Kötelező érzékelőt szereltetni a hőközponttal fűtött lakásokba

A lakosság tájékozott és betartja a törvényeket

kep
Harminc napra megszakítják a gázszolgáltatást a berendezés hiányában (Fotó: MESTERSÉGES INTELLIGENCIA)
Romániában 2018-tól törvény írja elő, hogy azokban a tömb­házlakásokban, házakban, ahol a fűtést és a meleg vizet egyéni hőközpont szolgáltatja, kötelező gázérzékelőt beszerelni. Eleinte ezt is kétkedéssel fogadta a lakosság, pont mint a fűtőtestekre szerelhető mérőszerkezetet, amelynek kötelező érvénybe léptetését évek óta halasztják. Most azonban mindenki igyekszik betartani a törvény előírásait, főleg olyan körülmények közepette, hogy az elmúlt években a nem megfelelően karbantartott és ellenőrzött berendezések több ember életét követelték. A gázérzékelő beszerelése most sem olcsó mulatság: 1100–1200 lej közötti költséggel jár. Egy gázszerelő kevésbé tartja valószínűnek, hogy van még olyan kolozsvári lakás, amelyben mára ne lenne beszerelve a gázérzékelő. Az is fontos, hogy az országos energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) által elfogadott berendezést szereltessünk fel engedélyezett szerelővel.

Köztudott, hogy az egyéni hőközpontokkal rendelkező tömbházlakásokban és házakban a tulajdonos köteles beszerelni a gázérzékelő berendezést. Ez az előírás már egy 2004-es energiaügyi minisztériumi rendeletben szerepelt, később egy 2006-os törvénybe is belefoglalták. A lapunk által megkérdetett szakemberek véleménye megoszlik 2004-től, 2008-tól vagy csak 2018-tól lett-e kötelező a gázérzékelő beszerelése. 
„Én úgy tudom, hogy 2018-ig csak javaslat volt a gázérzékelő beszerelése az egyéni hőközpontokkal felszerelt lakásokban. Az viszont biztos, hogy 2018-tól egyetlen újonnan épített lakást sem lehetett átadni, amíg a lakások nem rendelkeztek gázérzékelővel. Nem mondanám, hogy olcsó mulatság, hiszen a berendezés típusától és a szerelő áraitól függően 1100–1200 lej közötti befektetésről beszélünk” – nyilatkozta lapunknak egy kolozsvári gázszerelő. Elmondta: a gázérzékelő feladata az, hogy automatikusan leállítsa a gázszolgáltatást, ha a lakásban véletlenül elkezd szivárogni a gáz. Amennyiben a lakástulajdonos mégsem szereltette be eddig a gázérzékelőt, a gázszolgáltató által végzett ellenőrzéskor harminc napra megszakítják a szolgáltatást. A gázérzékelőt beszerelő cég vagy szakember köteles eljuttatni a beszerelést igazoló iratot a gázszolgáltatónak, amely aztán újraindítja a szolgáltatást. „Az elmúlt években többektől is hallottam, hogy a gázérzékelő hiánya miatt a vállalat lezárta a gázt. Nincs tudomásom arról, hogy az ilyen esetekben pénzbírságot rónak-e ki, mert a hatóság úgy gondolja, elég büntetés, ha harminc napra megszakítják a gázszolgáltatást. A lakosság most már sokkal tájékozottabb és tudatosabb, mint hat-nyolc évvel ezelőtt. Aki tömbházban lakik, tudja, hogy nemcsak a saját életét és lakását sodorja veszélybe, ha nem tartja be a törvényes előírásokat, hanem mások életét és javait is veszélyezteti” – fogalmazott a gázszerelő. 
Más szakember szerint a gázérzékelő berendezés beszerelésének elmulasztása esetén a gázszolgáltató 2000–4000 lejes pénzbírsággal sújtja a lakástulajdonost, miközben egy-egy berendezés ára tavaly 300–800 lej között ingadozott. Szerinte 2008-tól volt kötelező a gázérzékelő beszerelése, ám a vonatkozó rendeletet többször módosították. Az is elhangzott: ha a lakás rendelkezik is tűzvész elleni biztosítással, de nem szereltek be gázérzékelőt, és tűz üt ki, a biztosító nem fizet kártérítést. Tömbházlakás esetén, ha az egyik lakásban bekövetkezett gázszivárgás miatt a szomszédok kárt szenvedtek, például robbanás esetén, akkor a vétkes lakástulajdonos polgári és bűnvádi felelősséggel tartozik az okozott kár miatt. A gázérzékelőt is kétévente ellenőriztetni kell, pont mint a hőközpontot. Ugyanakkor a szakemberek javasolják, hogy a több mint tíz éve beszerelt gázérzékelő helyett szereltessünk be újat. 

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!