Újabb hónap telt el, a jól ismert vörös szőnyegen lépkedünk buzgóan felfele a színház emeleti előterébe. Eddig ültünk földön a pult melletti szabadon hagyott folyóson, ültünk elsősorban a szőnyegen, ültünk a bárpult melletti székeken, na vajon mi a következő? Talán egy fotel vagy egy egész kanapé lesz a miénk? Vagy lehet, hogy maguk a színészek tessékelnek a helyükre? Nem, sajnos most sem érkeztünk elég korán, no majd a következő évadban.
A lámpák elhalványulnak, a színpad piros és lila fényárban úszik, érezzük a pillanat furcsa szokatlanságát. De mi lehet annyira más, mint általában? A mikrofon mellé nem megszokott arc társul, ez nem Farkas Loránd – nem is láttuk ma este –, nem lehet Kiss Tamás – hiszen ő a bárpult végében levő székeknél bólogatja fejével a ritmust. Az egyesek számára ismerős, mások számára talán nem beazonosított, de mégis, valahol már látott ábrázat nosztalgikus sorokba kezd: ,,Every breath you take / And every move you make / Every bond you break, every step you take / I’ll be watchin’ you”.
A szép emlékeket felidéző The Police sorok egy szerelmi történet keretét szolgálják. Nem véletlen, a mikrofon mögött Bodor Áron áll – vagy, ahogy korábban már elárultam, az Esti Kornél alternatív rockegyüttes énekese –, aki az est meghívottjának és egyben saját feleségének kedveskedik a dallammal.
,,Bodolai Balázs vagyok, én leszek a ma esti beszélgetés egyik pilótája. A társpilótám pedig Kiss Tamás” – köszönti a jelenlevőket a színpadi asztal jobb oldaláról. A 29. Livingroom fedélzetén szokás szerint Laczó Juli biztosította az ízkavalkádot, segítségére voltak az este folyamán Gedő Zsolt és Orbán Attila (Kopasz), akik már-már valóságos mellékstewardesek módjára szeleteltek, aprítottak és tálaltak. Mint előrevetítette Laczó Juli, most is a meghívott ízléséhez és táplálkozási szokásaihoz igazította a mai menüt. ,,Lesz zellerpüré teriyaki csirkével, ami fűszeres, de nem csípős. A vegánoknak fokhagymás grillezett cukkinit fogunk tálalni mellé, és persze készül egy nagyon érdekes saláta is, amelyben van zöldalma, uborka, eper, pekándió, szeretet, bazsalikom, menta. Ennyi, nem?” – teszi fel magának a kérdést. Majd érkezik hátulról a pimasz válasz Gedő Zsolttól: ,,És még egy kicsi szeretet.”
De hol az este díszvendége? Eszter a színpadi asztal központi részén foglalt helyet, hiszen ő a negyedik személye annak a ,,négyes fogatnak, amely a repülő motorjaként szolgál, és stabilan viszi előre a repülőt”. Román Eszter 2020-ban lett a kolozsvári társulat tagja Kiss Tamással és Gedő Zsolttal együtt, valamint ezt megelőzően 2018-tól Tőtszegi Zsuzsa várta évfolyamának többi tagját a kolozsvári színháznál.
,,Meghívottunk amolyan nyitott könyv, jellemének egyik alapvonása a nyitottság és a lelkesedés. Azok az akkumulátorok pedig, amivel rendelkezünk, az ő esetében különösen erősek és magas teljesítményűek. Jelenléte folyamatosan olyan, mintha valami meglepetéssel várna bennünket”
– áradozik az Eszter-jelenségről Bodolai Balázs. Román Eszter tavasszal született, ahogy ő tartja, már egészen nyáron, és teljes mértékben magán viseli az ikrek csillagjegy vonásait: rugalmas, gyermeklelkületű és közel áll hozzá a kommunikáció. Kolozsváron született, a Grigorescu negyedben töltötte gyermekkorának egy részét, a kincses városban járt iskolába, majd egyetemre is. ,,Szeretem Kolozsvárt, szeretem a pezsgését. Tudniillik ez az egyik legjobb egyetemi város” – mosolyt rajzol arcára, várva, hogy helyeseljen minden jelenlévő. Megosztotta egyetlen Kolozsvárról kitekintő tapasztalatát is, amikor a mesteri első évén Nagyváradra ment, hogy szerencsét próbáljon a Szigligeti Színház társulatában. Visszaemlékezése szerint, jót tett neki a kitekintés, hiszen megtanult ismeretlen közegben szocializálódni, azonban ott volt benne egy fajta honvágy is a város, a család és a kolozsvári színház iránt.
,,Fontosnak tartom a gyökereket és a családot, de hát ez a kettő összefügg. Mi ad gyökeret? A család jó táptalaj, hiszen biztonságot ad. Olyan, mint egy fa, amely mélyre gyökerezik, és ha ismerjük azokat a gyökereket, akkor onnan nagyon ügyesen tudunk nőni”
– emeli ki.
Eszter a család első gyermeke volt, amíg Sári, a húga, meg nem született, ami felelősségérzettel és magabiztossággal ruházta fel, hiszen ő volt az, aki ,,kitaposta az utat”. Mint mesélte, volt, hogy nehezen élte meg az úttörő szerepet, de megérte, mert húgával elnézőbbek voltak, mint vele. Kiss Tamás az asztal bal oldalán – utalva saját gyermekkorára is –,,kísérleti gyermeknek” nevezi az elsőszülötteket, majd Eszterhez fordul, hiszen találó a kifejezés, ha az ember lányának pszichológus az egyik szülője. Eszterrel édesanyja nyolc hónapos terhes volt, amikor be kellett volna fejeznie tanulmányait a pszichológia szakon. Édesanyja gyermekpszichodrámát tanult, amelynek elemei később Eszter életében is visszaköszöntek. ,,Sok olyanra emlékszem, hogy tematikusan rajzoltunk. Akkor még nem tudtam, hogy miért, de nagyon élveztem. Utólag jöttem rá, hogy ezek tulajdonképpen ilyen színdrámás eszközök voltak, amelyekkel anyukám rajtam kísérletezett. Jó volt, mert mindenféle bajomat kirajzoltam magamból, sőt nem is olyan rég én kértem, hogy rajzoljunk, hogy feloldjak dolgokat magamban” – számol be Eszter emlékeiről.
Bár a rajz a gyermekek legtisztább kifejezési módja, Eszternek más is volt a tarsolyában. Nem emlékszik kicsikori énjére, de szülei, nagyszülei, a rokonok és a keresztszülők rengeteget meséltek neki arról, hogy régen is mennyire szerette a figyelmet. Első színészi megnyilvánulásai közé tartozhat, amikor tükör előtt kezdte utánozni a filmekben látottakat. Csecsemőként is csak úgy vonzotta a szemeket, ha nem figyeltek rá, gügyögésével hamar figyelmet parancsolt magának. Jellemének meghatározó részeivé váltak a felmenői által hozott minták, úgy tudja, édesanyja és édesapja felől is voltak a családban kemény, érdekeikért harcoló nők.
A kommunikáció utáni érdeklődése és a nagycsalád iránti elköteleződése szociális kapcsolatokra igényt tartó emberré nevelte Esztert. ,,Mindig nagyon szerettem, amikor jöttek hozzánk a rokonok vagy a barátok kártyázni, vagy amikor mi mentünk máshoz. Jó érzéssel töltött el, hogy zsong a ház. Nagyon szerettem a szilvesztereket gyermekként, mert tele volt emberi kapcsolatokkal és beszélgetésekkel. Nagyon fontos részét képezi ez az életemnek, és fontos volt a pályaválasztáskor is, hiszen el se tudtam volna képzelni magam olyan szakmában, ahol nem közösségben dolgozunk.” Közösségként utal a munkatársi közegre, majd szavaival kicsit a befogadó közönségre is, hiszen számára az igazi boldogság az, ha valamit tud közvetíteni másoknak.
A színház beltere újra fényjátékban úszik, az arcok ugyanazok, az akkordok megváltoztak. A színészekből és színházkedvelő zenészekből verbuválódott zenekar – Balla Szabolcs, Dubován Viktor, Kiss Dávid, Vida Ferenc, Vida Domokos – ismét színpadra lép. A Billy Joel-dallamok most Eszter túlbuzgó jellemének szólnak: ,,Slow down, you crazy child / You’re so ambitious for a juvenile / But then if you’re so smart / Tell me why are you still so afraid?” Ahogy az est énekeséhez, úgy Eszterhez is közel áll a zene, még ha azt annyira nem is szeretné bevallani, állítása szerint akkor tud a legszebben énekelni, amikor a zuhany alatt van, és senki más nem hallja. ,,Amikor énekelnem kell, olyan feszültség támad bennem, hogy egyből bedugul a fülem, nem hallok semmit, elsötétül minden. Persze amióta dolgozom rajta, azóta sokkal jobb, ki tudok állni színpadra, és teltház előtt is énekelni” – vallja be Eszter. Első nagyszínpadi előadása, ahol énekelnie kellet a nagyváradi színház Twist Olivér musicaljében volt, utána a kolozsvári színpad Ősvigasztalásán, így Hegedűs a háztetőn című előadásban már nem izgult a hangját megmutatni.
Színjátszó pályafutásának kezdetéhez azonban hozzátartozik az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, ahol első szerepét kapta meg – az óvodás szerepléseket leszámítva. ,,Rácz Norbi unitárius lelkész osztotta rám első szerepem, amikor Meneláoszt játszottam. Emlékszem egy mondatra, amikor ki kellett álljak a színpad elejére, bennem és a közönségben is nagy hatást keltett” – a karosszékben kihúzza magát, majd arca megfeszül. ,,Feje hulljon a porba!” – éli át első szerepének kulcsmondatát. Az egylet színjátszó köre nem csupán első szerepét osztotta rá, hanem első Júlia alakítását is tizennégy éves korában. A következő Júlia-szerep már egyetemi évei alatt találta meg őt. Innen már egyenes út vezetett a színészethez, hiszen bár matematika–informatika szakon végzett, mégis mindig érdekelte őt az irodalom és a színjátszás. Első egyetemhez fűződő emléke a felvételi izgalmához kötődik, amikor találkozott a monológ műfajának és a rendezői instrukciók szépségével. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalből, Eszter monológjából készült a felvételire, azonban még e mellett ott volt Csehov Sirály című drámája is, pontosabban Nyina monológja. ,,Valamiért Eszter monológját úgy adtam elő a felvételin, mintha a Sirályt adnám elő, akkor úgy tűnt Keresztes Attilának nem tetszett a vizsgaelőadásom. Ekkor kaptam az első meghatározó instrukciómat is, hiszen egy adott ponton el kellett kezdjek forogni. Azért volt ez nagyon meghatározó pillanat, mert rájöttem, hogy szeretek instrukciót kapni, és azt, ha valami kimozdít abból, amit otthon én megtanultam és megszoktam” – vallja be.
Az egyetemi évek alatt kitekintést tett Nagyváradra, de gyökerei visszahozták a kincses városba. A pandémia idején került a sétatéri társulatba, ami nagy lehetőség volt számára, de a járvány által meghozott korlátozások nagyon megviselték. ,,A mindennapi életemben is fontos az, hogy hasznosnak érezzem magam, de ebben az időszakban pont az ellenkezőjét éreztem. Ültem otthon, és nem tudtam szocializálódni, nem tudtam valódi kapcsolatot tartani az emberekkel” – mesél a nehéz időszakról. Ebben az időben talált rá Shakespeare Júliájának harmadik szerepe, amikor Kiss Tamással maszkban kellett gyakorolniuk a két végzetes szerelmest. Bár ezelőtt is fontosak voltak Eszternek az emberi kapcsolatok, de az időszak még inkább felértékelte a megtartó közeg szükségét. Véleménye szerint, extrovertált és introvertált embereknek egyaránt fontos a megtartó közeg, hiszen így tudjuk magunkat elfogadni, s indulnak be a kerekek a munkafolyamatban és a bizalomban, különösen igaz ez, ha olyan üres helyet tudunk kitölteni közösségben, amelyben jól érezzük magunkat. ,,Lehet szó munkaközösségről, barátságról, párkapcsolatról, ilyenkor minden kicsit szebb színű, kicsit jobb. Én mindenképp ezt tapasztalom” – majd köszönő tekintettel férjére, Bodor Áronra néz.
A pillantások mindent elárulnak, ide már nem kell szó, nem kellenek tettek, csupán egy kis zene. Emlékszünk az írásom elején említett koncertélményre? Ha eddig csak ízelítőt kaptunk belőle, akkor most van a helye annak, hogy Laczó Juli és kiskuktái főztjére kis szezámmagot szórjunk. Zenészek a hangszerek mögött, Bodor Áron az egyik mikrofon mellett. Várjunk csak, két mikrofon van? Színpadra lép Kicsid Gizella Tompos Kátya Viszlek haza című, színházak éjszakájára írt számával. És már nem is tudom, hogyan fűszerezzük tovább a menüt, de visszatérek Gedő Zsolt hozzászólására: ,,És még egy kicsi szeretet.” Bodor Áron a színpadon marad, majd kedveséhez szólva adja elő az Esti Kornél sorokat: ,,Belekap a szél a hajadba / A szívem az időt megakasztja / Ha besodor a vízbe a bánat / Be akarok úszni utánad”.
Az évad utolsó kulisszatitkai, a ,,négyes fogat” utolsó eleme. Az emberek szállingóznak, ki Laczó Juli finomságaiért áll sorba, ki a pultnál várja a hűsítőt. A zenekar fáradhatatlan, épp most kezdenek belejönni, mi megvárjuk, amíg Charlie dupla whiskyjéből a jég elolvad és búcsúzkodni kezdünk.
