Az EMNT ügyvezető elnökével a bálványosi szabadegyetem jövőjéről, a magyar-magyar viszony alakulásáról beszélgettünk
Hogyan éli meg, hogy az ön politikai közösségének meghatározó alakja, Tőkés László, az EMNT elnöke elhatárolódott az ön által megfogalmazott kijelentésektől, amelyek a Válasz Online portálnak adott interjújában hangzottak el?
Fordult már elő, hogy másként vélekedtünk dolgokról, történésekről, nem ördögtől való a másként gondolkodás. Az EMNT nem egy olyan szervezet, amelyben kötelező egyetérteni a vezetők véleményével. A fontos az, hogy azokban a kérdésekben, amelyek szerveződésünk lényegét adják, legyen egyetértés és akcióegység.
Nem árt folyamatosan emlékeztetni magunkat és mindenkit, aki munkánk iránt érdeklődik, hogy az EMNT-t az az igény hívta életre, hogy legyen témagazdája és társadalmi képviselete az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseinek, akkor is, ha a „hivatalos” politika erről megfeledkezni látszik. És ebben a kérdésben teljes összhang van mind az EMNT vezetőségében, mind a támogatóinkkal való viszonyban: mindaddig, amíg ennél jobb jövőképet nem találunk közösségünk megmaradására, kötelességünk ezt a politikai közbeszéd napirendjén tartani. Egyéb kérdésekben pedig próbáljuk egymást meggyőzni saját igazunkról, ez néha sikerül, néha nem.
Az említett interjúban felvetette: sajnos Tusványosra az elmúlt évek során rátelepedett a pártpolitika. Többek között megjegyezte: „Lassan főzettük magunkat, mint a békák.” Mire gondolt ezzel a kijelentéssel?
Amint az bizonyára köztudott, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet a komoly Erdély-járó múlttal rendelkező Németh Zsolt körül szerveződő, a külhoni magyar közösségek helyzetével foglalkozó, Fidesz-en belüli munkacsoport és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) keretében politikai szárnyaikat bontogató erdélyi fiatalok alapították, közvetlenül a ’89-es események után. Az alapítók a rendszerváltó korszellem szabadelvű lendületében a gondolatszabadság, a közösségi együttgondolkodás és az értékek, jövőképek békés egymás mellett élése, a közös célok azonosítása és elérésükhöz szükséges, párbeszédből alakuló együttműködés szempontjait tartották fontosnak, s ennek szellemében indították útjára a kezdeményezést. Ez az örökség irányadó maradt, amikor a rendezvény kinőtte Bálványost és a szabadegyetem köré diáktábor, majd fesztivál szerveződött a ’90-es évek végén Tusnádfürdőn. Nem túlzás azt állítani, hogy a bálványosi folyamat kezdeti sodrása a személyes, sokszor életre szóló baráti kapcsolatok mellett meghatározta a benne résztvevők politikai pályáját mind az anyaországban, mind itthon, Erdélyben.
A Fidesz generációs szabadelvű szervezetből konzervatív gyűjtőpárttá fejlődött, amely először ellenzékből, majd kormányon meghatározó erejévé vált a magyarországi politikának. A MISZSZ-ből kinőtt politikusnemzedék pedig az autonómia-párti politikai szerveződések – a Reform Tömörülés, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt és végül az Erdélyi Magyar Szövetség – képviselői lettek.
A politikai szervezetek fejlődéstörténete, a politika professzionalizálása és a „politikacsinálás” módjának megváltozása, vagyis a párbeszéd és az elvek, a programok, az érvek ütköztetése helyett a süketek párbeszédére emlékeztető párhuzamos kommunikáció eluralkodása egyre komolyabb kihívást jelentett a szabadegyetemi jelleghez ragaszkodó szervezőknek.
Lassan, ahogyan a békákat főzik, úgy főttünk mi is – alapítók és mindenkori szervezők – a Fidesz politikai boszorkánykonyhájának üstjében. Sokszor, főleg a választási években kellett valamelyik pártérdeknek alárendelni témákat, álláspontokat, meghívottak személyét, és mindezek a szabadegyetemi jelleget gyengítették.
Az utóbbi években ez a gyakorlat egyre inkább főszabállyá vált, a nyilvánosságban pedig megerősödött az a meggyőződés, hogy Tusványos nem több, mint a Fidesz pártfesztiválja, amelynek szinte egyetlen küldetése a nemzet miniszterelnökének pódiumot biztosítani geopolitikai világértelmezéseihez.
Egyre több, a szabadegyetem kezdeti értékeihez hűséges, de ezeket a világértelmezéseket felvállalni nem tudó vendégelőadó és résztvevő döntött a távolmaradás mellett, ami kikezdte a szabadegyetem meggyőző erejét, objektív véleményformáló hatását. Ennek a szerintem káros, és az alapítói szándékkal szembemenő folyamatnak a kritikáját próbáltam a magam eszközeivel megfogalmazni, tudatában annak, hogy nem leszek népszerű, hiszen az elmúlt években az árnyalatokat nem ismerő, a pártpolitikai logika mentén leegyszerűsített, ellenségközpontú közbeszéd igencsak eldurvult.
Több, kritikus meglátást is megfogalmazott a Fidesznek az erdélyi magyar pártokhoz való viszonyulását, a volt Orbán-kormány külpolitikáját, Tusványos szellemiségének megváltozását illetően. Mi váltotta ki ennek a bírálat-csomagnak a mostani „kitálalását”?
Régóta kavarognak bennem ezek a gondolatok, szervezeteink belső nyilvánossága előtt többször is hangot adtam aggodalmaimnak, számtalan vitát folytattunk ezen bírálatok érvényességéről, de főleg időszerűségéről. Most is Tusványos jövője iránti aggodalom indította el bennem a „politikai coming out” felvállalását, ahogyan sokan ezt a megszólalást értelmezték a közösségi térben. A Bálványos, mint nemzetpolitikai műhely nem lehet hatékony a magyar nemzetpolitika felelős döntéshozóinak távollétében. A Gyurcsány-korszakban nem voltak meg ennek sem a politikai, sem az erkölcsi-érzelmi feltételei, olyan mély sebet ejtett a 2004 decemberi népszavazás a külhoni magyar közösségeken. A Tisza-kormány esetében, bár nemzetpolitikai prioritásai még nem körvonalazódtak elég világosan, nem indokolt ez a hozzáállás.
Tusványos állandó feladata keretet teremteni a magyar–magyar párbeszédnek és lehetőséget biztosítani a nemzeti ügyek iránt elkötelezett magyarországi politikusoknak, főleg a döntéshozás felelősségével felruházott kormányoldalnak, hogy közvetlenül tájékozódjanak a külhoni magyar realitásokról.
Ugyanakkor a tusványosi szembesítések esélyt teremthetnek a magyar–magyar megbékélésre is, hiszen az áprilisi magyarországi választás földcsuszamlásszerű eredménye nyomán, amelyet sem a győztesek, sem a vesztesek még nem tudtak kellőképpen feldolgozni, ismét fellángoltak az indulatok és felerősödött a szétfejlődés veszélye az anyaország, valamint a leszakított nemzetrészek között. Ennek a tragikus folyamatnak pedig csak közösen szabhatunk gátat, a Tisza párt együttműködése nélkül ez nem fog menni.
Az Orbán-kormány külpolitikáját orosz-, sőt Putyin-pártinak minősítette, illetve véleménye szerint az euroszkepticizmustól Európa-ellenességig tolódott az orientációjuk. Alátámasztaná néhány konkrét érvvel ezeket a meglátásokat?
Ezzel az álláspontommal sikerült a legtöbb kritikát kivívnom. Számítottam rá, hiszen a Bálványos Intézet társadalomkutató műhely mérései pontosan kimutatták, hogy az orbáni „békepárti” narratíva, amely szerint az Európai Unió (EU) vezetői szemforgató háborúpártiak és Oroszország ukrajnai agressziója csak védekezés ez ellen, a legjobb táptalajra nálunk Erdélyben és az erdélyi magyaroknál talált. Nálunk népnyelvi evidenciává vált, hogy végveszélyben az európai kereszténység, hogy az EU képtelen ellenállni az iszlám migráció civilizációs nyomásának és erre a megoldást az Orosz Birodalom jelentheti, amely ugyan demokráciadeficites, de legalább „fehér és keresztény”.
Orbán Viktor „konnektivitás”-külpolitikája erre a szerintem hamis premisszára épült. Ha ez a kiinduló premissza hitbéli kérdés, akkor természetesen nehéz észérvekkel vitatkozni, legfeljebb hitvitát folytatni, amely ritkán szokott konszenzust teremteni. Meggyőződésem szerint nem szabad alábecsülni Európa demokratikus tartalékait és megújuló képességét.
Magyarország és a leszakított nemzetrészek természetes helye az EU, még akkor is, ha az válságban van, s jelenleg éppen megroppant világpolitikai súlyát próbálja helyreállítani. Nekünk, magyaroknak, saját értékeinkkel és érdekeinkkel összhangban azokkal kell szövetkezni, akik ezen dolgoznak.
A magukat szuverenistának nevező Európai Patrióták egyrészt saját országaikban sem igen tudják meggyőzni saját társadalmaikat kormányzóképességükről (a Fidesz sem ezzel a programmal került kormányra 2010-ben), másrészt európai szövetségük rendszertagadó kötőanyaga nem elég erős ahhoz, hogy ellentartson a történelmi szembenállásoknak és a széttartó partikuláris érdekeknek. Ennek bővebb kifejtése szétfeszítené jelen beszélgetés kereteit, ezért álljunk meg itt: magyar szempontból, de általában is zsákutcának tartom az ilyen jellegű „patrióta” külpolitikát.
A Válasz Online riportere szerint azáltal, hogy a Demokrácia Központok részt vettek a levélszavazási eljárásban, egy nem korrekt, ellenőrizhetetlen szavazási rendszer részeseivé váltak. Ön ezt közvetett módon elismerte. Megerősítheti ezt?
A Demokrácia Központok szerepét a határokon átívelő nemzetegyesítésben alapjában véve pozitívnak tartom, örülök, hogy részesei lehettünk. Ezeket a központokat, anélkül, hogy ezt – érthető román belpolitikai érzékenységek miatt – nyilvánosan kimondtuk volna, nem hivatalos kormányirodáknak képzeltük el, amelyek segítséget nyújtanak közösségünk tagjainak minden, a magyar állampolgársággal kapcsolatos kérdésben, közvetítő szerepet vállalva a polgárok és a két, Erdélyben működő magyar külképviselet között.
Akik ebben a munkában részt vettek, szinte egyöntetűen életük meghatározó élményének tartják. Senki nem törődött az elején azzal, még a magyarországi ellenzéki pártok sem, hogy a külhoniak szavazási procedúrája nem tökéletes, és kiskapukat hagy esetleges választási visszaéléseknek. Főleg azért nem, mert elfedte ezeket az a közösségi eufória, amelyet a külhoni magyarok választásokon való részvételének sikerélménye jelentett.
Másrészt, az is természetes volt, hogy az erdélyi magyarok döntő többsége az állampolgárságot és a szavazati jogot megadó kormánypártra, leegyszerűsítve Orbán Viktorra szavaz. Meggyőződésem, hogy az elején a Fidesz sem a szavazatunkra utazott, amikor ezeket a jogszabályokat meghozta. Inkább a szervezeti identitását, a külhoni magyarok iránt érzett felelősség egyféle monopóliumát akarta erősíteni a szavazati jog kiterjesztésével, mint a szavazatmaximalizálást.
Negatívumok akkor kezdtek rátapadni erre a folyamatra, amikor a pártpolitikai szempontok kezdtek érvényesülni a kampányok során: inkább az ellenzék megerősödéséhez köthető, hogy elkezdett tétje lenni annak az egy-két képviselői mandátumnak is, amelyet a külhoni magyarok szavazata jelentett.
De ekkor már a Demokrácia Központok szerepét fokozatosan átvette az RMDSZ által létrehozott és működtetett Eurotrans Alapítvány, egészen addig, amíg 2023-tól Budapest már nem tartott igényt hálózatunk munkájára.
Amikor a választási harc annyira kiélesedett, hogy igencsak kikezdte a pártok feletti magyar-magyar kapcsolatokat, az EMNT által működtetett irodák már marginális szerepet játszottak. Persze ez minket sem ment fel teljesen a felelősség alól, de érdemes ezt arányaiban a helyén kezelni: a választási eljárás korrekcióit a nemzetpolitika vezetőivel folyamatosan romló viszonyunk miatt akkor sem tudtuk volna felvetni, ha ez egyáltalán érdekelte volna őket.
Igen, már régóta azt gondolom, hogy érdemes a létező kiskapukat bezárni a választási törvényben. Miközben továbbra is fontos nemzetpolitikai vívmánynak tartom a külhoniak szavazati jogát, a választási törvény módosítását éppen a veszélyesen megromlott magyar-magyar viszony szempontjából tartom elkerülhetetlennek.
Az interjúban többek közt azt kifogásolta, hogy amikor a 2012-es romániai önkormányzati választásokon – az RMDSZ ellenzékeként induló – EMNP nem szerezte meg a szavazatok egyharmadát, és a Fidesz döntéshozói mélyebb elemzés nélkül levették az autonómiapárti irányvonalat képviselő politikai alakulat támogatásának kérdését napirendről, azaz gyakorlatilag kihátráltak mögüle. Ön szerint miért nem sikerült akkor megütni a mércét, megszerezni ezt a szavazatszámot? Szerepet játszhatott-e ebben az RMDSZ-ből kiszakadt, külön pártokba szerveződő ellenzék megosztottsága?Miért volt annyira megosztott az ellenzék?
Annak, hogy nem sikerült az „áttörés” az EMNP-nek a 2012-es választásokon, több oka van. Egyrészt, a magunk gyarlóságával kell szembenéznünk: ennyire sikerült megszerveznünk magunkat, illetve a sokszínűség fontosságának és az egypártrendszer felette káros voltának üzenetét ennyire sikerült levinnünk a társadalom mélyrétegeibe. Másrészt, bármennyire szerettük volna, nem sikerült az autonómiapárti erőket egy táborba szervezni – nem számoltunk eléggé a vélt vagy valós egyéni és csoportos sérelmekkel, amelyek megosztottak minket. Ezt amúgy személyes kudarcként éltem és élem meg mind a mai napig. Akkor nem éreztem az egymáson ejtett sebek súlyosságát, pedig van olyan, amely még most sem gyógyult be teljesen. Harmadrészt, a magyar nemzetpolitika is megosztott volt az erdélyi magyar pluralizmus kérdésében, a különböző véleményvezérek a Fideszben egymást inkább kioltották, mint erősítették, és ennek győztese éppen a képviselet monopóliumát minden áron megőrizni akaró RMDSZ lett.
De mai szemmel azt kell mondanom, hogy Budapest kihátrálása az autonómiapárti alternatíva és ezáltal az autonómia ügye mögül nemcsak ezeknek az okoknak volt köszönhető, hanem annak, a szerintem téves korábbi fideszes helyzetértékelésnek, amely szerint az RMDSZ egyszerűen „lecserélhető” egy másik politikai szervezettel, amely átveszi a bukaresti képviselet szerepét.
Én a kezdetektől nem a „vagy-vagy”, hanem az „is-is” nemzetpolitikai stratégia szükségessége mellett érveltem, de nem sikerült meggyőzni budapesti barátainkat ennek működőképességéről. És miután a helycsere nem sikerült, hiszen eleve nem is sikerülhetett, a kérdés – szerintem időnek előtte – lekerült a napirendről.
Aztán a türelmetlenség és a téves helyzetfelismerés szülte meg az „egy ország – egy szervezet” új nemzetpolitikai doktrínáját, amelynek értelmében a felmutatott „tömegerő” az egyetlen, ami számít: a Fidesz Romániában az RMDSZ-t tartotta az egyetlen erre alkalmas szervezetnek. A Budapest által is támogatott hamis egység-retorika nemcsak az egypártrendszert hozza vissza, hanem kiiktatja a politikai pluralizmus versenygeneráló hatását, kikapcsolja a közösség korrekciós lehetőségeit, közvetetten kikezdi a képviselet minőségét, és paradox módon gyengíti az etnikai politizálás erejét azzal, hogy az egypárttal valamilyen okból elégedetlen magyar szavazópolgár magyar alternatíva hiányában román pártokhoz vándorolhat.
A megoldás a létező pluralizmus elismerése, a helyi politikai versenyhelyzet megteremtése, és a közösség számára fontos országos ügyekben az együttműködés imperatívuszának megerősítése. Ezen nemzetpolitikai szemlélet meghonosítása munkaigényesnek tűnhet, de igazából ez az egyik garanciája az etnikai alapú politizálás eredményességének.
Németh Zsolt, a Fidesz-kormány volt külügyi államtitkára, a szabadegyetem egyik alapítója az idei Tusványos előtt egyértelműen leszögezte: nem hívják meg Magyar Péter miniszterelnököt a szabadegyetemre, mivel „folyamatosan minősíthetetlen hangnemben sértegeti politikai ellenfeleit, partnereit, beleértve a külhoni magyar vezetőket”. Ön az interjúban kiemelte: meghívná Magyar Pétert a jövő évi rendezvényre. Érvelése szerint Tusványost ki kell nyitni, visszavinni a vitázós, az értékek különbözőségét elfogadó irányba. Lehet-e ön szerint megegyezésre jutni ebben a kérdésben az alapítók között?
Mondottam már, hogy a nemzetpolitikai műhely csak úgy működhet eredményesen, ha az asztalnál ott ülnek a politika meghatározó szereplői. Értem én, hogy jelenleg túl friss a választási élmény mindkét táborban, a Tisza erőtől duzzadó támogatói elszámoltatást várnak, a Fidesz egyre gyengülő politikai közössége pedig méltányos bánásmódot, eredményeik elismerését kéri. Emiatt az álláspontok, hogy finoman fogalmazzak, eléggé távol vannak egymástól. Röviden, még nincsenek meg a civilizált párbeszéd feltételei. De tragikus lenne, ha elfogadnánk, és normálisnak tekintenénk ezt az áldatlan állapotot.
Meggyőződésem, hogy Németh Zsolt barátommal és a Bálványosi Nyári Szabadegyetem Szenátusának tagjaival mindannyian egy húron pendülünk azt illetően, hogy Tusványos legyen az a hely, amely mindezek ellenére keretet és lehetőséget tud teremteni a konstruktív párbeszédnek. Reméljük, az elmúlt évek tapasztalatából tanulva sikerül Tusványost és a nemzetpolitikát a pártpolitikai szempontok felé emelni.
Sok fontos döntés előkészítése történt már meg a Tusványos műhelyeiben, miért ne alapozhatnánk meg közösen, éppen a bálványosi folyamat keretében azt a bizonyos nemzeti minimumot, amely nélkül elképzelhetetlen a magyar–magyar viszony normalizálása, sőt az egységes nemzet is? Nem kétséges számomra, hogy az alapítók legjobb tudásuk szerint erre fognak törekedni.
Tusványos eredeti szellemiségéhez, a kezdeti elképzelésekhez való visszatéréshez a magyar – magyar diskurzus körének szélesítése mellett a magyar – román párbeszéd újraélesztése is hozzá kellene, hogy tartozzon? Hogyan látja a szabadegyetem jövőjét?
Igen. Román–magyar párbeszéd nélkül félszárnyú a bálványosi békegalamb. Egy tusványosi nyitásnak ez is szerves része kell legyen. Optimizmusomat erősítik a pozitív és reményt sugárzó visszajelzések olyan egykori szervező partnerek részéről, mint például Smaranda Enache, aki már jó néhány éve azért nem jön Tusványosra, mert nem tud közösséget vállalni a szabadegyetem fősodrának számító illiberalizmussal, Európa-ellenességgel, az orosz birodalmi érdekeket kiszolgáló vagy az amerikai társadalom demokrácia-deficitjét értékként felmutató világértelmezésekkel. A magyar politikai rendszerben bekövetkezett változások, az európai unión belüli együttműködés felé mutató paradigmaváltás megkönnyíti a szervezők dolgát a román-magyar párbeszéd újrakezdésében.
Németh Zsolt néhány napja az Országgyűlésben azt mondta: a nemzetfelfogás kérdésében nemzeti konszenzust kellene kialakítani, egyfajta pártok feletti megközelítést alkalmazni. Hogyan látja, mennyire valósulhat ez meg a közeljövőben?
Egyetértek a Németh Zsolt által ismételten megfogalmazott „szerződéses nemzet” koncepciójával. Tulajdonképpen ez a fogalom is Tusványos egyik szellemi terméke, talán itt hangzott el először a 2000-es évek elején valamelyik vitafórumon. De aztán ez is, mint annyi más, hasonlóan konstruktív gondolat, a NER erősen Budapest-központú, a külhoni nemzetrészek autonómiáját fokozatosan szűkítő törekvéseinek áldozata lett. Mondom ezt úgy, hogy magam is lelkesedtem a 2010-es évek elején megfogalmazott nemzetegyesítés programjáért. Sok mindent kell újragondolni, többek között ezt a nemzeti minimumot, valamint az ennek képviseletére szerződött nemzeti közösségek, mint egyenrangú felek viszonyát is.
Az új kormány nemzetpolitikája még nem körvonalazódott kellőképpen. Megértem, hogy most a magyarországi belpolitika élvez elsőbbséget, hiszen nehéz feladat újraépíteni és pozitív tartalommal feltölteni mindazokat a jogállami struktúrákat, amelyek fokozatosan kiüresedtek a sorozatos alaptörvény-módosítások nyomán. És tenni ezt úgy, hogy a mögötted álló választópolgárok évtizedes sérelmeikre azonnal várnak gyógyírt.
A Tisza nemzetpolitikai prioritásainak kialakítását nehezíti az empátia és a szolidaritás hiánya. Nem várok gyors változást e tekintetben, mert nem racionális, hanem zsigeri és érzelmi ez a szembenállás, de amint már mondtam többször is: ebben a kérdésben a gondolkodó embereknek feladatuk van.
Ön említette a tavaly létrejött Egyenlőbb Erdélyért mozgalmat, mint közéleti témákkal foglalkozó civil szervezetet, amely akár párttá alakulhat? Vállalna-e ennek keretében valamilyen szerepet?
Rokonszenvvel követem az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom megnyilvánulásait, tagjainak szakmai tudása, szorgalma és lényeglátása figyelemre méltó. Idealizmusuk és lendületük sokszor a MISZSZ ’90-es évekbeli indulására emlékeztet, csak jóval magasabb szakmai színvonalon és tárgyi tudás birtokában.
Szurkolok nekik, hogy sikerüljön megtalálni azt a szervezeti formát, legyen az szakmai műhely, civil-politikai mozgalom vagy akár politikai párt, amelyben leginkább kamatoztatni tudják tudásukat közösségünk hasznára. Nem hiszem, hogy néhány, politikai tapasztalatomból eredő baráti jótanácsnál többet hozzá tudnék tenni az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom eredményességéhez. De igazából erre sem szorulnak rá.
Hogyan képzeli el a saját politikai jövőjét ezek után?
Amint az eléggé világosan látszik, távolodom az aktív frontpolitikától. Az EMSZ Országos Stratégiai Bizottságának elnökeként inkább programatikus kérdésekkel foglalkozom, és nem veszek részt az EMSZ konkrét működését érintő operatív döntések meghozatalában. Es jól van ez így. Szeretnék segíteni politikai közösségemnek abban, hogy az Erdély-központú politikát hatékonyabban tudja megjeleníteni, tanuljon az általam elkövetett hibákból, és a hasonló csapdákat elkerülve valódi transzilvanista alternatívává nője ki magát.
Az EMNT ügyvezető elnökeként elsősorban az a dolgom, hogy a közösségi autonómiák közjogi rendszerének képviselete ne maradjon témagazda és szervezeti háttér nélkül. Új formai és kommunikációs megközelítésekre biztos, hogy szükség van, de az erdélyi integrált autonómia koncepciójánál pontosabbat és átfogóbbat sem a politikai elitnek, sem a mértékadó akadémiai közösségnek mindeddig nem sikerült kitalálnia. Ezért nem szabad feladni.
Tőkés László: A lesajnált „Orbán-koncert”
előadóit idén kétszer annyian hallgatták,
mint a tavaly
„A Válaszonline.hu-nak adott interjújában „Tusványos erdélyi szervezője”, Toró T. Tibor, aki egy személyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és az Erdélyi Magyar Szövetség stratégiai bizottságának is elnöke, lebecsülő módon nyilatkozott az idei rendezvényről és annak egyes szereplőiről. Az EMNT nevében tisztázni szükséges, hogy az ügyvezető elnök úr állásfoglalása egészében véve nem felel meg a tanács álláspontjának” – írta Tőkés László, az EMNT elnöke augusztus 11-én kiadott nyilatkozatában.
„Lassan főzettük magunkat, mint a békák”, ráadásul Németh Zsolt volt külügyi államtitkár is velünk főtt a Fidesz-üstben” – idézett Tőkés az interjúból. Az EMNT elnöke szerint ez a gondolatmenet méltatlan módon szállt alá „a főtt béka fenekéig”. „Toró T. Tibor megfeledkezik arról, hogy a lesajnált „Orbán-koncert” előadóinak, úgymint Orbán Viktor miniszterelnöknek, Németh Zsolt alapító atyának és alulírott Tőkés Lászlónak a szavára Tusnádfürdőn idén közel kétszer annyian figyelmeztek, mint a tavalyi Tusványoson. Erdélyi népünk fiai ez alkalommal is a nemzetegyesítés mellett tették le a voksukat” – emelte ki Tőkés László. Hozzátette: tudnivaló, hogy az idei záróelőadás nyomán Németh Zsolt alapító máris meghirdette a jövő évi Tusványost. Úgyhogy fel sem vetődött a bálványosi folyamat „bezárása”.
Németh Zsolt: Tusványost minden irányból lövik
Németh Zsolt az interjú megjelenését követően, Facebook közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: „Tusványost minden irányból lövik. Érthető okokból, hiszen megtartó erő. De Tőkés László főtiszteletű püspök úr nem hátrál. Köszönet illeti ezért. És mi sem hátrálnunk, mert „nem vagyunk a meghátrálás emberei.”
