A gyanú szerint bedrogoztak és megerőszakoltak egy végzős diáklányt Kolozsváron

Rendőrségi vizsgálat indult annak a 18 éves kolozsvári diáklánynak az ügyében, akit a gyanú szerint bedrogoztak és szexuálisan bántalmaztak az érettségi bankettet követően. A fiatal lány kórházba került, az eset körülményeit a rendőrség és az ügyészség közösen vizsgálja.

A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint a kolozsvári sürgősségi kórház munkatársai szombat hajnalban, 5 óra 25 perc körül értesítették a hatóságokat arról, hogy egy 18 éves lányt szállítottak be, aki azt állította, hogy megerőszakolták.

Az előzetes vizsgálatok alapján a lány péntek este az egyik kolozsvári vendéglátóhelyen megrendezett végzős banketten vett részt több társával együtt, ahol alkoholt is fogyasztottak. A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik résztvevő értesítette a fiatal édesanyját arról, hogy a lány rosszul lett. Ezt követően a mentőszolgálat a sürgősségi kórházba szállította a fiatalt.

A helyi sajtónak nyilatkozó szülők szerint lányukat zavart állapotban találták, és nem emlékezett arra, mi történt vele az este egy részében. A család állítása szerint a fiatalt ismeretlen személyek elkábíthatták, majd az egyik közeli parkba vitték, ahol szexuális erőszak áldozata lett. A szülők több olyan személy nevét is átadták a nyomozóknak, akik a lány társaságában lehettek abban az időszakban, amelyre ő nem emlékszik. Elmondásuk szerint az érintettek között az egyik osztálytársa is szerepelhet.

A lány a kórházban az orvosoknak is arról számolt be, hogy szexuális bántalmazás érte. A hatóságok jelenleg tanúkat hallgatnak ki, és vizsgálják a rendelkezésre álló bizonyítékokat annak megállapítására, hogy pontosan mi történt, illetve megalapozottak-e a felmerült vádak.

A Virgil Madgearu Közgazdasági Szakközépiskola vezetősége közleményben hangsúlyozta, hogy a rendezvényt nem az intézmény szervezte, az magánjellegű esemény volt. Az iskola ugyanakkor mély sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.

Az ügyben a nyomozás az ügyészség felügyelete mellett folytatódik.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!