Az alábbiakban M. Lovász Noémi méltatása olvasható.
„Minden évben október 18-án, Szent Lukács – a festők védőszentjének – napján ünneplik a magyar festészet napját. Ez a nap a festészetet, a színeket, a képek erejét ünnepli. Azt, ahogyan egy kép néha többet tud elmondani néhány szónál. Egy festmény vagy egy rajz nem csak ábrázol valamit – érzéseket, gondolatokat, emlékeket is őrizhet.
És talán nincs is méltóbb alkalom arra, hogy erről beszéljünk, mint amikor 56 rajz 56-ról kerül elénk.
1956-ról sokat beszélünk. Történészek kutatják, könyvek írnak róla, fényképek őrzik a pillanatait, és vannak még közöttünk olyanok, akik személyes emlékeiket is magukkal hordozzák. De ma egy másik szemszögből találkozunk 1956-tal. Gyermekek szemével.
Ők nem élhették át azt az októberi időszakot. Számukra 1956 történelem, amelyet történetekből, képekből, könyvekből és a felnőttek emlékeiből ismernek. Mégis képesek arra, hogy valami egészen személyeset mondjanak róla. A saját nyelvükön. A rajz nyelvén.
Az 56 rajz 56-ról című kiállítás éppen ezért különleges. Ezek a képek nem történelmi illusztrációk a szó szoros értelmében. Nem azt várjuk tőlük, hogy minden részletükben pontosak legyenek.
Azt mutatják meg, mit jelent 1956 egy gyermek számára ma. Mit jelent számára a szabadság, mit jelent a bátorság, mit jelent az összetartozás, mit jelent egy zászló, egy lyukas lobogó, egy emberi alak vagy egy tank képe.
Egy gyermek számára a színek és a formák sokszor még közvetlenebbül beszélnek, mint a szavak. A rajzban nincs szükség hosszú magyarázatra. Egyetlen vonal, egyetlen szín vagy egy egyszerű jelkép is képes érzéseket közvetíteni.
Ezért különösen szép, hogy a magyar festészet napja köré szerveződő időszakban éppen gyermekrajzokat láthatunk.
Mert a magyar festészet és képzőművészet története nem csupán nagy mesterek, híres festmények és múzeumi falak története. A művészet ott kezdődik, amikor valaki először megpróbálja képpé formálni azt, amit érez, amit lát, vagy amit fontosnak gondol. Ezek a gyerekek most ezt teszik.
Lehet, hogy egyikük még nem tudja pontosan, hogyan kell árnyékot festeni, hogyan épül fel egy kompozíció, vagy hogyan működnek a színek egymás mellett. De tud valami sokkal fontosabbat: van mondanivalója.
És mi most azért vagyunk itt, hogy meghallgassuk ezt a mondanivalót.
Az 56 alkotás 56 különböző nézőpont. Lehetnek közöttük hasonló motívumok, mégsem lesz két teljesen egyforma gondolat. Ahogy nincs két egyforma gyerek, nincs két egyforma módja sem annak, ahogyan a történelmet magunkban elhelyezzük. Talán éppen ez az emlékezés egyik legszebb formája.
A múltat nem egyszerűen megőrizzük, hanem újra és újra elmeséljük a saját korunk nyelvén. Ma ezek a gyerekek a rajz nyelvén mesélnek 1956-ról. És miközben emlékezünk egy történelmi eseményre, egyúttal a jövőnek is üzenünk. Mert az emlékezés akkor él igazán, ha van, aki továbbadja.
Kedves gyerekek, köszönjük nektek, hogy lerajzoltátok, amit 1956-ról gondoltok. Köszönöm a bátorságotokat, a képzeleteteket és azt, hogy megmutattátok nekünk a saját nézőpontotokat.
A magyar festészet napján pedig talán azt is ünnepeljük, hogy mindig lesznek új szemek, amelyek néznek, új kezek, amelyek rajzolnak, és új gondolatok, amelyek képpé válnak.
Legyen ez a kiállítás egyszerre emlékezés és találkozás: találkozás a múlttal, a jelennel, és azokkal a gyerekekkel, akik egyszer majd maguk is továbbírják ennek a történetnek a következő fejezeteit.
Kívánom, hogy amikor végignézik ezt az 56 rajzot, mindenki találjon közöttük legalább egy olyan képet, amely megállítja egy pillanatra. Egy képet, amely kérdez; egyet, amely emlékeztet; egyet, amely elgondolkodtat. Vagy egyszerűen csak egyet, amely megérinti a szívét. Mert a művészet egyik legnagyobb ereje éppen az, hogy nem mindig kell mindent kimondania ahhoz, hogy megértsük. És talán 1956-ról sem lehet mindent szavakkal elmondani. Néha elég egy rajz.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindannyiunknak méltó emlékezést, szép találkozást a képekkel, és a magyar festészet napjához méltó, tartalmas ünnepet.”
