FOTÓK – Márton-napi fénymenet a Sétatéren

Idén is megszervezték a hagyományos Márton-napi ünnepi felvonulást november 11-én, kedd este Kolozsvár belvárosában. A hűvös, őszi idő sem riasztotta el a résztvevőket: az óvodások és a kisiskolások szüleikkel, nagyszüleikkel együtt, saját készítésű kis lámpásaikkal a kezükben vonultak fel a Kolozsvári Állami Magyar Színház épülete elől indulva, követve Mártont végig a parkon. A menet a fény, a jóság, a jó cselekedetek és a megosztás jelképe, amely Szent Márton életéhez kapcsolódik. Ez az ünnep a karácsonyt megelőző negyvennapos böjt előtti utolsó jeles alkalom.

A Sétateret vidám gyermekkacaj és muzsikaszó töltötte meg, a résztvevők utat adtak a fénynek, ezzel Márton jóságát hirdetve. A családok a tavat megkerülve a park központi részén lévő filagóriához érkeztek, ahol a rendezvény szervezői zsíros kenyérrel és meleg teával vendégelték meg őket. Az eseményen a Tokos zenekar muzsikált.

A rendezvény célja, hogy a kihalófélben levő hagyományokat életben tartsák és olyan formában adják tovább, amely igazi élményt nyújtva felkelti a különböző generációk érdeklődését. Az esemény így nemcsak Szent Márton jóságának állít emléket, hanem emlékeztet arra, hogy a legnagyobb fényt a mindennapi jóság, az egymás felé fordulás, és az együtt ünneplés adja.