Tematikus tárlat az Apáczai Galériában
Vörös Alpár István Vita, az Apáczai-líceum igazgatója rövid bevezetőjében ismertette az elmúlt év kiemelkedő eseményeit, többek között Apáczai háromnyelvű emléktáblájának felavatását a Református Kollégium falán.
Kiss Farkas Gábor, az ELTE előadótanára, középkortörténész előadásából megtudhatjuk: hogy megértsük Apáczai személyiségét, Bethlen Miklós Önéletírásához kell fordulni, abból kell meríteni. A tudós saját magáról is szűkszavúan ír, ezt jól mutatja az is, hogy születési évét csak az általa írt enciklopédiából ismerjük, amelyben az 1625-ös évet jelöli meg születési évének. Pontos napját sem tudjuk biztosan, alaptalan a június 11, nincsenek rá hiteles források. „Hogyan is nézhetett ki Apáczai Csere János? Milyen embernek képzeljük el? Milyen az a világ, amiben ő élt? Hogyan jött létre a házassága Aletta van der Maett-tal?” – tette fel a kérdéseket az előadótanár. Nincsenek róla kortárs portrék. Gy. Szabó Béla 1946-ban készült metszete nyomán kialakult egy Apáczai-portré, ami mindenki számára elfogadható „tudós kép” lett. Gy. Szabó Béla előtt egyetlen egy jelentős Apáczai-emlékmű született, ez Martinelli Jenő 1930-ban készült vörös mészkő domborműve Szegeden, ami egy nyitott szarkofágot és koponyát ábrázol. Szellemes, találó megoldás arra, hogyan nézzünk szembe a kor szellemével, akinek nem ismerjük az arcát. A gondolkodó Hamlet-képpel állunk szemben, de kicsit morbid, halálhoz közelebbi irányultsága miatt ez a megoldás, ábrázolásmód nem terjedt el. Gyenge alkatú volt és száraz betegségben (tbc-ben) halt meg, és hogy a „szörnyű olvasás tette tönkre” a tudóst – ezt is Bethlen Miklós írásából ismerjük. Sok más rejtélyt is megtudtunk Kiss Farkas Gábor előadásából, Apáczairól és művéről, a Magyar enciklopédiáról, feleségéről, Gerzson fiáról, a 17. századról, de nem eleget.
Kis-Pállukács Hajnalka művészettörténész méltatásában a négyszáz éves évforduló különös helyzetét vizsgálta a jelenben, ami egyszerre visszatekintés és önvizsgálat. „Mit kezdünk ma azokkal a gondolatokkal, amelyek másik korban születtek, de valamilyen módon mégis itt vannak velünk? Apáczai Csere János neve gyakran jelenik meg szimbólumként, az első, az úttörő, az enciklopédikus, a nagy gondolkodó alakjaként. Ezek a megnevezések fontosak, de könnyen lezárhatják azt, amit valójában érdemes lenne nyitva hagyni. Apáczai nemcsak történeti figura, hanem gondolkodási modell is, hiszen hitt abban, hogy a tudás rendszerezhető, átadható, és – ami talán a legfontosabb – közösségi felelősség” – fogalmazott.
„A kiállítás nem Apáczait illusztrálja. Bár természetesen a portréknak is megvan a helyük, a legtöbb munka nem őt vagy a korát próbálja rekonstruálni, hanem hogy hogyan viszonyul hozzá. Képek, anyagok, technikák és gondolkodási módok révén teszi fel újra azt a kérdést, amely Apáczait is foglalkoztatta: hogyan lehet a világot megérteni, és hogyan lehet ezt a megértést továbbadni” – mutatott rá a művészettörténész.
„Ha végignézünk az anyagon, az első aspektus, ami szinte rögtön megragad, az a sokféleség. Grafikai munkák, festmények, gipszmunkák textilek, fotók, vegyes technikával készült alkotások, digitális eljárásokkal létrehozott művek kerültek egymás mellé. Ez a sokféleség azonban nem szétesést eredményez, hanem egyfajta gondolkodási teret hoz létre. Nem egységes stílust látunk, hanem eltérő válaszokat ugyanarra az alapvető kérdésre. Nem véletlen az sem, hogy nem szeretnék bizonyos műveket példaként kiemelni, hiszen Apáczai gondolkodása sem egyedi esetekből épült fel, hanem rendszerekből és összefüggésekből állt össze. Úgy érzem, ez a kiállítás is így működik igazán, a lényege nem az egyéniség, hanem az összhang” – beszélt a tárlat sokféleségének jelentőségéről.
Több alkotásban is megjelenik az írott tudás, a jegyzet, a könyv, a rögzített gondolat motívuma. Máshol a természet, a fa, a növekedés válik tudásmetaforává. Vannak alkotások, amelyek az emlékezet törékenységével foglalkoznak, és olyanok is, amelyek a rendszerezés, az ismétlés, a variáció eszközeivel dolgoznak. Ezek a megközelítések különböznek, de közös bennük, hogy a tudást nem kész állapotként, hanem folyamatként kezelik.
A kiállított munkák esetében a technika nem pusztán formai kérdés. A grafikai fegyelem, a rajz alapú gondolkodás, a festészeti anyaghasználat, a rétegezés, a formázás vagy a digitális eszközök használata mind döntések eredményei. Ezek a döntések pedig arról árulkodnak, hogyan viszonyul az alkotó a gondolathoz, az időhöz, a jelentéshez.
„Ez különösen fontos Apáczai kapcsán. Számára a tudás nem látványos teljesítmény volt, hanem munka. Hosszú, gyakran nehéz, sokszor konfliktusos munka. Nem a gyors eredmény érdekelte, hanem az érthetőség, az átadhatóság, a rendszer. Ennek a szemléletnek a lenyomatát látjuk viszont azokban a művekben, ahol az anyaghasználat fegyelmezett, a szerkezet átgondolt, és ahol az így született kép/alkotás nem lezár, hanem kérdez” – mondta Kis-Pállukács Hajnalka. Hozzátette: fontosnak tartja azt is, hogy a kiállítás az Apáczai Galériában ugyan, de végső soron középiskolai térben valósul meg. Nem kész kánon reprezentációjaként, hanem olyan helyen, ahol a kérdezés még természetes állapot (vagy annak kéne lennie). Apáczai egész életében hitt abban, hogy a tanulás nem elit kiváltság, hanem közösségi gyakorlat. Egy ilyen térben a művek nemcsak bemutatásra kerülnek, hanem megszólítanak – különösen azokat, akik számára a tudás még nem lezárt fejezet, hanem lehetőség.
„A kiállítás ereje nem abban áll, hogy egységes választ ad a tudós örökségére. Éppen ellenkezőleg: nem akar mindent egyetlen értelmezés alá rendelni. A különböző technikák, vizuális nyelvek és gondolkodási stratégiák együttese nyitott rendszert hoznak létre, ahol a nézőnek is szerepe van. Apáczai öröksége nem abban mérendő, hogy milyen gyakorisággal idézzük fel a nevét, hanem abban, hogy milyen gyakran vállaljuk a gondolkodás felelősségét” – zárta méltatását a művészettörténész.
Végezetül Székely Géza EMME-irányító, IKA-szervező, a kiállítás kurátora kiemelte, hogy a tavalyi IKA-tábor egyik javasolt témája Apáczai születésének 400. évfordulója volt, az ott készült munkák egy része is látható a tárlaton. A Székely Bertalan-díjat idén Zilahi Nonónak, az In memoriam Apáczai (vegyes technika, digitális nyomat), valamint az Apáczai-portré (linómetszet) alkotásaiért, grafikusművészeti és művészetszervezői tevékenysége elismeréséért nyújtottak át a művésznek.
Az eseményen Kicsid Gizella színművész Páskándi Géza Tornyot választok történelmi drámájából olvasott fel részleteket, Somogyi Hunor tizenegyedikes diák Chopin-keringőket játszott zongorán, a szintén diák Apa Szilárd Tihamér Horváth István Tornyot raktam és Kányádi Sándor Apáczai című versét adta elő.
A tárlat március 3-ig, munkanapokon 15-20, szombaton 19-20 óra között tekinthető meg a Király / I. C. Brătianu utca 26. szám alatti Apáczai-líceum dísztermében.
