Drónriasztás Belgiumban: atomerőmű és repülőtér felett is repültek

Három azonosítatlan drónt észleltek vasárnap éjjel a belgiumi Doel atomerőmű felett – közölte az erőművet üzemeltető, francia tulajdonú Engie áramszolgáltató. A cég szóvivője, Hellen Smeets elmondta, az incidens nem befolyásolta az üzem működését, ugyanakkor vizsgálat indult, és az illetékes hatóságok folyamatosan figyelik a helyzetet.

Az utóbbi napokban több hasonló eset történt Belgiumban, a liege-i repülőtér forgalmát vasárnap este néhány órára le kellett állítani, miután több drónt is észleltek a környék légterében. A forgalom hétfő reggelre állt helyre. A brüsszeli Zaventem repülőtéren is többször felfüggesztették a le- és felszállásokat a hét folyamán, ugyancsak drónészlelések miatt.

Antwerpenben a rendőrség két, kockázatot jelentő drónt lefoglalt, irányítóikat azonosították és megbírságolták. Wouter Bruyns rendőrségi szóvivő szerint a hatóságok fokozottan ellenőrzik a város légterét, és külön egységek foglalkoznak az ismeretlen eredetű légi járművek azonosításával és semlegesítésével.

A drónincidensek nyomán Belgium nemzetközi segítséget is kért, Németország már a múlt héten katonai egységeket küldött a helyszínre, hogy a belga fegyveres erőkkel közösen dolgozzanak ki védelmi intézkedéseket. A francia drónelhárító egység pénteken csatlakozott a művelethez, és a belga belügyi tárca szerint más szomszédos országokkal, köztük az Egyesült Királysággal is folynak egyeztetések.

Az elmúlt hetekben nemcsak repülőterek, hanem több belga katonai bázis légterében is rendszeresen észleltek ismeretlen drónokat, ami tovább növeli az aggodalmat a légi biztonság miatt.