Cioloș: Dragnea bűvészkedik. A 10 milliárdos lyuk nem létezik

Cioloș: Dragnea bűvészkedik. A 10 milliárdos lyuk nem létezik
Ma Dacian Cioloș volt miniszterelnök, reagálva Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének előző napi kijelentéseire, leszögezte, a PSD diverzióval és propagandával akarja fedezni megvalósulatlan és hazug ígéreteit.

„Miután valószínűleg meglátták a számokat és a román gazdaság realitásait, ami én hónapok óta mondok, rájött, hogy nem tudja anyagiakkal fedezni a választási kampányban tett ígéretetek, s így Liviu Dragnea úr bűvész trükkhöz folyamodik, és bejelenti, talált, idézem, «egy tízmilliárdos lyukat a büdzsében». Ha valaki legalább minimálisan ismeri a közgazdaságtan, tudja, egy ilyen «lyuk» a vártnál kevesebb bevételt vagy nagyobb kiadást feltételez, és amúgy is meg kellett volna jelennie a költségvetési hiányban – ami nem történt meg. Ez a «lyuk» NEM létezik” – írta a volt kormányfő ma közzétett Facebook-bejegyzésében.

Azt mondja, a 2016-os bevételek meghaladták a 2015-ös szintet, a deficit pedig a vártnál és a parlament által a büdzsével együtt elfogadottnál alacsonyabb lett.

„Mi több, decemberben teljes mértékben visszatérítettük az áfát, 2,1 milliárd lej, ami a következő évi büdzsét terhelte volna meg, szokás szerint. A többi mese. Különben is, 2017-ben másik költségvetés van. Amennyiben idén nem tudja betartani a kampányban tett ígérteteket, Liviu Dragnea úr nem foghatja az előző évi költségvetésre. De Dragnea urat nem zavarják a részletek. A PSD-től már megszokott módszer: diverzió és propaganda. Az ország költségvetése nem egy feneketlen zsák, és nem is lehet betyár módjára bánni vele, Liviu Dragnea úr. Az ön populista ígéreteit azoknak a kárára fogják gyakorlatba ültetni, akik tisztességesen dolgoznak és adót fizetnek. Adósságba verik az országunkat és a jövőnket. Különben is, miért nem mondták meg a kampányban, hogy az alkalmazottak egy részének emelni fogják az adóját, ahogyan ezt megtették a második kormányülésen?” – fogalmazott a technokrata kormány miniszterelnöke.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap este úgy nyilatkozott, számításba veszik egy parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását, amely a pénzügyminisztériumnak az utolsó büdzsékiigazításkor meghozott döntéseit ellenőrizné.

Meglátása szerint Dacian Cioloș kormányfő és Anca Dragu pénzügyminiszter magyarázattal tartozik.

„Nagyon valószínű, hogy hétfőn konzultálok a kollégáimmal, kezdeményezzük egy vizsgálóbizottság megalakítását, hogy fény derüljön arra, hogy ami a pénzügyminisztériumban történt, az illegális. Papíron azt becsülték meg – valószínűleg döntéshozók írott vállalásaira támaszkodva -, hogy 2016 végére Románia bevételei csaknem 3 milliárddal nőnek. Ezért pozitív kiigazítást hajtottak végre. ez valamikor november 23-án történt. A december 31-ei adatok azt mutatják, hogy a bevételek 10 vagy 14 milliárddal kisebbek. Holnap reggel kapok meg mind adatot. Ez teljesen illegális. Aki hazudott az adatokkal kapcsolatban – ami még Romániában soha nem fordult elő –, annak fizetnie kell” – szögezte le Liviu Dragnea a România Tv műsorában.

Öt személyt nevezett meg, akik szerinte magyarázattal tartoznak: a kormányfő, a pénzügyminiszter, az európai uniós alapokért felelős tárca vezetője, az Országos Adóhatóság (ANAF) vezetője és a Pénzügyi Tanács vezetője.


„Az a helyzet, hogy Románia 2017-es költségvetésében 10 milliárd lejes lyuk tátong, amit be fogunk tömni, de azokkal a dolgokkal más jó dolgokat tudtunk volna tenni” – mondja a PSD elnöke.