
Kolozs az első olyan romániai megye, amelyben betiltották azokat a versenyeket, amelyekben a lovaknak több száz kilós farönköket kellett elvontatniuk – számolt be a kolozsvári helyi sajtó. A döntést a Kolozs Megyei Prefektusi Hivatal keretében működő Helyi Betegségmegelőző Központ (CLCB) hozta meg, miután rengeteg panasz érkezett a lakosoktól, akik szerint az ilyen versenyeken a lovak rengeteg fizikai szenvedésnek vannak kitéve. Általában egy lónak 600 kilogramm súlyt, míg kettőnek 1200 kilogramm súlyt kell elvontatnia. Idén májusban egy kiváló versenyló pusztult el iszonyú kínok között egyik ilyen verseny alkalmával. A tragikus eseményről készült film felkerült a közösségi oldalakra is.
„A rönkhúzó versenyek betiltására vonatkozó döntés azt bizonyítja, hogy az állatok jóléte nem csak jelmondat, hanem fontos célkitűzés. A lovak számára rendezett vontatási verseny rendkívül megerőltető, és az egészségük ilyen veszélyeztetése elfogadhatatlan. A továbbiakban figyelemmel követjük a helyzetet, és szigorúan büntetjük az állatokkal szembeni kegyetlenségeket” –nyilatkozta Maria Forna, Kolozs megye prefektusa.