Kutatásom a Kolozsvári Rádió 1989-2016 közötti időszákra terjed ki, az elmúlt hetven évből erről az időszakról vannak bővebb ismereteim. A kezdetekről elsősorban visszaemlékezéskből, a Digitéka és az Arcanum archívumában tárolt adatokból következtetek. Sajnos azt kell mondanom, kevés kutatás született a Kolozsvári Rádió történetéről, és az egykori munkatársak is egyre fogyatkoznak. Hogy csak a legutóbbiakra térjek ki: decemberben hunyt el a Kolozsvári Rádió első bemondója, Török Kati színművész, és március 10-én vettek végső búcsút egy korábbi külső munkatárstól, Gálfi Melindától. Jó hír viszont, hogy vannak még közöttünk olyan régi alkalmazottak, mint az 1963-ban technikusként oda szerződött Bainné Kabán Ilona, és nemrég találtam rá Kádár Bogárkára, aki ma Kanadában él, és korábban szintén külső munkatársa volt nem túl hosszú ideig a Kolozsvári Rádiónak. Keressük a további külső vagy belső munkatársakat.
De nézzük az előzményeket: tény, hogy már 1942. február 27-én sugároztak először műsort Kolozsvárról, Magyarországnak. Innen azonban nem egyenes út vezetett a mai Kolozsvári Rádióig.
A Kolozsváron kiadott Ellenzék, 1922. október 22-i számában tájékoztat, hogy lesz “Drótnélküli távíróállomás Kolozsváron”, hogy erre a célra a városi tanács „a Feleki úton jelölt ki helyet” és hamarosan megkezdik az építést. Hogy mikorra lett kész, arról egyelőre nem találtam adatot, csak arról, hogy a II. világháborúban tönkrement.
Ugrunk egy kicsit az időben, a Budapesten megjelenő Magyar Nemzet 1940. március elsején arról tudósít: „Az Associacia Patriotica román hazafias társaság kolozsvári ülésén Stanca Sebastian lelkész kérte rádióadó-állomás felállítását Kolozsvárott. Kérését azzal indokolta, hogy a magyar revizionista propagandát sehonnan sem lehetne jobb eredménnyel ellensúlyozni, mint Kolozsvárról, már azért is, mert a magyarországi közvélemény is Kolozsvár után igazodik. A kolozsvári rádió műsorán kisebbségek is szerepelhetnének és ez a legjobb alkalom lehetne a Magyarország és Románia között fennálló differenciák elsimítására.”
A Brassói Lapok (február 29-ra datált tudósításában) felteszi a kérdést: „Közeljövőben felállítják a kolozsvári rádióállomást?” Hírt adnak a kolozsvári román hazafias egyesület emlékiratáról, illetve arról, hogy esetleg a Mátyás-házban állítják fel a leadót, mivel úgy gondolták, annak vastag falai eléggé erős hangszigetelést biztosítanának.
A cikkben felmerül a kérdés: “Magyarnyelvű hírszolgálata is lesz a kolozsvári leadónak? Miért nem adott Kolozsvár városa városi segélyt?”Az előbbi felvetésről már ekkor olvashatjuk, hogy „abban az esetben, ha a rádió felállításánál az egyesület befolyása is érvényesülne, számítani lehet arra, hogy a felállítandó kolozsvári rádióállomás rendszeres magyar nyelvű hírszolgálatot is adna és esetleg magyar előadásokat is beillesztenének műsorába.”Az utóbbi felvetésre is érkezik válasz ugyanabban a lapban, az augusztus 14-i számban: Kolozsvár városa 500 ezer lejt, Szamos tartomány széktartósága pedig 130 ezer lejt szavazott meg erre a célra.
Budapesti és erdélyi lapokban többször visszatér a leadó, illetve a műsorsugárzó rádióállomás-létesítés szükségességének témája, erdélyi magyar politikusok is érvelnek a létrehozás mellett. Az Ellenzék 1943. január 19-i számában, az Erdély kérdései és a kolozsvári rádió című írásban például azt is kifejtik, hogy miért kellene több nyelven sugároznia a kolozsvári rádióállomásnak. Egyfelől leírják, hogy a budapesti rövidhullámú adóállomás több (német, olasz, angol, francia és finn) nyelven is tájékoztatja a világot „a magyarság életének belső történéseiről, politikai eseményeiről és népünk szellemi élményeiről”, illetve „a nemzetiségeket is kiszolgálja, amikor német, román, szlovák és ruszin nyelven is mond híreket”. Írnak a kassai adóról, amely nem csak híreket sugároz például szlovákul, hanem „széles teret nyit a ruszin és szlovák népi műveltség megnyilatkozásainak (…) szolgálatába áll egy tájegységnek…” Ennek mintájára képzeli el a szerző a leendő kolozsvári stúdió küldetését, amely az akkor ismét hivatalos országnyelvnek számító magyar mellett sugározhatna az erdélyi kisebbségek nyelvén is, hogy „hangtölcsére legyen az erdélyi románság művelődési munkájának, román népi dalokat közvetítsen, román kérdésekről szóló előadásokat adjon, töltse be azt a hivatást az erdélyi románság életében, amit a kassai állomás a ruszin és szlovák nép életében jelent.”
1945 októberében olvashatunk arról a korabeli sajtóban, hogy újjáépítik a kolozsvári adótornyot, és tudjuk, hogy attól az évtől tudósították Kolozsvárról a Bukaresti Rádió magyar adását. Kalotaszegen, a farnasi öregotthonban találkoztam 2013-ban Nagy Klára Judittal, aki 25 évig (1978-ig) dolgozott a rádió gazdasági-tájékoztatási osztályán, ő arról is mesélt, hogy a Bolyai és a Deák Ferenc (Eroilor) utca kereszteződésénél álló épületből tudósítottak, tudomása szerint korábban zöldséget árultak, és mivel nem volt hangszigetelt a helyiség, az ott maradt ládákon ülve, a tudósítások alatt pokrócot borítottak a fejükre, hogy tompítsák a visszhangot. Innen, költöztek aztán a Rákóczi út 60. alá, ahonnan megkezdte sugárzását a területi stúdió 1954. március 15-én, hétfőn.
A kezdeti csapatról nagyon kevés magyar vonatkozású információnkvan. Az internet-archiváló program révén találtam rá a rádió első honlapján pár visszaemlékezésre. Constantin Cubleșan írásából kiderül, hogy a Bukarestből „leküldött” Ludovic Ratiu (Roth/Rácz) elvtárs első és leghosszabban regnáló igazgató titkárnője a kezdetekkor Simony Eva volt, a zenei osztályt pedig (még nagyon sokáig egyébként) Porzsolt Viktor vezette. Az első magyar bemondó szerinte Vámfalvi Miklós volt, aki két bemondás között véget nem érő sakkjátszmákat vívott a bemondóhelyiségben Haica nevű román kollégájával, és közben néha elfelejtették kikapcsolnia mikrofont is – az ilyesmiért még aznap meg is kapták a kétszázalékos fizetéslevonást, hiszen az igazgató rendszeresen hallgatta a reggeli, élőben sugárzott műsort. Ennek a részletnek alapján feltételezhető, hogy a reggeli műsor kétnyelvű volt.
A rádió archívuma szerint viszont az első magyar bemondó Török Katalin volt, aki egy Muzsnay Magdának adott interjúban arról beszélt: egy év után köszönt el a rádiótól, amikor a színművész-képzést Marosvásárhelyre költöztették. Az Előre 1954-es beszámolója szerint is Török az első magyar bemondó, de az újság a keresztnevét tévesen közli (szerintük Ilona). A korabeli újságok tanúsága szerint, kezdetben volt olyan műsor is, amikor felváltva szóltak románul és magyarul a hallgatókhoz, és emellett volt olyan is, amikor román nyelvű, illetve amikor magyar nyelvű műsort sugárzott a kolozsvári rádió (ebben a kezdeti időszakban mindenhol csupa kisbetűvel szerepel a neve), eleinte összesen két órában, egyenlően elosztva.
Az internetes forrás szerint a mezőgazdasági osztály hat munkatársa közül hárman voltak magyarok: az agronómus Miklósi, az Utunkban korábban jegyzeteket publikáló Ujlaki és a moszkvai újságíró-diplomás Sebesi Imre. A gazdasági-tájékoztatási osztályon is voltak magyarok: Ábrahám, Darida és Magó Judith, a kultúrával pedig Muzsnay Magda és Kovács Ferenc foglalkozott. A visszaemlékezésben megjelenik még Székely (Raymond?) neve, a Halpert nevű főmérnöké, Kecskely Karcsi, aki technikus és gépkocsivezető is volt, illetve a székely származású Poka bácsi, a portás, aki az igazgató rendelkezésére magát az igazgatót sem engedte be a munkahelyére, mert nem volt nála szolgálati igazolvány. Ezeket az információkat egészítik ki Kovács Ferencnek a Romániai Magyar Szó 1997-es évfolyamában megjelent visszaemlékezései.
Az első években a technikai felszerelés nem sokat változott. A stúdiómagnók nehéz, orosz gyártmányú gépek voltak, amelyek közül néhány ma is megvan a Donát úton: az előtérben is látható egy nehéz, vasból készült reprezentatív darab, meggyőződésem, hogy ma is működne, lehetne szalagot vágni rajta. A nehéz, szalagos majd kazettás riportermagnókat viszont lecserélték előbb minidisc-felvevőkre, majd digitális rögzítőkre, amelyek ma már a zsebünkben is elférnek, és tagadhatatlan, hogy az okostelefon is alkalmas hangrögzítésre, bár kissé igénytelenebb, gyengébb minőségben.
S hogy miért épp március 15-én szólalt meg a Kolozsvári Rádió adása az éterben, arról pontos indoklást nem találtam. Találgatni könnyen lehet pro és kontra. Tény, hogy a regionális rádió sugárzásának elindítását a Román Kommunista Párt döntötte el és vitte véghez. Egyes vélemények szerint a bukaresti elvtársaknak fogalma nem volt, hogy mekkora ünnep mifelénk március 15., tehát egyszerűen csak hétfőn kezdődött el az adás, délután 4 órakor, román és magyar nyelven. Mások úgy vélik – és bevallom, én is ehhez a csoporthoz tartozom, hogy ez a feltételezett tudatlanság elképzelhetetlen: idős barátaim jobban tudják, hogy 1948-ban megemlékeztek a negyvennyolcas forradalom centenáriumáról, és attól csak hat évre van a sugárzás elindításának kezdete. Nem hiszem, hogy ennyire rövid lett volna a pártelvtársak memóriája.
Eléggé hiányos a rádióval kapcsolatos forrásanyag, ezért tisztelettel kérem ezúton is mindazokat, akik ismertek vagy ismernek régi kolozsvári rádiósokat, esetleg birtokukban van bármi Kolozsvári Rádióval kapcsolatos forrásanyag, juttassák el azt a Donát út 160. szám alá hozzám vagy a Szabadság szerkesztőségébe.
--------------
A szerző a Kolozsvári Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a BBTE Újságírás és Digitális Média Szak meghívott oktatója
FOLYTATJUK
