Hatmilliárd dollár értékű új katonai felszerelést szállít Ukrajnába az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok hatmilliárd dollár értékű új katonai felszerelés ukrajnai szállítása mellett kötelezte el magát. A védelmi minisztérium bejelentése szerint az ukrán hadsereg számára új megrendelés formájában jutnak majd el az eszközök, amelyeket közbeszerzésként az amerikai hadiipar szereplői és egyéb partnerek gyártanak le.

A Pentagon segítségnyújtásról szóló közleménye hangsúlyozza, hogy a bejelentett biztonsági csomag az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) részeként jut majd el Ukrajnába. 

A részletes lista szerint különböző légvédelmi eszközök, köztük Patriot rakéták szerepelnek az ukrán haderőnek szánt megrendelésben, valamint korszerű rövid és középhatótávolságú föld-levegő rakétarendszerekben (NASAMS) használatos rakéták, romboló lőszerek, különböző radarok, 152 és 155 milliméteres lövedékek, fegyverzetek szállítására alkalmas taktikai járművek és drónok elhárítására alkalmas eszközök.

Az amerikai kormány szerdán már bejelentett egy azonnali, egymilliárd dolláros katonai szállítmányt Ukrajna számára, amit az amerikai hadsereg készleteiből hívnak le.

Az amerikai fegyverszállítások újraindítását az tette lehetővé, hogy az amerikai Kongresszus elfogadta az új, 60,8 milliárd dollárról szóló ukrajnai támogatási keretet, majd szerdán Joe Biden elnök aláírásával törvényerőre is emelkedett.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Palesztinpárti tüntetők foglalták el április 30-án New Yorkban a Columbia egyetem főépületét, ahova helyi idő szerint kedden, az esti órákban bevonultak a rohamrendőrség egységei és több tucatnyi embert őrizetbe vettek. A nemzetközi hírügynökségek szerint az Egyesült Államokban az elmúlt két hétben egyre több egyetemen tüntetnek diákok és kívülállók Izrael ellen, a Gázai övezet palesztin lakossága mellett, sátortáborokat állítanak fel a kampuszokon.
Külpol
Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol