Bár a Bánffy-túrára a regisztrációt hivatalosan június 12-én kellett volna lezárnunk, többször is csengett a telefon a már megszokott mondattal: „Sajnos lekéstem a jelentkezést, lenne még egy hely számomra?” Idén előre felkészültem a hasonló helyzetekre, így igazolólapból, biciklis rajtszámból és oklevélből is nyomtattam pluszban, hogy a későn jelentkezők se maradjanak le. A túra hetén felgyülemlő túlórákból, az indítócsomagok és pontbíró-kellékek összeállítása során uralkodó káoszból, a fáradtságból idén is bőven kijutott. Majdnem a sírás kerülgetett, amikor péntek délután szembesültem vele, hogy ketten kell bepakolnunk a tucatnyi kelléket a sárga dubába. Nem panaszként mondom, hiszen előző nap öt szorgos önkéntes segédkezett az indítócsomagok összeállításában, az energiapótlók szétosztásában és a sátrak ellenőrzésében, majd elpakolásában.
Amire mindent bepakoltunk a kisteherautóba Botonddal, észrevétlenül este 7 óra lett. A kolozsvári forgalom miatt közel másfél órába telt, amíg a két járművel eljutottunk Kalotaszentkirályig, a túra epicentrumáig. Nem is bajlódtunk hát a kipakolással, gyorsan bedobtuk az oszlopokat és az előkészített táblákat a terepjáróba, s a Kőhegy felé vettük az irányt. Habár csak 24 táblát kellett kihelyeznünk (a többit kiosztottuk az önkénteseknek a túra napjára), majdnem két órába telt az akció, így anyukám már türelmetlenül várt a finom vacsorával, amelyre fél 11-kor jutott idő. (Mivel Szentkirályról származom, annyi szerencsém van, hogy a Bánffy szervezésekor a saját ágyamba dőlhetek le a fárasztó nap végén.)
Felcserélt buszok, bokaficam helyett törés, lekésett koncert
A felfokozott hangulat és a túlhajszolás miatt nehezen jött álom a szememre, így nem akartam hinni a fülemnek, amikor reggel fél 7 előtt megszólalt az ébresztő. Ahogy elkészültem, már csengett a telefon: a 23 személyes busz sofőrje hívott, akinek a terv szerint előbb Kalotaszentkirályra kellett volna jönnie, hogy onnan vegye fel az utasokat s szállítsa őket Havasrekettyére, de a reggeli kavarodás miatt hozzá kerültek a hosszú gyalogos táv utasai, így változott a terv: Kolozsvárról egyenesen Havasrekettye felé vette az irányt. A lakodalmas teremhez érve a túrázók már gyülekeztek, és az önkéntesek egy része is megérkezett, így gyorsan kiosztottam a kellékeket. Hirtelen fél 8 lett, indulniuk kellett volna a buszoknak, a kolozsvári mikrobusz épp, hogy megérkezett, az iskolabuszok viszont sehol sem voltak, így gyorsan hívtam Attilát. Amikor a második hívásra sem válaszolt, nagyon rossz érzésem támadt, hiszen hétfőn beszéltünk utoljára. A feltételezésem beigazolódott: a falunapok szervezése miatt sajnos megfeledkezett az egyezségünkről. Szerencsére hamar reagált, így szinte időben el tudtuk indítani a buszokat, sőt még a késő kásákat is be tudtuk várni. Természetesen a kavarodás nem maradhatott el: egyesek úgy értelmezték, hogy délután a túra után lesz a Szentkirály–Havasrekettye szállítás, így egyenesen a Stanciu-tisztáson levő rajthoz mentek a saját autójukkal, egy másik hölgy utolsó pillanatban igényelte Szentkirályról a buszos szállítást, de péntek késő este nem találta az indulási időpontot, így lekéste a buszt, saját autóval kellett a rajthoz utaznia. A gondviselésnek és a segítő túratársaknak hála mindkét bonyodalom megoldódott, így délután sikerült visszajutniuk az autójukhoz.
Ezután már csak kisebb incidensek történtek, ízelítőként íme néhány: a leggyorsabb kerékpáros túl hamar ért Jósikafalvára, az ellenőrzőpont nyitása előtt, így senkit nem talált a helyszínen; Botondnak váratlanul fel kellett kísérnie a Hármas kőszikla egyedül maradt pontbíróját, így a székelyjói pontbírók és a kellékek egy részét kisbusszal kellett átszállítanunk; a rajtnál felcserélődött két kerékpáros indítócsomagja, így üldözhették egymást, hogy vissza tudják cserélni; az egyik apuka nem olvasta el a fontos tudnivalókat, s emiatt kislányával majdnem lekéste a 11 órás Kőhegy-szállítást; a Széll család legnagyobb lánya sajnos lesérült, így fel kellett adniuk a túrát. (A célban hiába hűtötték fagyasztott borsóval a bokaficamnak hitt sérülést, hiszen amint utólag kiderült, az ártatlannak tűnő ficam valójába törés volt.)
Ezeket az eseteket leszámítva mondhatni minden tökéletesen sikerült: csak néhány túrázó nem jelent meg a rajtnál, egyik kerékpáros sem kapott aszfaltmérgezést, az idő picit lehűlt, így tökéletes hőmérsékletben túrázhatott mindenki, a gulyás ízletesebb volt, mint valaha, senkit sem támadtak meg a juhászkutyák, mindenki számára kalandos volt a Székelyjó-patakon való átkelés, a meglepetés kürtőskalács ismét nagy sikert aratott, s a kisgyerekes családok is épségben teljesítették a távot. Látszólag mindenki jól érezte magát, a célban igazi fesztiválhangulat alakult ki, az önkénteseink egész nap ügyesen szorgoskodtak, a délutáni buszokat pedig sikerült időben elindítanunk, így semmi okunk nem volt a panaszra. Ráadásként pedig, aki időben célba érkezett, még a községnapok színes programkínálatába is belekóstolhatott.
Azért, hogy mégiscsak emlékezetesen zárjuk a napot, egy lelkes, öt főből álló szatmári csapat majdnem másfél óra késéssel ért célba, így nekik már meg kellett melegítenünk az időközben kihűlt gulyást, viszont minden elismerésünk, hogy igazi kitartással teljesítették a 35B gyalogos túraváltozatot. Így történt, hogy 9 óra helyett fél 11 körül zárult a bazár, így a KalotaRock-koncertre már nem volt energiánk kimenni, de kárpótlásul szobánk melegéből hallgathattuk az ismerős magyar slágereket.
A Bánffy-teljesítmény-túra beszédes statisztikai adatai
Idén is a 22 km-es gyalogos túraváltozat bizonyult a legnépszerűbbnek, amit 76-an teljesítettek, a leghosszabb 35 km-es gyalogos távra 59-en vállalkoztak. Legnagyobb meglepetésünkre
a túrázók nagy része a nehezebb, B változat mellett voksolt a 35 km-es táv esetén, vállalva a meredek kaptató megmászását, hogy feljussanak a Hármas kőszikla ellenőrzőponthoz. A legrövidebb, Gyalogos Kőhegy túrán 48-an indultak, közülük nagyon sok kisgyerekes család. Ami a kerékpáros útvonalakat illeti, a leghosszabb 85/95 km-es túraváltozatot 40-en teljesítették, a 60/70 km-est a tavalyi 19-hez képest idén 49-en tekerték le, mindkét változat esetén csak tízen választották a rövidebb, de nehezebb 60, illetve 70 km-es útvonalat. A 37 km-es távon 16-an indultak, a legrövidebb 15 km-es útvonalra pedig 12-en vállalkoztak, kifejezetten kisgyerekes családok. A 14 éven aluliak nagyon szép számban, 38-an vettek részt, a 14–18 év közöttiek 9-en, a 18–30 év közöttiek pedig 24-en, így nem kell aggódnunk az utánpótlás miatt. A legkisebb résztvevőnk Simon-Várhelyi Mátyás volt, aki augusztusban tölti első életévét, ő végig mosolyogva, szülei hátán utazva teljesítette a Gyalogos Kőhegy B változatát. A kis túrázók sorában őt követi Kacsó Kriszta Jozefa (Zéfi), aki októberben lesz kétéves, majd Bihari Borbála és Simon-Várhelyi Bendegúz, akik júliusban töltik a három évet (mindannyian a Gyalogos Kőhegyre jelentkeztek), végezetül Lovász Nándor zárta a sort, aki márciusban múlt hároméves, ő a 15 km-es kerékpáros távot teljesítette rekordidő alatt, apukája biciklijén élvezve a kalandot. A legtöbb tavaszt megélt túrázónak járó képzeletbeli díjat idén is Farkas György vehette át, aki pár nappal a túra előtt töltötte a 84. életévét. Ő a leghosszabb, 35 km-es túraváltozatot teljesítette fiatalokat megszégyenítő kitartással. A leggyorsabb gyalogosok Vincze-Jankó István és Vitályos Zsolt, akik valójában leszaladták a 35 km-es táv B változatát, már 14.15-kor beértek a szentkirályi célba, nagyjából 6 óra alatt teljesítve a cseppet sem könnyű útvonalat. A nap végén egy négylábú kis hőst is köszönthettünk, Kodit, aki szinte végig a saját lábán tette meg a leghosszabb gyalogos változatot, amikor pedig elfáradt, a gazdija hátizsákjában utazott. Végül ne feledkezzünk meg a 42 lelkes önkéntesről, akiknek a segítsége nélkül idén sem nyújthattunk volna felejthetetlen közösségi élményt a háromszáz résztvevőnek.
