Festői szépségű tájakon tekertünk a Zsil-völgyében, Lupény és Petrozsény között
Egyre többen szerveznek olyan bringás túrákat, amelyek elektromos biciklit igényelnek. Ekképp régi tervem is teljesült: Szima Csillától akciós áron Centurion E-fire Country típusú e-bike-ot vásároltam annak érdekében, hogy az ilyen típusú biciklire tervezett túraútvonalakon többé ne maradjak le a többiektől. Elmúlt már az az idő, amikor a Bella Bike bringakereskedőtől ajándékba kapott sima biciklivel lépést tudtam tartani az elektromotorral működő biciklikkel…
Lehet, a kedves olvasó is szembesült a helyzettel: valójában elkerülhetetlen a fejlesztés, talán az életkor miatt is.
Miért elektromos bicikli? S miért nem…
Úgy gondolom, az elektromos rásegítésű kerékpár, pontosabban az elektromos bicikli nem „csalás”, hanem egy másik eszközkategória. Kevesebb energiával hosszabb túrát lehet megtenni, több szép tájat megcsodálni.
Igen ám, de a használhatóságát nem ideológiai, hanem fizikai és terepviszonyi szempontok alapján érdemes vizsgálni: teljesítmény–energia arány, terhelés, domborzat, gördülési ellenállás és a felhasználó célja (edzés vs. mobilitás vs. élmény). Szerintem az elektromos bicikli biztosította rásegítés „kisimítja” a teljesítményigényt – ugyanazzal az átlagpulzussal nagyobb átlagsebesség érhető el, a hosszú ingázás során csökkenti az időt és a kifáradást, így napi rendszerességgel fenntartható, továbbá minimalizálja az izzadást, így munkahelyi érkezésnél praktikus.
Fontos szempont, állítják a szakemberek, hogy a rásegítés szintez, így az energia nem csúcsokban, hanem egyenletesebben használódik el, mi több, ugyanazzal a percepciós terheléssel több kilométer tehető meg, és magasabbra juthatunk el. Számomra ebben az esetben fontos volt az elektromos bicikli használata, ugyanis a meniszkusz-szakadás miatti térműtétemet követően rehabilitációból tértem vissza az aktív bringázós életstílushoz.
Nagyobb tömeg, több technológia, magasabb költség
Alapvetően az egyszerű, kevés technológiával működő eszközöket, szerszámokat, személygépkocsikat és bicikliket kedvelem. Minél több az elektronika, annál több a probléma.
Az elektromos hegyikerékpárok egyik legszembetűnőbb sajátossága a tömegük: a 20–25 kilogrammos bringák növelik a tehetetlenséget, ami kanyarokban lassabb irányváltást és „ültetettebb”, de kevésbé játékos kezelhetőséget eredményez. Ugyanez a súlytöbblet akkor válik igazán kézzelfogható hátránnyá, amikor a kerékpárt nem gurítani, hanem emelni vagy tolni kell – például kidőlt fákon való átemelésnél, meredek, járhatatlan szakaszokon, lépcsőkön vagy akár hófoltokon, ahogy velünk a Vulkán-hágó felé több ízben előfordult. Állandóan az elektromos kijelzőt kémleltem, nehogy „lejárjanak” a kilométerek… Eléggé stresszes állapot.
A legnagyobb fejtörést az akkumulátor lemerülése okozhatja, ezért az útvonalat úgy kell megtervezni, hogy legyen lehetőség „utántöltésre”. A villanyáramot az akku kapja, a folyadékokat pedig a bringás fogyasztja, mondjuk egy kis falusi kocsmában… Ugyanakkor opció egy feltöltött tartalékakku cipelése, ami megkíméli a biciklist a folyamatos aggódástól: elérjük-e a lakott területet, lesz-e valahol egy üzlet vagy kocsma, ahol újratölthetjük a majdnem teljesen lemerült akkumulátort, hogy ne kelljen nagyon nehezen tekerni vagy akár tolni az e-bike-ot?
Hegyi átkötés a Zsil- és a Cserna-völgye között
Május 1-jén, pénteken délelőtt ruhakészlettel és csomagokkal vágtunk neki a mintegy 60 kilométeres útvonalnak a Hunyad megyei Kimpulunyág (Câmpu lui Neag) településen található Butii-szoros (Cheile Buţii) és a Gorj (Hegyi Zsíl) megyei Cserna falu közötti útszakasznak. Azt terveztük, a csodaszép tájakon áthaladva ott alszunk, s másnap ugyanazon az útvonalon visszatérünk.
A Hunyad megyei Kimpulunyág (Câmpul lui Neag) és a Gorj megyei Cserna falu (Cerna-sat) közötti útvonal nem egyszerűen egy hegyi átkötés a Zsil- és a Cserna-völgye között, hanem a Déli-Kárpátok egyik legvadabb, részben máig „félkész” geomorfológiai és infrastrukturális folyosója, állítják a szakértők. Az itt vezető országút (DN 66A) és annak folytatásaként használt erdei, köves szakaszok – tulajdonképpen egy soha be nem fejezett kelet–nyugati átjáró, amely a Zsil-völgye zárt depresszióját próbálja áttörni a Cserna mélyen bevágódott völgye felé.
Túránk egy szűkülő, teknőszerű medencében, a Zsil-völgye nyugati kapujából indult. A leírás szerint ez a medence tektonikus eredetű, hosszanti süllyedék, amelyet a Déli-Kárpátok kiemelkedése formált, és amelynek peremein a Retyezát és a Vulkán-hegység zárja közre a tájat. Innen nyugat felé haladva a völgy fokozatosan elveszíti „települési” jellegét: az aszfalt megszűnik, az út keskeny, kavicsos, helyenként mélyen kimosott erdei úttá válik, amely egyre inkább követi a vízfolyások által diktált morfológiát.
A bringás számára ez folyamatos, gyakran 8–12 százalékos, de rövid szakaszokon ennél jóval meredekebb emelkedőket jelent, laza köves talajjal, amely nedves időben különösen csúszóssá válik.
Incidens már az első nap: úttüske miatt újratervezés
A Cserna-völgy felé tartó erdei átkelés ezúttal nem a megszokott hegyi terepviszonyok, az akkumulátor lemerülése, a szokványos gumidefekt, hanem egy látványos, illetve egy veszélyes és problémás incidens akadály lassította, illetve szakította meg. A hegyi úton, több helyen, 10–15 centiméter mély havas szakaszokon kellett átvergődnünk magunkat, ezekkel főleg az északi részeken találkoztunk.
Lankás terepen haladva hirtelen erős levegősistergésre lettem figyelmes. Az út mentén valaki vagy valakik úttüskét helyeztek el, ami azonnal kilyukasztotta Kertész Levente barátom első és hátsó, külső és belső gumiabroncsait. Ilyesmivel sohasem találkoztam, híreket sem olvastam ilyen házi készítésű, műhelyben létrehozott úttüskékről.
 |  |  |  |
Rosszakarók úttüskéket helyeztek el az erdei úton, feljelentést tettünk a rendőrségen (A SZERZŐ FELVÉTELEI)
Szerencsére a barátomnak volt egy, Czumbil Leventének pedig még egy belső gumija, a külsőket pedig sikerült rekord időn belül megfoldoznia. A művelet során a barátom 1 lejes bankjegyet is használt – a műanyag kitűnően kitömte a hasadt külsőt… Szakértelme csodát művelt, ellenkező esetben – a felnit tönkretéve – tolhatta volna a 25 kilogrammos e-biciklit 20 kilométert… Az 112-es számot képtelenek voltunk hívni, az övezetben nem volt mobilhálózati lefedettség.
A tettesek és elsőfokú rokonaik sűrű emlegetését követően úgy döntöttünk: az eredeti tervet feladjuk, és visszafordulunk a Zsil-völgyébe. A kényszerű visszafordulás után négyfős csoportunk végül Lupényban talált szállást, amelyet szintén rekord idő alatt Szabó Eszter unitárius lelkész közreműködésének köszönhetően sikerült megszervezni. Ez a fordulat a történetben már egyértelműen a logisztikai újratervezés szakasza volt, miután az eredeti Cserna-völgyi átkelés meghiúsult.
A történet legnyugtalanítóbb eleme számunkra azonban nem maga a defekt, hanem az úttüskék jelenléte. Ezek ugyanis nem természetes eredetű akadályok, hanem szándékosan kihelyezett, a gumiabroncsok azonnali kihasítására alkalmas eszközök. Hegyi, erdei környezetben az ilyen tárgyak jelenléte különösen veszélyes, mivel nemcsak anyagi kárt okoznak, hanem balesetveszélyes helyzeteket is előidézhetnek – különösen akkor, ha a kerékpáros távol esik lakott területtől, térerő és segítség nélkül.
Rendőrségi feljelentés, bűnügyi vizsgálat
A kérdés, hogy ki és milyen céllal helyez el ilyen eszközöket egy erdei úton, továbbra is nyitott. A terep jellegéből adódóan több lehetséges magyarázat is felmerülhet – az illegális forgalom visszaszorításától kezdve a jogosulatlan behajtás megakadályozásáig –, azonban ezek egyike sem változtat azon a tényen, hogy a kerékpáros infrastruktúra szempontjából az ilyen megoldások aránytalanul veszélyesek és nehezen kontrollálhatók.
Sajnos az 112-es sürgősségi hívószámot nem tudtuk „tárcsázni”, pedig több helyen ez akkor is lehetséges, ha nincs mobilhálózati lefedettség. Ezt a baleset e szakaszában az incidens bejelentése és a rendőrségi feljelentés miatt tettük volna meg. Pontosan lejegyeztem a hely GPS-koordinátáit, több fotóval dokumentáltam a történteket: a pocsolyába rögzített, műhelyben készített, szegre hegesztett, olyan helyre elhelyezett akadály, amely legalább egyszer kihasítja akár a teherautók gumiabroncsait. Az orvvadászok, az erdészek, a fa tolvajok, a gombákat szedő személyek vagy valakinek az ellensége által előre eltervelt, tökéletes akcióról van szó.
De mi van, ha valaki késő este halad át az útszakaszon a családjával, s ott ragadnak? Mi történik, ha valaki belelép, s elvérzik? Mitévő legyen az a hegyi mentőegység, rendőri vagy csendőri alakulat, amely esetleg a térerős övezetből telefonáló személy segítségére siet, s a gépkocsi abroncsait kihasítják a tüskék? Fontos megjegyezni, hogy az útszakaszon turistajelzés található.
Szerencsére a megfoltozott és egylejes bankjegyekkel kitömött külső gumiabroncsok kitartottak az első településig, ahol utunk a rendőrösre vezetett. Levente ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, az ügyben rendőrségi vizsgálat megindult, és a kárigény benyújtása is megtörtént – a barátom 1200 lejt kér az elkövetőtől. A rendőrök rendkívül segítőkészek voltak, ők is csodálkoztak, hogy létezik ilyesmi.
A történet túlmutat egy egyszerű defekten: egy olyan hegyi infrastruktúra-hibára mutat rá, ahol a természetes nehézségek mellett már mesterségesen létrehozott akadályok is befolyásolják a biztonságos közlekedést, illetve az ott elhaladók testi épségét, sőt, életét.
Sajnos a baleset miatt nem volt lehetőségünk megcsodálni a Cserna-völgye szépségeit. Az ott jártak leírása szerint egy egészen más világba érkeztünk volna. Így is, Levente mérőeszközei és a Relive túraútvonal-animáció szerint 5 és fél óra alatt 41 kilométert tettünk meg, a teljes szintkülönbség pedig 667 méter volt. Éppen elég a február végén meniszkusz-szakadás miatt műtött térdemnek…
Mellőzött malőr, bringázás festői szépségű tájakon
Szerencsére másnap a minivakáció ellenére Kertész Leventének sikerült két külső gumiabroncsot szereznie a lupényi Ilie úrtól, akit az egyik ismerőse ajánlott. Néhány évvel ezelőtt Levente helyi, regionális, országos és nemzetközi bicikliversenyeket szervezett, így Erdély-szerte nagyon sokan ismerik és elismerik.
Az abroncs-cserét követően Ilie úr útvonalat is ajánlott: tegyük meg a Babii-hágótól Petrozsénybe vezető útvonalat, amely dombokon, hegyeken, völgyeken és erdőkön keresztül vezet.
A Lupény (Lupeni) és Vulkán (Vulcan) térségéből a Babii-hágó felé induló emelkedő, illetve a Merișor-telep irányába vezető dombvidéki összekötő út két egymástól nagyon eltérő karakterű, de ugyanabba a Zsil-völgyi átmeneti hegyvidéki rendszerbe illeszkedő közlekedési folyosó. Mindkettő a Déli-Kárpátok peremének sajátos morfológiáját használja ki: az egyik a Vulkán-hegység előterében kapaszkodik fel, a másik pedig a Zsil-medence keleti peremén, a Merişor-telep – Babii-domb vonulat lankásabb gerincvilágában fut át, Petrozsény irányába.
A Lupény–Vulkán térségből a Babii-hágó felé induló út alapvetően a Nyugati-Zsil völgyének oldalteraszaira és a Vulkán-hegység (Munții Vâlcan) előhegyeire épül. Ez a térség geomorfológiailag egy klasszikus, hosszanti tektonikus völgy, amelyet a Zsil folyó mélyített tovább, miközben két oldalról markáns hegységperemek szorítják össze. A Vulkán városától és Lupénytől nyugatra az út fokozatosan leválik a völgyalj síkabb zónájáról, s egyre inkább oldalirányú, hegyoldalban vezetett nyomvonalra vált.
A Babii-hágó irányába tartó emelkedés valójában nem egyetlen éles „hágóvonal”, hanem egy hosszú, tagolt felmenet, ahol a szintkülönbség fokozatosan, de kitartóan épül fel: a Zsil-völgyi 600–700 méteres alacsonyabb szintekről a gerincek irányába 1100–1300 méter körüli magasságokig lehet feljutni.
A terep itt vegyes: helyenként aszfalt vagy betonlapos erdészeti út, de nagyobb részben makadám, tömörödött föld és kőzúzalék váltakozik, amelyet az erózió és a csapadék rendszeresen átalakít. A meredekség nem folyamatosan extrém, inkább hullámzó, de a hosszú, 8–12 százalékos átlagemelkedésű szakaszok miatt kerékpáros szemmel tartós erőnléti terhelést jelent, különösen a vízválasztó közelében, ahol a terep hirtelen „nyitottabbá” és szelesebbé válik.
Meredek ereszkedés csodálkozó tehenekkel
A Merişor–Petrozsény irányú ereszkedés egyik jellegzetes pontja a mobiltelefon-átjátszó torony környezete, amely a magasabb gerinceken, nyitott kilátású ponton helyezkedik el. Itt találkoztunk azokkal a tehenekkel, amelyek alaposan meglepődnek a bukósisakos, biciklis öltözetet viselő, furcsán kattogó elektromos biciklik láttán és hallatán. Mihelyt valamelyik közelébe értünk, azonnal továbbállt.
Pásztorral is találkoztunk, aki nehezen tudta uralni a ránk támadó kutyái indulatát. Egyikünk sem cigarettázik, pedig biztosan elszívott volna néhány szálat, gondolom. Mondtam is neki, s meglepő megjegyzést tett: nem cigarettázik. Pásztortól ez igen szokatlan.
Ő fütyölt, amikor látta, hogy kinyitjuk az egyik fakaput. Jelezte, semmiképpen se felejtsük a szerkezetet visszatenni a helyére.
Innen a terep gyorsan lejt Petrozsény felé, és a Zsil-medence ismét zártabb, ipari múltú, széles völgyformája válik uralkodóvá. Láthatók a hajdani bányák, illetve a kőszén-feldolgozó gyárak és üzemek. Micsoda élet volt itt hajdanán… A vasút mellett kialakított keskeny, aszfalttal borított műúton haladtunk, majd mellékutcákon kerültük el a főutat Lupény felé. Szombaton 5 és fél óra alatt 53 kilométert tettünk meg, a teljes szintkülönbség 925 méter volt.
Hótorlaszok a Vulkán-hágón
Hazaindulás előtt, vasárnap úgy döntöttünk, feltekerünk a Vulkán-hágóra. Ez a Déli-Kárpátok egyik klasszikus, történelmileg is fontos átjárója, amely a Zsil-völgye (Petrozsény–Lupény térsége) és az olténiai domb- és hegyvidék (Hunyad–Gorj határvidéke) között teremt kapcsolatot.
A Vulkán-hágó 1630 méteres magasságban éri el legmagasabb pontját, és a Zsil-völgy felől nézve egy hosszú, fokozatosan emelkedő hegyi út vezet fel rá. A kiindulópont kerékpáros szempontból jellemzően Vulkán (Vulcan) városa vagy Lupény (Lupeni) környéke, nagyjából 600–700 méteres tengerszint feletti magasságból.
A klasszikus mászási irány a Zsil-völgy felől indul, és a teljes emelkedés így mintegy 900–1000 méter szintkülönbséget jelent. A távolság a pontos kiindulástól függően nagyjából 15–25 km folyamatos emelkedő, amelynek jellege nem extrém meredek, hanem inkább hosszan kitartó, 6–10 százalékos átlagú hegyi mászás, erdős környezetben. A gerincre érve a táj megnyílt előttünk, a növényzet ritkult, és a hágó környéke gyakran szeles, hirtelen időjárás-változásokkal: hol melegített a nap, hol pedig fújt a szél, s hideg lett. Több helyen hóborította részeken kellett átvergődnünk magunkat.
A Vulkán-hágó nemcsak földrajzi, hanem történelmi átjáró is. Már középkori és újkori időszakokban is használták, mint Zsil-völgye és Olténia közötti kereskedelmi és katonai átjárót. A térség később stratégiai jelentőséget kapott, mivel a Zsil-medence iparosodásával (bányászat, szénkitermelés) ez lett az egyik fő összeköttetés a belső hegyvidék és az alföldiesebb területek között. Az első világháborúban kemény harcok folytak itt.
A minivakációnk utolsó napján 4 óra és 3 perc alatt 35 kilométert tettünk meg, a szintkülönbség pedig 1200 méter volt.
