„A nagyvilág gyakran a szabadságot a kötelezettségek hiányával azonosítja. Azt sugallja: akkor vagyunk szabadok, ha bármikor tovább léphetünk, és semmi sem köt bennünket. A hit azonban más fényt vet a szabadságra. A szeretetben vállalt hűség nem korlát, hanem kiteljesedés. A házasság szövetség, nem csupán két ember egymásnak tett ígérete, hanem Isten jelenlétében kimondott igen, amelyben a felek nem elveszítenek valamit, hanem ajándékot kapnak. Azt a biztonságot, hogy valaki mellettük áll jóban és rosszban, örömben és próbatételben. A hűség nem bilincs, hanem talaj, amelyben a szeretet gyökeret ver. Aki tudja, hogy szeretik, annak nem kell félnie semmitől. Aki szeret, az nem menekül el a nehézségek elől, hanem kitart, mert tudja, hogy a szeretet nem érzés, hanem döntés. A házasság így válik két ember közös zarándoklatává, amelyen Isten kíséri őket, és megtartja őket akkor is, amikor saját erejük kevésnek bizonyul” – kezdte a péntek esti beszélgetést Nitsch Gábor református lelkész, gróf Tiszta Ilona férje.
A házaspár mindkét tagja regényes életutat járt be. Gróf Tiszta István (1861–1918) dédunokája, gróf Tisza Ilona Argentínában született, majd szülei átköltöztek Észak-Amerikába. Nitsch Gábor református lelkész egy Nagyszalonta melletti faluban született, orvos szüleit Csíkszeredába deportálták, ahol 1956-ig éltek. Ezt követően 1971-ben Izraelbe távozott, onnan az Egyesült Amerikába került, ahol megismerkedett későbbi feleségével, gróf Tisza Ilonával. A sors furcsa fordulata, hogy Nitsch Gábor azon a napon érkezett meg New Yorkba, amikor meghalt jövendőbeli felesége apja, Tisza Lajos Kálmán. Ilonával 1974-ben ismerkedtek meg New Yorkban, a magyar templomban, s 48 éve házasodtak össze. Két fiúk és két unokájuk van.
„Ha nagyon dühös leszek, elmegyek egy nyugodt helyre, és imádkozom. Kérem Istent, hogy segítsen meg engem. El kell fogadnunk, hogy a más véleményen levő embernek is lehet igaza. Amennyiben ezt meg tudjuk tenni a tágabb közösségben, akkor otthon is lehet. Például sokszor bocsánatot kértem saját gyermekeimtől, mert észrevettem, hogy nekik volt igazuk, és nem nekem. Felszabadító érzés, ha tudunk kommunikálni, egymással beszélni, mert akkor mindenki jobban érzi magát” – mondta gróf Tisza Ilona.
Gróf Tisza Ilona elmesélte: szülei 1947-ben hagyták el Magyarországot, és mentek el Dél-Amerikába, ahol képzettségüknek nem megfelelő munkát kellett végezniük. A szülők a spanyol nyelvet hamar megtanulták, beilleszkedtek az életbe, és a hívő emberekre jellemző elfogadással vészelték át a kezdeti nehézségeket. A gróf kezdetben sofőrként, inasként, szállodai kapusként dolgozott. Felesége, a grófnő pedig szakácsnőként, idősgondozóként.
„Édesapám a nehézségek közepette is azt mondta: el kell fogadni azt, ami történt. Semmilyen munka nem szégyen. Mindig legyen célja az embernek. A szüleim azt mondták: elvesztettünk mindent, de Isten azt akarta, hogy most itt legyünk. Ezt el kell fogadni, és be kell illeszkedni. Aztán már tőlünk függ, mit kezdünk az életünkkel” – emlékezett szüleire a grófnő.
Elmondta: sokat látták a szüleit nevetni, hozzáfűzve, hogy nekünk is ezt kell tenni. Azt tanácsolta, hogy a gyermekeknek mutassuk meg a pozitívumot még akkor is, ha vannak nehézségek.
„Nem lehet csak a gyermekkel törődni, a házastársaknak egymással is kell törődniük. Tudjanak egymással lenni, újra felmelegíteni a szeretetet. Az idős korban megtapasztalt szeretet jobb, nyugtatóbb, kellemesebb, mint a fiatalkori. Jó, ha a társunkkal tudunk beszélgetni, aki ismeri minden bolondságunkat, és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. A házastársaknak azt tudom ajánlani, menjenek el idős korban kettesben is egy moziba, vagy nézzenek meg egy színházi előadást, de ha otthon zsíros kenyeret vacsoráznak gyertyafény mellett, az is jó” – magyarázta.
A házaspár most a magyarországi Geszt helységben lakik, ahol a grófi családnak egykor a kastélya volt. Ezt a magyar kormány újította fel két évvel ezelőtt, és az avatóra meghívták a grófnőt és a férjét is. Azóta a férj püspöki engedéllyel lelkészi tevékenységet folytat Geszten, a grófnő pedig a kastély háziasszonyaként mutatja be az oda érkező turistáknak a felújított kastélyt.
„Nekem a geszti tartózkodásunk isteni ajándék. Apám sokat mesélt erről a helyről. Ő nagyon szerette Gesztet, ott nőtt fel. Most, amikor belépek egy korabeli ajtón, és megfogom a kilincset, arra gondolok, hogy az apám, anyám, nagy- és dédszüleim keze nyomát érzem. A geszti emberek nagyon hamar befogadtak, rendszeresen hoznak nekünk ajándékot, amit név nélküli csomagban a kastély kilincsére akasztanak. Amerika nekem nem hiányzik, pedig ott nőttem fel, ott mentem férjez, ott dolgoztam, de nincs honvágyunk. Otthon érezzük magunkat Geszten” – összegzett gróf Tisza Ilona, majd meghívta a jelenlevőket a geszti kastélyba.
Bibza Gábor lelkész megígérte: az egyházközség tagjai tavasszal kirándulást terveznek, és útba ejtik a geszti Tisza-kastélyt is. Kedvcsinálóként pedig megtekinthettünk egy kisfilmet is a kastélyról, amely alig nyolc kilométerre van Nagyszalontától.
