„Mindig megcsodáltam, hogy két operája, két színháza, filharmóniája, bábszínháza, múzeumai és klinikái vannak. A nagyváros összes értékével rendelkezett, pedig akkor kiterjedésében nem volt nagy, de szellemében igen” – magyarázta Balla Zsófia, amikor arról kérdezték, most is melegség tölti-e el, amikor hazalátogat. A költő egyértelmű igennel válaszolt, szerinte a városban van valami érzelmi, szellemi melegség. Balla azt is bevallotta: minden éjjel, legalábbis nagyon gyakran álmodik Kolozsvárral, az édesanyjával és a Széchenyi téri lakásukkal.
A Kolozsvárhoz című vers és a hozzá kapcsolódó gondolatok megágyaztak a beszélgetés következő, fontos pontjának: Péter Blanka Balla Zsófia emblematikusnak mondható Ahogyan élek című verse felé terelte a beszélgetést. „Újra, csak újra megtérek, / nem akarok más lenni, / (félek) / mint ami lenni szeretnék. / Ahogyan élek, az a hazám”. A költő elszavalta a rövid, de annál hatásosabb és sokatmondóbb művét, a közönség lélegzetvisszafojtva figyelt a fullasztó melegben, majd tapssal jutalmazta a szavalatot. A vers kapcsán a szerző kifejtette: fél attól, hogy a körülmények, a politikai nyomás vagy bármi, ami a világban történik, megváltoztatná őt emberileg, és olyanná tenné, amilyen ő nem szeretne lenni. Balla Zsófia 1995-ös, a Jelenkor Kiadónál megjelent gyűjteményes kötete az Ahogyan élsz címet viseli. Az egyes szám első személyű, önmeghatározó írásról az egyes szám második személyűre tért át ezzel a szerző. Balla úgy magyarázta, ezzel kitágította a párbeszédet, s bár ő egy vallástalan családban nőtt fel, ezáltal mégis kapcsolatot teremtett valamilyen transzcendens létezővel és más emberekkel egyaránt. „Az ember legfontosabb feladatainak egyike az, hogy a másik emberre figyeljen” – magyarázta a költő.
Balla Zsófia családi története tragédiával terhelt. A második világháborúban édesanyja minden hozzátartozóját elvesztette, de ő maga megmenekült és haza jutott. Ennek kapcsán a költő egy karácsonyi történetet osztott meg. Balla Zsófia kislányként az édesanyjának vásárolt karácsonyi ajándékot, olyasmit, aminek örülne. Ő kedvesen megköszönte, de szomorúság is látszott rajta. „Megkérdeztem: mami, nem örülsz neki? Akkor anyám kedvesen rám nézett és annyit mondott: én már semminek nem tudok örülni”. Balla Zsófia szerint ez a mindennapi életben nem volt jellemző, csak az ünnepi hangulat előhozta édesanyjából elhunyt szeretteinek a hiányát. Ezután Péter Blanka megkérdezte: mi az, aminek az ember örülhet, vagy kell, hogy örüljön. A költő szerint nincs erre egyértelmű válasz, követendő recept, de mindig lehet találni valamit. „Ha szép idő van, annak. Ha végre, szárazság után esik az eső, akkor annak. Ha érkezik a hír, hogy valaki váratlanul megkeres bennünket, akkor annak. Ha van gyerekünk, akkor a gőgicsélésének és a pici hajacskának a feje búbján” – sorolta az apró örömök lehetséges okait.
