Megkeződött a parlamenti ülésszak – bizalmatlansági indítványokkal fenyegetőzik az ellenzék

Hétfőn megkezdődött a szenátus és a képviselőház idei első rendes parlamenti ülésszaka. Mindkét házban megválasztották a házbizottságok új tagjait, házelnököt azonban nem választanak: Mircea Abrudean és Sorin Grindeanu a parlament megalakulásakor négyéves mandátumot kapott. Ebben a parlamenti ülésszakban a kormánykoalíció prioritásai között szerepel a közigazgatási csomag, a gazdaságélénkítő intézkedések, valamint a 2026-os költségvetés elfogadása.

Az ellenzék bejelentette, hogy egyszerű indítványok benyújtására készül a külügyminiszter és a védelmi miniszter ellen, illetve bizalmatlansági indítvány benyújtását is kilátásba helyezte. Emellett több törvényjavaslat is beterjeszt az állami kiadások csökkentésére és az állampolgárok védelmére.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felsőházi frakcióvezetője, Petrișor Peiu elmondta: az egyik dokumentum a kormány EU–Mercosur megállapodással kapcsolatos álláspontját érinti, a másik a védelmi miniszter „teljesen bizarr” nyilatkozatait bírálja, míg a harmadik az oktatás „rendkívül súlyos helyzetére” hívja fel a figyelmet, tekintettel arra, hogy az országnak hetek óta nincs teljes jogkörrel rendelkező tanügyminisztere – magyarázta Peiu. Hozzátette, mindhárom indítványt szerdán kívánják benyújtani.

A frakcióvezető kitért arra is, hogy amennyiben a Bolojan-kormány a közigazgatási reform ügyében felelősségvállalással él a parlamentben, a párt bizalmatlansági indítványt nyújt be a kabinet ellen.

Az államfő tisztségből való felfüggesztésével kapcsolatban Peiu úgy fogalmazott: a kormányon lévő pártok valamelyikének támogatása nélkül értelmetlen lenne ilyen kezdeményezést indítani, mivel az nem járna sikerrel.

A PSD “elvben” nem kívánja megszavazni az AUR indítványait 

A kormányon lévő pártok közül az újságírók a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, Sorin Grindeanut kérdezték meg. A politikus kijelentette: a szociáldemokrata képviselők elvben nem kívánják megszavazni az AUR által benyújtandó egyszerű indítványokat a miniszterek ellen. Hozzátette, korábban csak kivételes helyzetben támogattak ilyen kezdeményezést. (Decemberben a PSD megszavazta a Mentsétek meg Románia (USR) minisztere, Diana Buzoianu elleni egyszerű indítványt, de hangsúlyozta, hogy ez nem az AUR támogatását jelentette. A párt szerint a szavazás a választók érdekeit szolgálta, akik felhatalmazást adtak a környezetvédelmi miniszter leváltásának támogatására. Őt tartották ugyanis felelősnek 13 Prahova és Dâmbovița megyei település vízellátásának megszakításáért – szerk. megj.)

Oana Țoiu külügyminiszter elleni indítvánnyal kapcsolatban Grindeanu úgy vélekedett, hogy a Mercosur-megállapodás ügyében inkább végrehajtó szerepe volt a tárcavezetőnek, és hiányolta az előzetes parlamenti vitát a megállapodás előnyeiről és hátrányairól. A PSD – hangsúlyozta – támogatja a szabadkereskedelmet, de csak akkor, ha az elsősorban a románok javát szolgálja.

Maradt a két frakcióvezető, Csoma és Turós 

Az év első parlamenti ülésszakában a képviselőház alelnökei: Natalia Intotero (PSD), Geanina Șerban (AUR), Adrian Cozma (PNL), Cătălin Drulă (USR); titkárok: Silvia-Claudia Mihalcea (PSD), Marina Simina Patricia Moș (PNL), Oana Murariu (USR), Ovidiu Ganț (nemzeti kisebbségek); háznagyok: Romeo-Daniel Lungu és Simona Bucura Oprescu (PSD), Florin Bogdan Velcescu (AUR), Magyar Lóránd Bálint (RMDSZ). 

A tavaszi ülésszakban Ștefan-Ovidiu Popa vezeti a PSD, Mihai Adrian Enache az AUR, Gabriel Andronache a PNL, Diana Stoica az USR, Csoma Botond az RMDSZ, Varujan Pambuccian a nemzeti kisebbségek, Simona-Elena Ilie Macovei az SOS Románia alsóházi frakcióját.

A Fiatal Emberek Pártjának (POT) frakcióvezetője, Răzvan Mirel Chiriță bejelentette: az alakulat 19 tagú képviselőházi csoportjának neve módosul, ezután az Egyesülve Romániáért nevet fogja viselni. A POT elnöke, Anamaria Gavrilă tiltakozott ez ellen. Állítása szerint Chirițát még a korábbi ülésszakban kizárták a pártból, a képviselőház elnöke azonban erről nem vett tudomást.

A szenátus házbizottságának összetétele az új ülésszakban: Liviu Mazilu (PSD), Paul Stănescu (PSD), Laurențiu Plăeșu (AUR) és Mihai Coteț (PNL) alelnökök; Doina Federovici (PSD), Niculina Stelea (AUR), Vasile Blaga (PNL) és Cristian Ghinea (USR) titkárok; Marius Dunca (PSD), Narcis Mircescu (USR), Ninel Peia (Béke - Románia az első) és Novák Levente (RMDSZ) háznagyok.

A szenátusi frakcióvezetők: Daniel Zamfir (PSD), Petrișor Peiu (AUR), Daniel Fenechiu (PNL), Sorin Șipoș (USR), Dorin Petrea (Béke - Románia az első) és Turos Lóránd (RMDSZ).