A mostani emlékjel kihelyezésével teljessé vált azon regényírók névsora, akik számára Torockó ihletforrást jelentett. A másik két szerzőhöz és alkotáshoz (Jókai Mór: Egy az Isten és Ignácz Rózsa: Torockói gyász) hasonlóan, Gyallay is hitelesen ábrázolt egy sorsdöntő problémát, a regény üzenete pedig mára sem veszített aktualitásából.
A Vaskenyéren történelmi hátterét és alaptémáját a torockói bányászok és a jogaikat csorbítani akaró Thoroczkay család 1702-ben történt konfliktusához kapcsolódik, a regény mondanivalója azonban az első világháború utáni Erdély sivár valóságára utal. A „vaskenyér” jelképezi azt a kemény, keserves életet, amelyre a magyar kisebbség kényszerül a trianoni határváltozások után.
A szereplők nem hősök, hanem túlélők: hétköznapi emberek, akik megpróbálnak embernek maradni egy szétesett világban. Gyallay fő kérdése az emberi méltóságra vonatkozik: hogyan őrizhető meg az erkölcsi tartás a megaláztatás közepette? A főhős, Koncz Miklós munkáját, társadalmi rangját és biztonságát elveszítve is megpróbál „egyenes ember” maradni. Az élet „vasból való kenyere” a becsületes, de keserű munka szimbóluma. A mellékszereplők kontrasztként szolgálnak: az erkölcsi tisztaságot a megalkuvás és az árulás világával szembesítik.
A Vaskenyéren az erdélyi magyar kisebbség erkölcsi regényeként is értelmezhető: arról szól, hogyan lehet megmaradni embernek és magyarnak a megaláztatás idején. A szerző nem a hősi cselekedeteket dicsőíti, hanem a csendes kitartást, a „mindennapi hősiességet”. Gyallay szerint az emberi méltóság, a hit és a családi szeretet adnak reményt a legkeményebb időkben is, hiszen „Nem a győztesnek van igaza, hanem annak, aki nem adja fel”. Az író meggyőződéssel vallja: az igazi hősiesség nem a harcban, hanem a mindennapokban rejlik.
A több évvel ezelőtt kihelyezett Jókai és Ignácz-emléktáblákhoz hasonlóan, a Gyallay Pap Domokosé is a tápiógyörgyei Torockó Baráti Társaság kezdeményezésének köszönhetően valósult meg, így egy szép, a testvértelepülések aktív közreműködésével létrejött ünnepség keretében avatták fel. Az emléktáblát a Bethlen Gábor Alap támogatta, a program torockói partnere a Szilas Egyesület volt.
Az ünnepség a polgármesteri hivatal épületében, a Tóbiás Éva Galériában zajlott. Az eseményt Marosán Csaba kolozsvári színművész konferálta, aki találóan kiválasztott prózai idézetekkel és szavalatokkal emelte a műsor színvonalát.
Elsőként a két testvértelepülés elöljárói köszöntötték az egybegyűlteket. Torockó polgármestere, Deák-Székely Szilárd Levente visszaemlékezett azokra a diákéveire, amikor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Józsa Miklós magyartanár az erdélyi irodalom nagyjait – köztük Gyallay Pap Domokost – ismertette meg növendékeivel, hozzátéve: az akkor áttanulmányozott művek mondanivalója kitörülhetetlen eszmei hatást sugalltak számára. A polgármester megköszönte azt az összefogást, ami a Torockó Baráti Társaság, a Szilas Egyesület és a Torockói Unitárius Egyházközség között jött létre, és ami az emléktábla, illetve a testvértelepülések találkozójában öltött testet.
Köszöntőjében Fehér Henrietta, Tápiógyörgye polgármestere kiemelte: Torockó nemcsak természeti, hanem emberi értékei is megkapóak. Ráadásul itt a múlt tisztelete és a hagyományok ápolása élő valóság, merítkezni lehet hitből, kitartásból és hazaszeretetből. Mindez annak a megerősítése, hogy van mire jövőt építeni, mert a közösség „hű maradt önmagához”.
Németh Csaba történelemtanár, a Torockó Baráti Társaság elnöke röviden bemutatta a két település kapcsolatának harminc éves történetét, ami 1990 januárjában kezdődött, amikor félpolgárháborús helyzetben érkeztek Torockóra segélyszállítmánnyal, és amelyik napjaink közös projektjeiben folytatódik. Az elnök szerint a három évtized igencsak gyümölcsöző volt, hiszen életre szóló barátságok alakultak ki, rengeteg közös emlék és szép élmény halmozódott fel, ugyanakkor olyan konkrét projektek megvalósításában is segítséget tudtak nyújtani, mint a torockói óvoda vizesblokkjának a kiépítése, a torockószentgyörgyi kultúrotthon kifestése, községnapok megszervezése vagy éppenséggel a mindenkori mikulásjárás. Németh Csaba megemlítette: a torockói iskola névadójának, Sebes Pálnak tavaly leleplezett emléktáblája, a mostanihoz hasonlóan, az általa képviselt társaság és a Szilas Egyesület közös projektjének eredményeként jöhetett létre.
A köszöntőbeszédek után Csécs Márton Lőrinc torockói unitárius lelkész-esperes részletesen, a nagyközönség által kevésbé ismert adatokkal fűszerezve ismertette Gyallay Pap Domokos életútját és a Vaskenyéren című regényét, ugyanakkor felvázolta a műben lejátszódó cselekmény történelmi hátterét is. A lelkipásztor Gaal György irodalomtörténészre hivatkozva méltatta Gyallayt, kiemelve: „a falusi magyar nép írója volt és maradt egész élete során, különösen az unitárius olvasók szívéhez állt közel”.
Gyallay Pap Domokos (Bencéd, 1880. augusztus 4. – Budapest, 1970. április 11.) író, újságíró, szerkesztő, a két világháború közötti Erdély kulturális életének meghatározó egyénisége volt. A székelykeresztúri és a kolozsvári unitárius iskolában tanult, majd a kolozsvári egyetemen szerzett tanári diplomát. Tanárként először 1905-től a tordai unitárius algimnáziumban, majd annak megszűnése után az ottani állami főgimnáziumban tanított. 1907-től titkára volt a Tordai Székely Társaságnak és az Erdélyi Kárpát-Egyesület tordai fiókjának.1906-tól 1909-ig az Aranyosvidék felelős szerkesztője, 1912-től a Közművelődési Ház történelmi részlegének vezetője volt. Az 1926-ban megjelent Vaskenyéren című regényéhez is a Tordán eltöltött évek alatt gyűjtötte az anyagot.
Gyakorló tanári évei után bevonult és az I. világháborúban tisztként szolgált, a háborúban szerzett sebesüléséért vitézségi éremmel tüntették ki. 1917-ben tagjává választotta az Erdélyi Irodalmi Társaság. 1919-től 1923-ig a Dávid Ferenc Egylet főtitkára. 1920-tól a kolozsvári unitárius kollégium tanára, az Unitárius Irodalmi Társaság tagja. 1921-től Kolozsvárott újságíróként dolgozott, majd néhány évig tanított is. 1921-től a Magyar Nép című képes hetilap főszerkesztője, közben a Magyar Nép Könyvtára sorozatot is szerkesztette. 1922-1927 között az Unitárius Közlönyt szerkesztette, 1925-től 1930-ig a Pásztortűz főszerkesztője volt. 1926-tól a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagja; alapítója az Erdélyi Helikonnak és résztvevője a marosvécsi írótalálkozónak.1927-ben lemondott tanári állásáról, és a Magyar Nép című lapot szerkesztette. 1930-tól tagja a Kisfaludy Társaságnak, megindítója a Népkönyvtár akciónak, tagja a Pen Clubnak. 1934-től tagja a Petőfi Társaságnak. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki. 1942-ig főszerkesztője volt a Szebb Jövőt című lapnak is. 1942-től Budapesten a VIII. kerületben levő Zrínyi Miklós Gimnázium tanára, ahova felkérésre ment el, a Tamási Áronnal való, Benedek Elekkel kapcsolatos vitáját követően. 1944-ben innen vonult nyugalomba, és tanügyi főtanácsos, valamint címzetes gimnáziumi igazgató címet kapott. 1970. április 11-én hunyt el Budapesten, a rákoskeresztúri Új Köztemetőben helyezték örök nyugalomra, sírját a Nemzeti Örökség Intézete védett sírrá nyilvánította.
Gyallay irodalmárként is igen termékenynek bizonyult: hat regényt, tizenhét elbeszélést, hét színdarabot, két emlékezést és nyolc vegyes munkát írt, és e gazdag életpálya alatt átmenetileg foglalkozott versírással is. A Minerva Rt. alkalmazottjaként számos novellát, történelmi regényt rendezett kiadás alá. A Magyar Nép könyvtára című olcsó könyvsorozatban 1940-ig több mint félszáz olvasmányos szépirodalmi és ismeretterjesztő művet adott ki. Fő műve, a Vaskenyéren, tartalmazza a két világháború közötti erdélyi magyarsághoz intézett üzenetét, amelyik arra inti a közösséget, hogy csak akkor tud megmaradni, ha összefog.
Csécs Márton lelkipásztor ismertetőjét követően, a torockói Sebes Pál Általános Iskola nyolcadikosai Emlékezés Gyallay Pap Domokos erdélyi íróra, a torockói bányászok 18. századi mozgalmát feldolgozó Vaskenyéren című regény alkotójára címmel tartottak előadást, felkészítőjük Kovács Kinga magyartanár volt.
Az utolsó előadást Bartha István építész tartotta A torockói piactér szerepe a falu kulturális és turisztikai életében címmel. A fiatal szakember rámutatott: a Torockó számára ikonikus tér a Vaskenyéren című regényben is kiemelt helyszín, ugyanakkor a lakosok mindennapjaiban is fontos szerepet játszott és játszik ma is, hiszen olyan események valósultak meg itt, mint a heti vásárok, állatitatás, farsangtemetés, községnapok, különféle fesztiválok. Bartha István felvázolta, miként alakult át az örökségvédelem szempontjából fontos település főtere, a középkortól napjainkig, miközben olyan új épületek ékelődtek be, mint az ortodox templom és a tömbház, amelyek megtörték egykori szerves egységét. Az előadás érdekességét növelte más, szintén városi rangra törekvő, korabeli bányásztelepülésekkel való párhuzam bemutatása.
Az ünnepség első része Czira Sára, többszörösen díjazott Tápió-menti népdalénekes és párja, Hlavacska Lázár szatmári néptánc előadásával ért véget.
Az előadásokat követően a települések polgármesterei leleplezték az emléktáblát,Czira Sára udvarhelyszéki népdalokat adott elő, majd a résztvevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.
