Felgyorsultak a munkálatok az A3-as autópályán Kolozs és Szilágy megye között

A tavasz beköszöntével jelentősen felgyorsultak a munkálatok az A3-as autópálya Kolozs és Szilágy megye közötti szakaszain. A helyszíni felvételek alapján a kivitelezők – az UMB és az Ozaltin – nagy erőkkel dolgoznak az építkezéseken.

A Dorinel Umbrărescu vezette UMB csoport ismét teljes kapacitással van jelen a kolozsvári térségben. A munkások és a gépek folyamatosan haladnak előre: bár egyes részeken még bőven akad teendő, egyre hosszabb és sűrűbb aszfaltszakaszok készülnek el, sok helyen már az útburkolati jeleket is felfestették.

A vállalat jelenleg három szakaszon dolgozik az Erdélyi autópályán (A3), összesen 42,3 kilométer hosszan, amelyek finanszírozása a helyreállítási alapból (PNRR) biztosított. Ezek közé tartozik a 30 kilométeres Nádasdaróc (Nădășelu) – Mihályfalva (Mihăești) szakasz, valamint a 12 kilométeres Zsombor (Zimbor) – Szilágyság kapuja (Poarta Sălajului) közötti rész.

A készülő autópályát gyakran „viadukt-autópályának” is nevezik, mivel mintegy 11 kilométernyi látványos viadukt épül a nyomvonalon.

A Nádasdaróc és Zsombor közötti szakaszon külön szerződés keretében zajlik a földcsuszamlásveszélyes területeken szükséges viaduktok építése, amelyet a török Ozaltin vállalat végez. A kivitelező darukkal sűrűn felszerelt építési területen dolgozik, és a viaduktok pillérei látványosan emelkednek, bár a munkálatok még nem értek a végükhöz.

Az Ozaltin egy 1,2 kilométer hosszú, nagy átmérőjű fúrt cölöpökre alapozott viaduktot, valamint egy közel 2 kilométeres hidat épít, amely a 1F jelzésű országutat is áthidalja. A közel 995 millió lejes beruházás kivitelezési ideje 27 hónap, ebből 9 hónap a tervezés, 18 hónap pedig az építés.

A két viadukt befejezése kulcsfontosságú: nélkülük nem nyitható meg a Nádasdaróc – Zsombor közötti, mintegy 30 kilométeres szakasz, és a Zsombor – Szilágyság kapuja közötti rész sem kapcsolódhatna az autópályához.

A kilátások biztatóak: a Pro Infrastruktúra Egyesület becslése szerint 2026 tavaszán megnyílhat a forgalom előtt a Zsombor és Szilágyság kapuja közötti szakasz, nyárra elkészülhet a Nádasdaróc – Zsombor rész is, míg a viaduktokat várhatóan ősz végére adják át.

Emellett várható, hogy 2026 őszének elejéig megnyílik az A3-as autópálya Berettyószéplak (Suplacu de Barcău) és Bisztraterebes (Chiribiș) közötti, 26,35 kilométeres szakasza is.