Bibók Bea első kötete, az Ellopott gyermekkor 2023 őszén látott napvilágot a Libri gondozásában. A könyv megszületését saját tapasztalatok és terápiás munkából fakadó felismerések inspirálták. Bár a kiadó eredetileg párkapcsolati és szexualitással foglalkozó mű megírására kérte fel a pszichológust, a szerzőben már régóta érlelődött egy másik történet. A hozzá fordulók és saját élményei révén ugyanis annyi tudás és tapasztalat gyűlt össze a parentifikáció jelenségéről, hogy szinte magától megíródott a könyv. „Az első könyv kiömlött belőlem, elképesztő intenzíven. Biztos nem hangzik jól, de két hónap alatt írtam meg, hétvégenként. Péntek délután leültem a gép elé, és vasárnap este álltam fel. Nagyon dolgozott bennem ez a téma, hiszen én magam is érintett vagyok. Sok saját élményt írtam bele. Minden egy felismeréssel kezdődött, amikor rájöttem, hogy az idillinek hitt gyermekkorom valójában nem is volt annyira idilli” – vallotta be őszintén a szerző.
A parentifikáció sokszor észrevétlenül történik meg, amikor egy kifelé rendezettnek, szeretetteljesnek látszó családban a gyermekre felnőtt terhek nehezednek. Maga a kifejezés is beszédes: az angol parent szóból ered, és „szülősített gyermeket” jelent – azt a helyzetet jelöli, amikor a gyereknek kell betöltenie a felnőtt szerepeket. Ahogy Bibók Bea elmondta, terápiás munkája során nem egyszer találkozott azzal a jelenséggel, hogy a hozzá fordulók gyermekkorukat boldognak, gondtalannak tartották. Ám amikor lassan lehántották a rétegeket, mint hagymahéjakat, más kép rajzolódott ki: egy magányos gyermek képe, aki a családi fotókon távol áll a többiektől, nem mosolyog, nem kapcsolódik igazán senkihez. Gyakran kiderült, hogy a szülők rideg elvárásokkal terhelték, hogy a játékai magányos játékok voltak, s hogy neki kellett vigyáznia a kisebb testvéreire.
A gyermek számára azonban minden, ami vele történik, természetesnek hat. Ha verik, ha elhanyagolják, az a természetes. Hiszen nem tudja, hogy máshol másképp is lehetne, hogy létezhet biztonságosabb, melegebb gyerekkor. A szülőket mindenképpen szereti, és tőlük várná a biztonságot – ám sokszor éppen ők azok, akik valamilyen okból nem képesek azt megadni. Előfordul, hogy a család körülményei szorítják őket korlátok közé, máskor a túlzott terhek vagy az alkoholba menekülő társ teszi lehetetlenné a gondoskodást. Ilyenkor a másik szülőnek két ember helyett kell helytállnia, s a gyerekekkel való foglalkozás háttérbe szorul. Az ilyen helyzetekben legtöbbször a legidősebb gyermek veszi magára a felnőtt szerepeket – ő válik „szülősítetté”, a parentifikáció csendes áldozatává.
Bibók Bea második kötete sem váratott sokáig magára, alig egy évvel az Ellopott gyermekkor után megszületett az Ellopott felnőttkor. Hiszen a parentifikáció nem ér véget a gyerekkorral – lenyomatai ott lüktetnek a felnőtté válásban, a párkapcsolatokban is. Az a gyermek, aki túl korán kényszerült felnőtt szerepbe, gyakran viszi magával múltja terheit: önfeláldozóan ad, empatikusan támogat, miközben észrevétlenül a régi minták rabjává válik. A párválasztásban ez a dinamika sokszor úgy jelenik meg, hogy a parentifikált fél – aki szívvel-lélekkel szeret gondoskodni – olyan társat választ, akinek gyermekkori sérülése éppen az, hogy ő elsősorban kapni szeret. Ők azok, akik nemigen fektetnek energiát a kapcsolatba, akik számára semmi sem eléggé fontos – s így természetesnek veszik, hogy a másik oldja meg helyettük a mindennapi gondokat. A gondoskodó fél pedig eleinte boldogan vállalja a szerepet: támogat, biztat, viszi a vállán a másikat. „Olyan ez – szoktam mondani a klienseimnek –, mintha egy elvált szülő a már felnőtt gyerekét vonszolná magával” – fogalmaz Bibók Bea. Egy ilyen kapcsolatban rendszerként nem tud létrejönni az igazi partnerség, hiszen az egyik fél mindig ad, a másik pedig mindig kap. S mivel a parentifikáltak érzelmi kapcsolataikban különösen erősen vágynak arra, hogy adni tudjanak, önként kínálják fel mindazt, amit a társuk igényel – miközben önmagukat egyre inkább háttérbe szorítják.
Az Ellopott gyermekkor és az Ellopott felnőttkor így két egymásba fonódó történetet mesél el, a gyermekkor láthatatlan sebeiét, és azoknak a felnőttkori következményeiét. Két könyv, amelyek arról szólnak, hogyan lehet felismerni, megérteni, és talán lassan gyógyítani mindazt, amit egyszer elraboltak – a gyermeki gondtalanságot, s vele együtt a felnőttkori teljességet.
