Ingrid Margareta Carlberg, a 18 tagú Svéd Akadémia titkára a sajtóeseményen elmondta, hogy az írót sikerült a bejelentés előtt telefonon elérni. Anne Carson nagyon meglepetten fogadta a hírt, és elmondta, hogy éppen Izlandon tartózkodik, és a szelet hallgatja – tette hozzá az akadémia titkára.
Az akadémia közleményében kiemelte, hogy Carson elismert fordítója a klasszikus görög irodalomnak, amely nagy hatással van műveire, az opera-librettóktól az irodalomkritikán át az olyan alkotásaiig, mint a Vörös önéletrajza című verses regény.
A 76 éves Anne Carson, aki a Torontói Egyetemen diplomázott, 1981-ben publikálta Odi et Amo Ergo Sum (Gyűlölök és szeretek, tehát vagyok) című, klasszika-filológiai témájú doktori értekezését.
Pályafutása során mindvégig ötvözte a versírást a műfordítással és az egyetemi tanári munkával. Irodalmi munkái a filológus szavak iránti megszállottsága és a költő új jelentéseket kutató vágya által meghatározott metszéspont köré szerveződnek. Munkái kiindulópontjának a szavak etimológiáját tartja.
Ógörögből készült fordításai – köztük Szapphó verstöredékeinek átültetése, az If Not, Winter (2002) vagy Szophoklész Elektra (2001) és Antigoné (2015), valamint Euripidész Bakkhánsnők (2015) című drámája – önálló műalkotásként is megállják a helyüket – méltatta elemzésében az írónő életművét az akadémia Nobel-bizottságának elnöke, Anders Olsson.
Kiemelte, hogy Eros the Bittersweet (Erósz, a keserédes) című 1986-os esszékötetében későbbi írói munkásságának alapjait lefektetve egy olyan látásmódról beszél, amely lehetővé teszi számára, hogy egyszerre tartson egyensúlyban kétféle nézőpontot.
Economy of the Unlost (1999) című esszéjében például az i.e. 6. századi görög költőt, Szimónidészt állítja párhuzamba a romániai származású német költővel, Paul Celannal, a Men in the Off Hours (2000) című kötetben pedig a történetíró Thuküdidészt és Virginia Woolfot helyezi egymás mellé.
„Ilyen, gyakran váratlan irodalmi konstellációk révén szakadt el Carson a narratív énhez kötött lírai költészettől, és inspirálta a kortárs irodalom új formáinak megszületését. Ez az írói módszer játékos és ironikus műveket eredményez, amelyek nem csupán a klasszikus és a modern költészet, hanem a különböző műfajok és művészeti ágak között is szabadon mozognak” – fogalmazott Olsson.
Carson további fontos művei között emlékezett meg a Glass, Irony, and God (1995) című kötetről, valamint a magyarul is megjelent Vörös önéletrajza című alkotásról. Mint írta, utóbbi kiválóan példázza, milyen mesterien képes a klasszikus irodalmi hagyományt a jelenbe emelni. A Gérüónt megölő Héraklész történetét felidézve kérdezi: mi történik, ha olyan valakit szeretünk, aki végül a vesztünket okozza.
A 2001-ben megjelent The Beauty of the Husband: A Fictional Essay in 29 Tangos (A férj szépsége: egy fiktív esszé 29 tangóban) című műve egy csalfa férjjel való maró gúnnyal teli veszekedésről szól. A huszonkilenc epizódból álló alkotás minden egyes részét John Keats sorai vezetik be. „A romantikus költő fennkölt szavai durva, mégis játékos kontrasztba kerülnek a kimerítő párkapcsolati drámával” – idézte fel Olsson, aki az elemzésben kitért Carson Nox (2010) című művére is, amelyet elhunyt fivére, Michael emlékére írt.
Carson képzőművészekkel, koreográfusokkal, valamint opera- és színházi rendezőkkel való együttműködései jól mutatják, milyen szabadon kezeli az irodalmi elvárásokat. Ennek is köszönhető, hogy munkássága az 1990-es évek óta kiemelkedő jelentőségű a nemzetközi művészeti és irodalmi színtéren – hangsúlyozta Olsson.
A kanadai szerző, aki 1901 óta a 19. nő, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, az elismeréssel 12 millió svéd koronát kap. A díjat a szokásokhoz híven december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.
