A 92. kiadásához érkezett irodalmi díj kihirdetése az olaszországi és európai értelmiség egyik kedvenc alkotó- és üdülőhelyeként ismert Viareggio nyári kulturális eseményének számít.
Az idén három nyertest választottak: Flavio Santi költő és Walter Siti író mellett Bruck Edithnek ítélték a legjobbnak járó díjat. Különdíjat Roberto Benigni színész-rendező kapott.
Az 1929-ben Leonida Repaci alapította viareggiói irodalmi díj szombat esti kiosztásán több perces taps fogadta a kilencvenéves írónőt, akit a közönség előtti nyilvános beszélgetésen az afganisztáni helyzetről is kérdeztek.
A Tiszakarádon született, 1955 óta Olaszországban élő költő, író, rendező az idén bekerült a másik tekintélyes olasz irodalmi díj, a Premio Strega öt döntős írója közé is az Elveszett kenyér című művével.
Februárban a szentszéki napilap L'Osservatore Romanóban közölt cikket, amelyet követően Ferenc pápa római lakásán kereste fel Bruck Edithet, hogy az emberiség nevében bocsánatot kérjen tőle a második világháború alatt történtekért.
Júliusban az olasz nyelv nemzetközi terjesztéséért és védelméért felelős Dante Alighieri Társaság alelnökének nevezték ki.
(Fotó: Carlo Iannutti/Imagoeconomica)

