Az ünnep nyitányaként a templom kriptájában nyugvó jezsuita és piarista papokról, szerzetesekről, a templom jótevőiről volt imádságos megemlékező szertartás, akiknek imáját és tanítását, hűséges helytállását visszhangozzák az évszázados falak. A kripta bejáratánál a lucernárium kezdetén László Attila főesperes-plébános rámutatott: „Ezen a megszentelt estbehajló órán 300 esztendő minden áldásáért, kegyelmi és munkás órájáért, annak szolgálóiért adunk most hálát. Az Élet Urának imádására hívunk mindnyájatokat. Mi hisszük, hogy Jézus feltámadása óta a halál nem az elmúlás, nem a megsemmisülés pillanata, hanem az új, a teljesebb élet kezdete. Ma, amikor elhunyt testvéreinkért imádkozunk, azt kérjük Istentől, hogy elnyerjék a teljes, romolhatatlan új életet, amelyet Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.” 

Ezt követően a kriptában eltemetettekért Kovács Gergely érsek így imádkozott: „Urunk Jézus Krisztus, Te győzelmet arattál a halál felett. Kérünk, add meg elhunyt testvéreinknek, akik e megszentelt helyen nyugszanak, az el nem múló élet boldogságát, hogy az örök világosság fényeskedjék nekik. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen”.

A kripta bejáratától a minisztránsok, a papság és a kispapok, az asszisztencia és a főpásztor ünnepélyesen bevonultak a Katolikus Egyetemi Lelkészség tagjai, az iskolások és a templom hívei által megtöltött istenházába. 

A szentmise elején elhangzott László Attila főesperes-plébános köszöntője, aki megemlékezett a templom építésének kezdetéről és felszenteléséről. „Tiszteletreméltó Márton Áron püspökünknek – aki számtalanszor állt e templom szószéken és oltáránál – szavai ma is élnek: »A templom jel; jelzi hogy Isten földi országának határai hol vannak a térben és az időben. A térben saját területünk érdekel, a kötelesség ide utasít, és tennivaló mutatkozik bőven. Az idők vizsgálata kötelességeinket és azok vállalását még erősebben aláhúzza. Az idő Urának, az Úr Jézusnak a szavai: ne fogyatkozzék meg a ti hitetek, testvéreim. Tény, hogy Isten malmai ma gyorsabban járnak, az eszmék és helyzetek kiérésének ideje, az életütem meggyorsulása következtében, megrövidült. Ma a fejlődés szempontjából az évszázadot évtizeddel, és az évtizedet egy esztendővel mérik. Ne fogyatkozzék meg hát a ti hitetek! Nagy időkhöz nagy nemzedék kell és megéri, hogy a szerepet vállaljuk, ... és mindent megtegyünk a szent célért, azokért, akik utánunk következnek.« Legyen hála mindazokért, akik e ma teljesedő 300 év során itt imádkoztak; mindazokért, akik itt szolgáltak, a hitéletet munkálták, és az embereket Istenhez vezették!” – kérte László Attila. 

Ezután András Attila jezsuita tartományfőnök köszöntőjét Jakabos Barnabás, a marosvásárhelyi Jezsuita Közösség helyi elöljárója, templomigazgató tolmácsolta. A szentbeszédet Zsódi Viktor, a magyar piarista rendtartomány főnöke mondta, többek között hangsúlyozva az eltelt háromszáz év történetiségét, az idők során végzett munkát és küldetést: „Ennek a templomnak a története még a felszentelésnél is korábban kezdődik. Már 1724. szeptember 10-én, egy évvel a hivatalos felszentelés előtt birtokba vették a jezsuita atyák. Az ő munkájukat folytatták később, 1776-tól a piaristák, akik átvették az ifjúság nevelésének és a lelkipásztori szolgálat nemes feladatát. Az akkori küldetésünk ma sem változott: feladatunk mellettetek állni, segíteni titeket a tudás és a hit útján. (…) Ez a templom nem csupán falakból és márványból, hanem a hit, a remény és a szeretet közösségéből épült. A falak önmagukban csak keretet adnak. A templom igazi élete ti vagytok, a közösség, amely megtölti élettel és imával, olyan Istenhez fordulással, amely lélekben és igazságban gyökerezik. Ez a hely találkozási pont ég és föld, ember és Isten, ember és ember között.”

A nap evangéliumának tanítására – amely Jézus és a szamariai asszony beszélgetéséről szól Jákob kútjánál – alapozva, így folytatta a szónok: „Meg kell látnunk Jézus gyengédségét, ahogyan az asszonyhoz közeledik. Ez mintája lehetne a lelkipásztori hatékonyságnak. Fontos, hogy elismerjük az őszinteséget, amellyel az emberek keresik az igazságot, és türelmesek legyünk egymással, ahogy azt a jó nevelő tudja. (...) Ez a 300 éves templom, ez a szent hely, ma minket is megszólít. Arra hív, hogy ne csak csodáljuk a múltját, hanem építsük a jelenét és a jövőjét – önmagunkban és közösségünkben. Legyetek ti is élő kövek, akiket a szeretet kapcsol össze, akik Krisztusra, a biztos alapra építenek. Ennek a templomnak van egy különleges kincse is: a főoltáron őrzött Könnyező Madonna ikonja, a füzesmikolai kegykép. Évszázadokon át vigaszt és reményt adott az ideérkezőknek. Ma is forduljunk hozzá bizalommal, kérve oltalmát rátok, a tanuló ifjúságra és egész közösségünkre. Mi, piaristák, Kalazanci Szent József nyomdokain járva, Máriát különös tisztelettel övezzük. Az ő példája figyelmeztet minket a hűségre, a szolgálatra és arra, hogy az egyház élő tagjaiként végezzük küldetésünket.”

Az egyetemes könyörgések keretében karizmáik kincseiként a jezsuita szerzetesközösségek szabályzatait Jakabos Barnabás, a piarista  szerzetesközösségekét Molnár Lehel egyetemi lelkész helyezte el az oltár elé. A fiatalok pedig ugyanoda a Szentháromság dicséretét hordozó három szál virágot; a templom felszentelésére utaló krizmás szelencét; a Katolikus Egyetemi Lelkészség közösségeit jelképező négy gyertyát, valamint kenyeret, bort és vizet, a legszentebb áldozat jeleit hozták Isten elé. 

A szentmisén felcsendültek Ruzitska György, a templom egykori orgonistája, zenei igazgatója F-dúr miséjének tételei, amelyet 1843-ban a helyi konzervatórium diákjai számára komponált. Így talált egymásra a 300 éves templom a 75 évet ünneplő zenelíceum kórusával, együttműködve a Szent Mihály-templom Szent Cecília kórusával. Vezényelt: Kállay Miklós Tünde és Potyó István, szólisták Kovács Eszter, Duffner Melinda, Cătălin Pop és Demeter-Vincze András voltak. Orgonán kísért: Csengeri Kostyák Zsuzsa. A kántori szolgálatot Geréd István és Márton Szabolcs végezte.

Az ünnepi szentmise végén kiléptünk a városba a velünk lévő Krisztussal. Körmenetben, a Mária-oszlopot megkerülve vitte az Oltáriszentséget Kovács Gergely érsek, akit a hívők serege követett, majd a templom bejáratánál szentségi áldást adott a jelenlevőkre, Kolozsvárra és Erdély egész népére. 

Bent a szentségkitételt követően az érsek imája vezette fel az egyetemista fiatalok által szervezett Light of [the] night elnevezésű zenés, dicsőítő esti szentségimádást: „Úr Jézus Krisztus köszönöm szentségi jelenlétedet! Három évszázada szelíden és végtelen irgalommal hívsz magadhoz, hívsz a szívedhez bennünket ezen a helyen. Gyógyíts meg, tisztíts meg minket, add, hogy a tieid legyünk! Szent vagy! Áldd meg, kérlek a rám bízottakat, áldj meg minden jelenlévőt, a kintről bejövőket, áldd és védelmezd a szolgálókat, a tieid mind, Uram! Gyűjtsd egybe őket, mutasd meg hajlékodat közöttük, végy hajlékot bennünk, mutasd meg a te dicsőséges fényedet az éjszakában! Ámen.”