
A nagy raksúlyú tehergépkocsik, amelyeknek áruszállítás céljából kell áthaladniuk a városon, szabad bejárást lehetővé tevő engedélyre van szükségük, amelyet a helyi önkormányzat bocsát ki. Az új rendelkezés értelmében 1250 lejt kell fizetniük a szállító cégeknek az éjszakai és 2500 lejt a nappali áruszállításért évente. Más városrészekben évente ez az illeték 700 lej (éjszaka) illetve 1400 lej (nappal). Az ellenzéki tanácsosok egyhangúlag ellenezték a magas illetéket. Az ülésre online bejelentkező Emil Boc polgármester elmondta: amikor elfogadták a tehergépkocsik kitiltását a város bizonyos utcáiról, meghallgatták a szállító cégek képviselőit, és az önkormányzat kész ezeket támogatni.
Másfél órán át vitáztak a kolozsvári tanács keddi ülésén az áruszállító cégeket sújtó nagyobb illeték miatt. „Miután a július közepén megrendezett tanácsülésen meghallgattuk a szállító cégek képviselőit, most új határozatot fogadunk el, amelynek célja, hogy a szállító cégek ne napi, hanem havi vagy éves bérletet fizessenek a szabad bejárást lehetővé tevő engedélyért. Készen állunk további adatgyűjtésre, és szeptember 15-én közvitát szervezünk ebben a témában” – közölte Emil Boc polgármester. Hozzátette: a most elfogadott határozat célja a légszennyezés csökkentése. Rámutatott, meg kell találniuk az arany középutat, hogy a szállító cégeket is támogassák, de csökkentsék a levegőszennyezést, és kiiktassák a tranzitforgalmat. Úgy vélte, az önkormányzat kész új megoldásokat elfogadni szeptemberben.
„Ha átlátható és építő jellegű közigazgatást szeretnénk, akkor kommunikálnunk kell. A júliusi tanácsülésen a szállító cégeknek elvárásaik voltak. Meghallgattuk őket, és vártuk, hogy a városháza közvitát szervez a témában, és majd megoldást találunk a fuvarozó cégek számára” – szólt hozzá a napirendi ponthoz Anca Ciubăncan AUR-os tanácsos. Elmondta: a megyében több mint nyolcvan szállító cégről van tudomása, ám ebből csak 49 foglalkozik 30 tonnánál nagyobb súlyú áruszállítással. „Megkeresett az E van Wijk nemzetközi szállító cég ügyvezető igazgatója, és aggodalmát fejezte ki az új rendelkezések miatt. A fenti cég gépkocsiflottája Romániában 400 tehergépkocsit számlál, és 1500 alkalmazottja van, akiket érint ez a rendelkezés. A gazdasági megszorítások miatt nagyon nehéz év vár ránk, elbocsátásokra, szakszervezeti megmozdulásokra számíthatunk. Ahelyett, hogy segítenénk, mi csak szórakozunk az Untold fesztiválon, most pedig egyszerre előállunk ezzel a határozattal, és azzal vádoljuk a szállító cégeket, amelyek adót fizetnek, hogy a tehergépkocsik tönkre teszik az utcákat és szennyezik a levegőt. S közben a Bolt és a Clever szállító cégekre nem vonatkozik a kitiltás a felsorolt okok miatt” – tette hozzá az AUR-os tanácsos.
Ovidiu-Ioan Săcară szociáldemokrata (PSD-s) tanácsos kifejtette: a PSD-s tanácsosok nehéz szívvel szavazzák meg a határozatot, és úgy vélik, meg kell találni a helyes megoldást a szállító cégekre vonatkozólag, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a város költségvetéséhez. „Ellenkező esetben a cégek átteszik a székhelyüket más településre, vagy akár más megyébe. A fuvarozó cégek tulajdonosai által jelzett problémák orvoslása érdekében javasolom munkacsoport létrehozását” – közölte a szociáldemokrata tanácsos.
„Tudatában vagyok annak, hogy a helyi közigazgatás folyamatosan érdekelt a levegőszennyezés csökkentését illetően, ám egy ilyen döntés meghozatalakor, amely pénzügyileg érinti a cégeket, át kell gondolnunk a döntéseinket. Ezért üdvözlöm a szeptember 15-re beígért közvitát" – jegyezte meg Aurelia Cristea PSD-s tanácsos.
„ A teherszállító cégeknek eddig is kötelező volt kifizetni a szabad áthaladási engedély árát. Most lehetővé válik, hogy ne csak egy napra, hanem egy hónapra és egy évre érvényes bérletet kössenek. A bérlettulajdonosok éjjel-nappal közlekedhetnek a városban" – ecsetelte a határozattervezet pozitívumait Dan Tarcea liberális alpolgármester.
„Tizenegy éve alapítottuk a kolozsvári székhelyű fuvarozó cégünket, amely az évek folyamán egyre fejlődött. Jelenleg 43 munkavállalónk van, ám nem kizárt, hogy elbocsátások lesznek. Több százezer eurót fektettünk be minden teherautóba. Most arra köteleznek minket, hogy hazafele menet illetéket fizessünk. Önöknek hogy esne, ha a lakásukba való belépés előtt illetéket kellene fizetniük?” – vetette fel a kérdést Sorin Varga, egy kolozsvári szállító cég vezetője. Hozzátette: úgy ítélik meg, hogy elüldözik őket, feltörlik velük a padlót ezekkel az őket érintő döntésekkel, amelyeket úgy hoztak meg, hogy nem tanácskoztak velük.
„Minden teherautónk fel van szerelve a légszennyeződést csökkentő korszerű berendezésekkel. Arra viszont nem gondolnak, hogy a kiskocsik jobban szennyezik a levegőt, mint a teherautók. Értesüléseim szerint a kiskocsik a felelősek a légszennyezés 80%-áért és az úttest állapotának romlásáért” – közölte egy másik szállító cég képviselője.