
A Ziarulunirea.ro Fehér megyei hírportál beszámolója szerint a mócvidéket átszelő, az Erdélyi-érchegység déli részén kanyargó DJ 107I jelzésű megyei út átadását már csak az hátráltatja, hogy az építő az út alatt átvezető csőhidaknál nem tartotta be a környezetvédelmi engedély előírásait és a kétéltűeket veszélyeztető műszaki megoldást alkalmazott, amit ki kell javítani. A számvevőszék helyszíni szemléje alkalmával ugyanis kiderült, hogy az eső- és forrásvíz, illetve a kisebb patakok áramlási sebességét a csőhidak környékén lassítani hivatott aknákból a békák nem tudnak kimászni.
Cristian Panea, az Elis Pavaje igazgatója szerint azért voltak kénytelenek a vízgyűjtő kamrák oldalfalát az előírt 45 fok helyett függőlegesre építeni, mert az előírás betartása felére csökkentette volna a hasznos burkolatfelületet az amúgy is keskeny, egyetlen sávos hegyi úton. A lapnak nyilatkozó építész elismerte: azt nem vették figyelembe, hogy "a békák ugrálnak ugyan, de nem tudnak a vízből kiugrani" és a meredek falú lassító kamrák csapdákká válhatnak számukra.
A környék turizmusának fellendítése érdekében 73 millió eurós beruházással leaszfaltozott, a Déli-Kárpátokat átszelő Transzfogaras, illetve Transalpina út mintájára "Transapuseana" néven reklámozott, 78 kilométeres hegyi út problémás része az 5-ös és 37-es kilométerszelvény közötti szakaszon található, ahol két Natura 2000-es természetvédelmi területen halad keresztül. Az érintett térségben 58 lassító kamra található, közülük 26-nál kötelezték a hatóságok a kivitelezőt arra, betonlejtőt építsen az út alatt átvezető csőhöz a vöröshasú és sárgahasú unkák számára, hogy az aknába esett kétéltűek legalább az út másik oldalán kiszabaduljanak.
Az igazgató azt mondta, hogy cége saját költségén néhány héten belül mind az 58 kamrát kijavítja, de arra nem tért ki, hogy mi lesz azokkal a békákkal, amelyek a többi 150 aknának valamelyikébe esnek bele a környezetvédelmi területen kívül eső útszakaszon.
Borítókép: Facebook