Az elnök tájékoztatása szerint a libériai zászló alatt közlekedő hajót hétfőről keddre virradó éjszaka, Románia felségvizein kívül, a román partoktól mintegy 20 tengeri mérföldre érte találat.
A riasztást követően a Román Tengeri Mentőszolgálat két hajója a helyszínre sietett, és kimentette a teljes legénységet, köztük három sérültet is. A tengerészeket biztonságban partra szállították.
Nicușor Dan közölte, hogy egy vontatóhajó jelenleg is a helyszínen dolgozik, hogy a lángoló tartályhajó ne sodródjon el, és ne jelentsen veszélyt a térség hajóforgalmára.
Az államfő hangsúlyozta, az illetékes hatóságok feltárják az incidens okait, körülményeit és felelőseit. Hozzátette, hogy az elsődleges információk alapján nagy valószínűséggel az eset Oroszország Ukrajna elleni háborújával hozható összefüggésbe.
A Gas Lisbon az egyiptomi Alexandriából indult, és az ukrajnai Reni kikötője felé tartott, amikor találat érte.
A román védelmi minisztérium közölte, készen áll segítséget nyújtani a Gas Lisbon kereskedelmi hajón történt incidens kezelésében. A libériai zászló alatt közlekedő hajót július 21-ére virradóan, Románia kizárólagos gazdasági övezetében, a parttól mintegy húsz tengeri mérföldre érte találat.
A minisztérium egy IAR–330 Puma Naval helikoptert és a Román Haditengerészet két katonai hajóját helyezte készenlétbe. Szükség esetén további egységeket is a térségbe irányíthatnak. A katonai tárcához tartozó Tengerészeti Vízrajzi Igazgatóság navigációs figyelmeztetést adott ki, és arra kérte a hajókat, hogy kerüljék el az incidens helyszínét.
A Gas Lisbon LPG-tartályhajó Sfântu Gheorghe településtől mintegy húsz tengeri mérföldre délkeletre haladt. Az egyiptomi Alexandriából indult, és az ukrajnai Reni kikötőjébe tartott. Fedélzetén több mint 3790 tonna propánt szállított, személyzete 17 főből állt.
A hajó súlyosan megrongálódott, de a fedélzetén tartózkodó valamennyi személyt sikerült biztonságba helyezni. A sérülteket Sulina kikötőjébe szállították, ahol egészségügyi csapatok vették át őket.

