Megáldották és tovább adták a vándorbölcsőt
A virágvasárnapi barkaszentelés liturgiája az idén is a kolozsvári Szent Mihály plébánia udvarán kezdődött. Ezzel hangsúlyozva, hogy a plébánia maga a közösség, a krisztushívőknek a részegyházon belül állandó jelleggel megalapított közössége; területe, épületei pedig méltó helyei a közös ünneplésnek, itt is biztosítva a világi krisztushívőknek az egyház küldetésében való részvételét.
László Attila Kolozs-dobokai főesperes, a Szent Mihály-templom plébánosa végezte a barka-, illetve virágszentelést, amelynek bevezetőjében nyomatékosította: „Nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jócselekedetekkel előkészítettük. Ma azért gyűltünk össze, hogy az egész egyházzal együtt lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát, vagyis szenvedését és feltámadását. Ő ugyanis ezt a misztériumot akarta beteljesíteni, amikor felment Jeruzsálembe. Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezzünk meg erről az üdvösségszerző bevonulásról. Lépjünk mi is az Úr nyomába, hogy amint kegyelméből társai vagyunk a kereszthordozásban, ugyanúgy feltámadásának és örök életének is részesei lehessünk”.
Ezt követően megszentelte a hívek kezében lévő barkaágakat és virágcsokrokat, így könyörögve: „Mindenható örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik örvendezve lépünk Krisztus király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk. Ki él és uralkodik, mindörökkön örökké, ámen.”
Majd a főesperes-plébános felhívására elindult az asszisztencia, a ministránsok, a kórus és a hívek menete a templomba, akikre áldóan tekintett Márton Áron püspök a nagyméretű bannerről, amelyet virágvasárnap előtt függesztettek ki a templom bejárata mellé. Papi és főpásztori élete folyamán mindvégig az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában állt.
A templomba való ünnepélyes bevonulás – élén a szent kereszttel – után elkezdődött a virágvasárnapi szentmise, amelynek keretében a Potyó István karnagy, tanár által vezényelt Szent Cecília kórus, valamint Geréd István, György Róbert és Malicski Krisztián előadta Jézus szenvedéstörténetét, a Passiót. A szentmise zenei szolgálatát a kórus, valamint Márton Szabolcs kántor, tanár végezte.
Szentbeszédében László Attila többek között kiemelte: „Jézus virágvasárnap meg akarja mutatni nekünk az élet értelmét. Előre megy, hogy lássuk: ez az út számunkra is járható, és nem kell félni. Amit eddig következetesen elutasított, azt most elfogadja: hagyja, hogy ünnepeljék. Tehetne most könnyelmű ígéreteket, amelyekkel megsokszorozhatná követőinek táborát. De a szamárcsikó hátáról nem trónra lép, hanem a keresztre, a Golgotára. Az én bűneim miatt is. Illő, hogy ott legyek/legyünk követőinek sorában. Akarták már őt királlyá tenni a kenyérszaporítás után is. A kánai menyegző után is alighanem nagyon népszerű lehetett. A Tábor hegyéről Péterék le sem akartak jönni. Egyik alkalommal sem engedte, hogy ünnepeljék, az zsákutca lett volna. Nem azért jött, hogy kenyeret vagy bort szaporítson, hogy Istenként tündököljön. Azért jött, hogy üdvözítsen, hogy a halált legyőzze.
Az ünneplés fellelkesíti. Nem a várható szenvedésnek örül, ő egészséges lelkű, fél a szenvedéstől. Nem is az emberek ünneplésének örül. Tudja: nem sok kell ahhoz, hogy hamarosan mást kiáltsanak ugyanezek az ajkak. Annak örül, hogy hamarosan vége a földön a bűn hatalmának. Nem a saját életét védelmezi, hanem a miénket. Adni akar. Örömmel teszi. Ez a bevonulás örömteli. Ezzel a bevonulással a szeretetből vesz lendületet, hogy kitartson a keresztúton is.
Nekünk is – ha őt követjük – örömmel kell ezt tennünk. Kereszténynek lenni = Isten örömévé válni. Nemcsak Jeruzsálembe vonul ugyanis be, hanem ide, e városba is. A mi otthonunkba is. A barátságot jelzi a kezünkben lévő barkaág. Olyanok vagyunk, mint Lázár, aki semmi rendkívülit nem tett, csak Jézus barátja volt. Szerette őt. Ez elég volt ahhoz, hogy feltámassza.
Virágvasárnap a barka bársonyos rügye közvetíti Isten simogatását. Aki barkaággal, azaz hitében megerősödve megy haza, az számíthat Jézus, a Krisztus segítségére. Ehhez ne csak a szánk, hanem a szívünk is mondja a Hozsannát. Jézus abban segít, hogy hittel és szeretettel lássuk a mindennapok eseményeit. A virágvasárnapi bevonulás beletorkollott a keresztútba, ahogyan a mai menetelések is az emberiség keresztútjához vezetnek. Döbbenet, hogy mi folyik nemzetünkben! És a világban: háborúk, vér és hatalmaskodás üzenetét látjuk minden órában. Jézus azért fordult be az emberiség keresztútjába, hogy az üdvösség utcájává tegye.”
Majd a szónok feltette a következő nagyfontosságú kérdéseket: „Hol a helyem/ helyed ebben a körmenetben? Pálmaágat lengető, hozsannázó gyermekek között? A közömbös, kíváncsi tömegben? Fennhéjázva szitkozódó farizeus, írástudó vagyok? Gyáva Péter? Áruló Júdás? Hűséges János és Mária Magdolna? ” Befejezésként ezekre így válaszolt: „Merjünk egyértelmű választ adni! S közben imádkozva kérni, tartsd meg Uram barkaágat tartó kezünket és szívünket hűségben; akkor is, amikor pénzről kell dönteni, mint Júdásnak, amikor félünk, mint Péter, vagy amikor az élet hozta értetlen szenvedésben szívünk szakad, mint Máriának... Add, hogy életünk minden döntésében ne Barabást, hanem Téged válasszunk!” – nyomatékosította László Attila.
A szentmise után jövőbe mutató eseménynek lehettünk tanúi: vándorbölcső megáldásának és átadásának. A négygyermekes Dimén család adta át a bölcsőt a második és harmadik gyermeküknek örvendő Laczkó-Albert családnak. Értük szólt az ima, „Szeretet-létedet megosztó Istenünk! Hálát adunk neked az élet és a család ajándékáért. Adj családjainknak erőt, hogy nagylelkű szeretetben és örömben élhessenek.” Majd áldás-kérés hangzott el az átadó családra: „Dicsérünk és áldunk téged mindenek teremtő Istene, aki kezdetben férfit és nőt teremtettél, hogy élet- és szeretetközösséget alkossanak. Azért is hálát adunk, hogy Szabolcs és Renáta házastársi közösségét négy gyermekkel megáldottad, és ők az életet nyitott szívvel elfogadták. Tekints ma rájuk: házassági szentségüket újítsd és erősítsd szüntelenül. Növeld szeretetüket, erősítsd a béke kötelékét, hogy a körülöttük lévő gyermekkoszorúval együtt minden nap örüljenek áldásodnak.” Következett az ima az átadó házaspárért és gyermekeiért. Ezt követően a bölcsőben lévő virágot átadták a fogadó házaspárnak. Majd László Attila meghintette a bölcsőt és a családokat szenteltvízzel és befejező áldást adott minden jelenlevőre.
Jóleső érzéssel állapíthattuk meg, hogy a szentmisén sok gyermek és fiatal volt jelen. Az esős idő sem tántorította el a híveket, akik megtöltötték a Szent Mihály-templomot. A gondviselésnek köszönhetően az ünnepélyes bevonulás és a szentmise idejére elállt az eső, sőt a felhők között időnként kiderült az ég. Mindenért Istennek legyen hála.
