A Kék színeink című csoportos kiállítás ötlete tavaly merült fel a kurátor gondolata alapján. A tárlaton Darvay Tünde, Forró Ágnes, Koncz-Münich András, Koncz-Münich Judith, M. Lovász Noémi, Mira Marincaș, Nagy Anna Mária és Nádudvary Mária kolozsvári képző- és iparművészek munkái láthatók. Az eseményhez kapcsolódott Fehér Ágota és Fehér Zselyke testvérpáros, akik J. S. Bach és Joseph Bodin de Boismortier barokk zeneszerzők műveit fuvolán és hegedűn szólaltatták meg. „Plusz kékség a kékhez” – emelte ki Nagy Emőke, a tárlat felkonferálója, illetve moderátora.
„A tárlaton szereplő műalkotásoknak egy közös pontjuk van, a kék szín. Arról, hogy mit szimbolizálhat a kék, azt mondhatnánk, hogy nyugalmat és biztonságot, szabadságot és igazságot, becsületet és reményt. Sokan vannak, vagyunk, akik a kék színt használjuk, és nem csak a festészetben. Kerámia- és üvegtárgyak, monotípiák, batikolt selyem festéséhez is alkalmazzuk. Száz évvel ezelőtt A kék lovas (Der Blaue Reuter) lírai expresszionista csoport Franz Marc és Vaszilij Kandinszkij kezdeményezésére jött létre, akik szerették és használták a kék árnyalatait és persze a lovat” – emelte ki a tárlat kurátora, Forró Ágnes képzőművész. „Ahogy körbenézek, körbe kéket látok: Koncz-Münich András rakukerámiáinak is közös a címe, a Körbekék, amivel jobban kihangsúlyozza a tárgy formáját, színét. A korongolt gyűrűk összeillesztéséből készült dekoratív tárgyakon a minták redukciós folyamat útján jelennek meg. A kék kerámiák mögött lévő falon Koncz-Münich Judith alkotásai láthatók, ő az a művészpedagógus, aki szeret kísérletezni, a linómetszetet vászonra nyomtatja, majd ecsettel folytatja a témát, egészíti ki a kompozíciót. Figuratív ábrázolásai passzolnak a nonfiguratív kerámiákkal.
M. Lovász Noémi alkotásai a Kolozsvár-ábrázolások, a különleges technikájú monotípiái zselés alapon készülnek, amit saját maga fejlesztett ki. A Kék színeink plakát is az ő munkáját dicséri. Mondataink címmel az unitárius egyházközség tanácstermében volt közös kiállításunk, már ott megjelentek a kék alkotások, aminek folytatása lett a mostani.
Darvay Tünde kis méretű, fára festett festményeiből ovális alakú kompozíció született a falon. „Mesevilága”, a mostani sötétkék-sötétzöld harmóniában készültek sokkal kontrasztosabbak, hangsúlyosabbak, mint az eddigiek. Mira Marincaș fotóművész kék fotóiban megjelenő vörös szín állítja talpra a triptichont. Kék golyóstollal készült rajzai Fodor Ákos haikuverséhez igazodnak: „Új szemmel nézni / a régi képre: ez a / mi alkotásunk.”
Nagy Anna Mária üvegplasztikái préselt üveglapokból készülnek, iparművészünk az áttetsző zöldes türkizkék üvegek világában mozog otthonosan, a térplasztika formája és anyaga adja meg az esztétikai hatást. Az üveg anyaga átereszti a fényt, így a kék színük is állandóan változik” – zárta méltatását a képzőművész-kurátor. Hozzátette, reméli, „ez a mesés kék világ, amit itt láthatunk, nem felszínes, nem vagyunk mi kékharisnyák és kékszakáll”.
Egyed Emese méltatásában kiemelte, hogy a Barabás Miklós Céh kék hívószavú kamarakiállításának második állomása újabb munkákkal és újabb szerzőkkel gyarapodott.
„A tárlat gondos elrendezése éppen a választott téma jelentésgazdagságát segít felfogni. Létrejön a koherencia selyem és üveg, krétarajz és égetett agyag, kollázs és golyóstollal festett röntgenkép között. Az exponátumok részben alkotónkénti csoportosításban szerepelnek, az azonban nem érvényesül mereven, és jót is tesz az egésznek a különböző szerzőktől származó munkák társítása. Rudolf Arnheim művészetpszichológus szerint a kék a három elemi, oszthatatlan, tiszta szín egyike. Ezekről a színekről mondja: vagy elkülönülten állnak (…), vagy valamilyen töréspontot jelentenek, amelynél a sorozat más irányba fordul.”
Egyed Emese részletesen ecsetelte a kék színnel társító kifejezéseket, megemlítve többek között a színészlelés, színkép, csúszó skálájú színkép, a művész tárgyi világa, az együvé tartozó színek, a finom színkülönbségek, a sötétség és világosság szavakat. Homályos megvilágításban a zöldek és a kékek jutnak kiemelt szerephez, de fehéres árnyalatot is kapnak. Van kékvér szavunk, Kékes-tetőnk, a vadkék jelentette a gyógynövényt valamikor. Ez a kék kiállítás fordulópont nemcsak a kék, hanem a kék világ társításában: a kék a barátság útját is jelképezi.
„M. Lovász Noémi képei felől indulva a terem déli falánál nagyobb keretre feszített vásznon városi tetők kékes álomködben láthatók, világít a kevés vörös, néhány képén a kék különböző intenzitásban és árnyalattal falut idéz az átmeneti napszak vibráló fényében. A telihold mint embléma, összegzi és vetíti szét a kép színvilágát. Szövésmintának sem lenne utolsó… Aztán sárgás papíron három darabból álló monotípia-sorozatot látunk (A kert, Növekedés, fénysugár, Kert – növekedés), a kék és sárga, a kék és a zöld dialógusa a barna paszpartu és a keretek miatt a japán festmények hangulatát idézi.
Darvay Tünde munkái révén vizuálisan megjelenített és tárgyi valóságukban észlelhető tárgyak kapcsolódnak a tárlatba: feketéből kékbe, kékből fehérbe vált a kontextust teremtő ecset, s a vadhattyúk meséjéből is felidézhetünk egy megváltó pillanatot. Az otthonosságot egy csók körül a türkiz teremti meg, és a település házsorait átlósan huzalsor választja el a nézőtől – a kék különböző árnyalatai. A művésznő játékossága itt sem marad el: a kicsi piros autó nem törődik a gravitáció törvényeivel, függőlegesen felfele araszol. Az egymásra helyezett falemezeket jelzésszerű festéküzenetek illesztik egy egésszé: az üzenetet hozó néma madarak, vágyak kék háza, de ott van a képeken a poharak, a borospalack, a gramofon finom rajza. Leginkább Tóth Árpád szavai illenek ide a Körúti hajnalból: „Csak a színek víg pacsirtái zengtek.”
Mira Marincaș alkotásain a vörös-kék vagy tintakék, mozgásban megragadott emberalakok a pillanat mindenkori folyamatosságát, elmosódottságát, a látásunk tökéletlenségét is jelzik. Valamit hozunk a megelőző világból, időből, s hordozunk a következőből. Tavaszodás jellegű golyóstoll-festménysorozata mintha cirkuszvölgyből indulna, a fehér keret, fehér paszpartu erősebb koncentrálásra késztet – s látjuk már, hogy a metszetet idéző gyűrűk, foltok, a várakozás, a sejt beágyazódása, a magzat növekedése történetté állnak össze.
A terem sarkaiba és egy külön tárlóra is Koncz Münich András kerámiái kerültek – az üregesség a mélytengeri mészkő vázakhoz hasonlóak, szélfurulyák, mondjuk Szélisten itteni megjelenési formái. Bizarr, az üregeket mázatlan, többé kevésbé kilátszó emberi ujjakkal kitöltő alkotása, izgalmasabb a kékeszöld-mázas Möbius-szalag stabil formává alakítása, mintegy a mozgás megdermesztése – a rakutechnikára emlékeztet.
Forró Ágnes az elhagyott vagy csak ismeretlen ház és rom közti átmeneti állapotú építmények titokzatosságát hozza tárgyak és zoomorf szellemlények, mindent látó szemek révén. A használati eszközök (vagy azok elemei) meleg színeikkel kikandikálnak a falak kékjéből, zöldre festett – jobb napokat idéző – ablakkeretek ismétlik meg a kérdést, hogy hol a gazda s honnan ez az árvaság. Itt a nyugati falon újra találkozunk M. Lovász Noémi bátor képeivel – a nagyobb méretűn zöld-kék közegben ismét fényárban a templom, és a bal mezőben Jákob lajtorjája angyalokra vár. És felfigyelhetünk egy kis képére, amely azonban a tárlat témájának súlyosabb jelentéseire mutat: az izzó napgyűrű alatt a raku repedéseire hasonlító hálózatban kék szín – a már csak nyomokban létező víz emlék a jövőből.
Nádudvary Mária festett selymei, Nagy Anna Mária üvegmunkái a víz és a levegő kék-zöld árnyalatokat egybevonó színképét mutatják rendkívüli harmonikus anyagkontrasztban. Az üvegben a föld emléke is – sőt, az aranybrokátszerű vízi lelet vonzza a szemet. Az üvegen itt átderenghet a kinti fény, a selymet meglebbenti az emberi lehelet. A mozdulat őrzése az üvegben, a selyemszálak irányának elrejtése a kavics-, légbuborék- vagy hullámzásmintán.
Koncz-Münich Judit színkontrasztos, vegyes technikájú képpárja és monokróm sorozatai a dimenziókkal és művészeti ágakkal kísérleteznek. A gondolatok rajzos fekete-fehér medalionjai szobrokat idéznek, a Fadrusz János készítette szoborcsoport Mátyás királyát, a Szép Ilonka-szoborcsoport ifjú vadászát és őzet ölelő leánykáját, Arany János ülő szobrát. Picasso absztrahálását gondolja újra a szürkemarhafejekből káoszt teremtő végzetet – vagy a semmiből elevenséget teremtő Istent. A fekete párducok és egyéb settenkedők miatt veszélyben vagyunk. Utolsó képe kékesszürke háttérrel kettős portré: pozitív és negatív világ egyneműsége” – zárta méltatását Egyed Emese költő, irodalomtörténész.
A kiállítás augusztus 7-ig tart nyitva naponta 10–17 óra között, a Szentegyház / Iuliu Maniu utca 4. szám alatti galériában.
Borítókép: Facebook (Darvay Tünde)
