kulturális Egyesület szervezésében. A műhelymunkák egyik „szünetében”, április 25-én, szombaton a kolozsvári közönség is találkozhatott az íróval a Planetárium Caféban
A csokimikulásos lány című 2025-ös regény volt a beszélgetés kiindulópontja, de a kamasztéma kapcsán a 2003-as novellafüzér, A bogyósgyümölcskertész fia is szóba került. Ez utóbbi középpontjában egy fiú, az ő lazán egymáshoz kapcsolódó történetei, élete és mindennapjai állnak. A csokimikulásos lány is a kamaszkorba kalauzol el. Háy elmondta, a kamaszkor egyik fő témája a szerelem, amely ha jó, általa kinyílik a világ, hiszen amikor valaki szeret, a világ nem rossz, nem ellenséges. A kamaszok küzdelme, hogy az otthontalanságból a szerelem, a másik által otthonosságra találjanak. Martin Buber Én és te című, méltán híressé vált műve megfogalmazta ezt: a másik által képződik meg a világ. A regényben a lány sokat próbálkozik jól szeretni, csak hát általában a kamaszok nem tudnak jól szeretni, mert erős az önzés és a másik leuralásának vágya. A kamasz a gyermekkorból kinőve lesz otthontalan és keresi a helyét, ám valójában nem egy helyre, hanem a felnőttlétbe kell integrálódnia.
Kamaszként mindezt nem tudja az ember, mint ahogy a szüleit sem érti, az ő viselkedésüket, mondataikat akarja elkerülni. És csak jóval később ébred rá, hogy maga is pontosan azokat az általa valamikor elítélt szavakat használja. A szerző többek közt azt is elmondta, maga is felnőttként jött rá, a szülei egykor mit miért tettek, s akkor értette meg őket, amikor saját kamasz gyerekeivel szembesülve maga is eszköztelennek érezte magát, és a szülei egykori viszonyulására ismert rá.
Az írás folyamatáról és gyakorlatáról is kérdezték Háy Jánost, aki sokáig dolgozott szerkesztőként is. Elmondta, ma már kevesebbet olvas és sokkal több időt tölt az olvasmányokra reflektálással. Olvasásra és az olvasáson való gondolkodásra világ- és szemléletformálónak a nagy vallási hagyományok könyveit ajánlja. Ő maga sokat, meg-megállva Bibliát olvas, katolikusként inkább Károli fordítását, és többek között passiót írt.
Elmondta: a szerkesztő az író stilisztikájára figyel, azt érti, azon akar segíteni, nem megváltoztatni akarja. A jó, a profi olvasó érti az írót és a megteremtett világon belül mindenre figyel.
Háy véleménye szerint nem az író dolga pálcát törni, ítélkezni. Az irodalom semmiféle ideológiát nem tűr, az írót írás közben a szereplő irányítja, nem az ő saját ideológiája. Amikor ír, elhúzza a morális függönyt, hiszen minden sorsnak megvan a maga igazsága, és íróként az a feladata, hogy azt hitelesen ábrázolja. Az írás végeztével majd az olvasó dolga ítélkezni. Aki gyűlöl, ne írjon, sommázta.
Háy János a saját írói módszeréről elmondta: lendületből ír, még ha regényt ír is, ami hosszabb munka, a lendület viszi végig. Nem program szerint ír, hanem a történet „írja magát”, és úgy tartja, amíg a téma érdekli, addig van vele dolga.
„Mondatokat mondunk, mert tanúságot akarunk tenni, ezért van a mesék végén tanulság” – mutatott rá. Hozzátette: a könyv akkor ér véget, amikor már nem beszélnek róla, nem amikor az író pontot tesz a kézirat végére. Ameddig beszélnek még róla, addig él. Az író szerint az olvasót valójában nem a könyv, hanem saját maga érdekli, azt olvassa, az foglalkoztatja, ami valamit saját magáról elmond.
A műhelytitkaira kíváncsiak az írói válságról is kérdezték. Háy János ugyan elismerte, hogy szükséges a gyakorlat, minden nap kell írni, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az írás gondolkodás is, amit nem lehet kikapcsolni. És nem olyan mesterség, ami annál jobban megy, minél többet csinálja valaki. Úgy vélte, cikket még lehet így írni, de irodalmat nem, és azt sem lehet tudni, az író mikor, meddig tud még érdemlegeset alkotni.
„Szeretjük azt hinni, mindent tudunk, kiszámíthatunk, de ez már nincs így” – mondta. Hozzátette: Tolsztojnál még lehetséges volt ezt elvárni, ma azonban ha nem fejlődik a gondolkodásunk, nem tudunk jól írni. Elmondta: a bestseller írók egy sémára írnak, a közösségi portálokon rengeteg pszeudoszemélyiséget látni, mindenki különleges, pedig valójában senki sem az. Megjegyezte: nyilván saját maga számára mindenki élete különleges, de írói világot erre nem lehet építeni. „Az írónak nagyon kell tudnia, hogy miről ír. Kockázatos, de csak ez visz előre”, mondta Háy János, aki magáról azt is elmondta: „Nem vagyok elnéző, pontos vagyok”.
A beszélgetés végén a kreatívírás-műhely szervezőit a közös munkáról kérdeztük. Tizenkét, többnyire a középgenerációhoz sorolható alkotó jelentkezett egy-egy saját írással, prózával, színházi munkával, monológgal. Minden esetben az írások belső logikáját, nyelvi és tartalmi felépítettségét elemezték a kimerítő, de tanulságos folyamat során.
