A ChatGPT-től kaptak jogi tanácsokat üzérkedéssel vádolt vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége – közölte csütörtökön a Clubferoviar.ro vasutas szakportál.

A lap már két évvel ezelőtt írt leleplező cikket arról, hogy egyes vasutasok ingyenes utazásra jogosult diákok és egyetemi hallgatók személyi számát használva rendszeresen hálókocsihelyeket foglalnak le a román államvasutak (CFR) járatain, majd a lefoglalt, de lényegében szabadon maradt ágyakat – nyugta kiállítása nélkül – menet közben értékesítik az utasoknak, a bevételt pedig zsebre teszik.

Az ügyben elindított és évekig tartó átfogó nyomozást követően januárban 33 vasutas bíróság elé állításáról döntött az ügyészség. A több mint 700 oldalas vádirat kihallgatási jegyzőkönyveinek áttanulmányozása nyomán a Clubferoviar megtudta, hogy a gyanúsítottak az OpenAI cég csevegőrobotjától, a ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsot arra vonatkozóan, hogy mit mondjanak majd a nyomozóknak, illetve a bíróságon a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése reményében.

A ChatGPT a lap szerint elmagyarázta a rendőrségi kihallgatásra készülő kérdezőnek, hogy ha nem hagyta magát megvesztegetni az utasok által, vagy legalábbis nincs erre bizonyíték, akkor pusztán a hálókocsihelyekkel való csalást megúszhatja arra hivatkozva, hogy nem bizonyítható, illetve nem számszerűsíthető a CFR-nek okozott kár.

A mesterséges intelligencia a vasutas szakportál szerint azt is felajánlotta, hogy megfogalmaz „ügyfele" számára egy választ arra a várható kérdésre, hogy miért nem jelentette fel társait, ha tudott az üzérkedésről.

A Clubferoviar szerint a hálókocsihelyekkel üzérkedő vasutasok utasonként átlagosan 100 lejt tettek zsebre személyes haszonként. Így a csalásban részt vevő utasnak a már kifizetett másodosztályú menetjegy árát is beleszámolva mintegy 200 lejébe került, hogy olyan hálókocsival tehesse meg a több mint 400 kilométeres távolságot, amelyen egy ágyért 318, egy egyszemélyes hálókocsifülkéért pedig 423 lejt kellett volna fizetnie.

Az nem derül ki a Clubferoviar cikkéből, hogy a ChatGPT milyen mintákból merítette a kérdésekre adott válaszait, támaszkodott-e a román jogszabályokra vagy magánszemélyek csevegéséből szemezgetett, és működött-e az OpenAI csevegőrobotjának az a saját szabálya, miszerint nem lehet bűnsegéd, nem támogathatja a kiskapuk kijátszását, hanem csak valóban jogszerű tanácsokat szabad adnia.